Parádésan startolt az új PlayStation 5

2020. december 10.
Átlátszó OLED-kijelző a Panasonictól

A Sony nemrég közleményben nyilatkozta, hogy minden eddigi eladási rekordot megdöntött a PlayStation 5 novemberi értékesítése, számokat azonban nem közöltek. Szakmai elemzők úgy becsülik, hogy a japán óriás 2,1 és 2,5 millió közti darabszámban adhatott el az új konzolból a megjelenés első napjain. Szintén tudható, hogy a vásárlók jelentős többsége a lemezmeghajtós és egyben drágább modell mellett tette le a voksot. A termékből a világon szinte mindenhol hiány van, de a gyártó jelezte, hogy még az idén lesz újabb beszállítás. A Microsoft szintén novemberben megjelent termékeiből, a Series X és Series S konzolokból 1,1-1,4 millió talált gazdára az első 24 órában.

 

További híreink

Főzőlap elszívóval

Főzőlap elszívóval

Az új DHKI 752 880 C modellel az Amica elegáns megoldást kínál a konyhákba: egy indukciós főzőlapot beépített, lefelé irányuló elszívóval, amely...

Foltok ellen a Shark

Foltok ellen a Shark

A Shark StainForce HX100EUT egy vezeték nélküli kézi tisztító, amely eltávolítja a kávéfoltokat, az állati eredetű foltokat, a vörösbort és...

Cecotec: kávé  egy érintéssel

Cecotec: kávé egy érintéssel

A Cecotec egy kompakt, teljesen automata kávéfőzővel jelentkezett, amely a stílust és a teljesítményt ötvözi. A Cremmaet Cube kávéfőző intuitív...

Kompakt SSD a Verbatimtól

Kompakt SSD a Verbatimtól

A Verbatim kompakt SnapBack SSD-je külső SSD USB 3.2 Gen 2x2 csatlakozóval érkezik, amelyet kifejezetten az okostelefonok gyors és megbízható...

Lézertechnológia a Hisense-től

Lézertechnológia a Hisense-től

A Hisense bemutatta lézertechnológiájának új generációs eszközét az L9Q modellt, amely igazából egy képernyővel párosított ultrarövid vetítésű...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató