Digitális környezetben

2020. december 13.

Az idei évben bekövetkezett változások szükségessé vagy legalábbis indokolttá tették új eszközök alkalmazását az értékesítésben. A hirtelen lezajló átalakulás egyelőre nem tette lehetővé új megoldások fejlesztését, ezért elsősorban már létező technológiák implementálása jelentette az újítást. A jövőben azonban várhatóan teljesen új innovációk is megjelennek majd a kereskedelemben.

Az idei év kereskedelemi változásainak alapját a személyes kontaktus hiánya, illetve az ennek elkerülésére irányuló fogyasztói törekvés jelentette. Az online szegmens fellendülése is ebből ered, függetlenül attól, hogy a vásárlók kényszerből vagy saját döntésük miatt választották az internetes vásárlás lehetőségét. Értelemszerűen az online térben újonnan alkalmazott értékesítési megoldások célja is az volt, hogy helyettesítse, pótolja, esetleg plusztartalommal töltse fel a vevő-eladó kontaktust. Az európai piacokon alkalmazott ilyen megoldásokat gyűjtöttük össze.

CSEVEGÉS

A különféle élő kommunikációs megoldások egy része már korábban is alkalmazott forma volt az értékesítésben. Az algoritmusokkal vagy élő személyekkel történő írásos párbeszéd viszont az idén számottevő mértékben bővült videóval kiegészített opcióval, ahol az érdeklődő láthatja is a tájékoztatást nyújtó munkatársat. Ez a forma valamivel személyesebb, mint az írásban történő kommunikáció, illetve az élőszó hatékonyabb és gyorsabb is lehet egyes esetekben a gépelésnél. Ezt a megoldást elsősorban az offline szegmensben is jelen lévő kereskedők alkalmazták, hiszen náluk gyorsan elérhető volt a feladatra a megfelelő szaktudással rendelkező kolléga.

OTTHONI TANÁCSADÁS

Előbbi virtuális értékesítési technika továbbgondolt változata az otthoni tanácsadás. Itt a vásárló gyakorlatilag ugyanazokat az előnyöket kapja meg, azonban még egyedibbé, személyre szabottabbá teheti a tanácsadást azáltal, hogy az általa meghatározott időpontban kerül rá sor. A megoldásnak egy alternatív verziója is megjelent, ami a bolti időpontfoglalás. Ebben az esetben nem a világhálón keresztül, hanem valós környezetben zajlik a találkozó, azonban így a biztonság maximalizálható.

DIGITAL_KÖRNY

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSEK

Ez tulajdonképpen technikailag ugyanaz a megoldás, mint az első. A különbség abból származik, hogy ebbe egyszerre több érdeklődő kapcsolódhat be. Ezekre nyilván előre meghirdetett időpontban kerül sor, és az interaktivitás lehetősége is korlátozottabb. Jelentősége viszont nagy, mivel a jövőben egy merőben újfajta marketingeszközként is funkcionálhat. Ha ugyanis a szaktanácsadót közismert személyiségre vagy influencerre cserélik, akkor igencsak értékesítésösztönző hatása lehet. Az idei Black Friday alatt erre is volt példa, ugyan más iparágban. A megoldás pedig milliós nagyságrendű érdeklődőt vonzott.

KITERJESZTETT VALÓSÁG

A technológia ezen a területen még nem teljesen kiforrott, így ennek jelentősége inkább csak a jövőben lesz nagy, noha jelenleg is léteznek már olyan applikációk, amelyek a telefon általa rögzített kép vagy videó alapján valós környezetbe helyezik a megvásárolni kívánt terméket, például egy bútort. De ez csak egy lehetőség az AR (kiterjesztett valóság) alkalmazására: a jövőben beüzemelési instrukciók, kezelési javaslatok, termékismertetők és szinte korlátlan egyéb információ jeleníthető meg egy-egy termék mellett.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Kávéfőzőpiac 2021

Kávéfőzőpiac 2021

A járvány számos módon hatott a háztartási gépek forgalmára a tavalyi év során. Nőtt az online értékesítés, több szegmensben pedig jelentősen...

Üzlet bezárások után

Üzlet bezárások után

Idén április 7-én feloldásra került a márciusban bevezetett boltzár. A közel egy hónapig tartó korlátozáshoz hasonló folyamatra már egy évvel...

Share This