Pazarolnak a magyarok

2021. január 21.
Szigorít az EU

A hűtő és más konyhai tárolók nem megfelelő használata akár százezres nagyságrendű kidobott élelmiszerhez is vezethet egy-egy háztartásban – derült ki a Samsung kutatásából. A gyártó szerint a gyümölcsök vannak a legnagyobb veszélynek kitéve a magyar háztartásokban, a legtöbben rossz helyen tartják a körtét (76 százalék), az almát (86 százalék) és a narancsot (83 százalék) is. Ezeknek a hűtőben lenne a helyük, ahol tovább eltarthatók. A felmérés szerint, hasonló okokból, a megvásárolt élelmiszerek sokkoló, 29 százalékát dobják ki a magyarok évente, így akár 597 580 forintnyi étel is a kukába kerülhet háztartásonként. Az adatok alapján legnagyobb arányban a fűszernövényektől (38 százalék), a készételektől (37 százalék) és a szószoktól vagy öntetektől (38 százalék) szabadulnak meg a felhasználók. Meglepő eredmény, hogy olyan drága, kényelmi termékek, mint a fagyasztott készételek, gyakran maradnak a hűtőben, így értékes helyet foglalnak, később mégis kidobják őket. A megkérdezettek több mint egyharmada (36 százalék) úgy gondolja, elkerülhetné a pazarlást, ha jobban rendszerezné az élelmiszereket, a válaszadók több mint kétharmada (69 százalék) szerint pedig tovább elállnának az ételeik, ha megfelelő módon tárolnák azokat. Sajtóközleményből sajnos az nem derült ki, hogy pontosan hány magyar fogyasztó bevonásával készült a felmérés, csupán az, hogy 11 európai országban 20 000 főt kérdeztek meg. Ennek alapján Svájcban veszett kárba a legtöbb élelmiszer, őket szorosan követte Norvégia, Olaszország és Franciaország.

További híreink

Főzőlap elszívóval

Főzőlap elszívóval

Az új DHKI 752 880 C modellel az Amica elegáns megoldást kínál a konyhákba: egy indukciós főzőlapot beépített, lefelé irányuló elszívóval, amely...

Foltok ellen a Shark

Foltok ellen a Shark

A Shark StainForce HX100EUT egy vezeték nélküli kézi tisztító, amely eltávolítja a kávéfoltokat, az állati eredetű foltokat, a vörösbort és...

Cecotec: kávé  egy érintéssel

Cecotec: kávé egy érintéssel

A Cecotec egy kompakt, teljesen automata kávéfőzővel jelentkezett, amely a stílust és a teljesítményt ötvözi. A Cremmaet Cube kávéfőző intuitív...

Kompakt SSD a Verbatimtól

Kompakt SSD a Verbatimtól

A Verbatim kompakt SnapBack SSD-je külső SSD USB 3.2 Gen 2x2 csatlakozóval érkezik, amelyet kifejezetten az okostelefonok gyors és megbízható...

Lézertechnológia a Hisense-től

Lézertechnológia a Hisense-től

A Hisense bemutatta lézertechnológiájának új generációs eszközét az L9Q modellt, amely igazából egy képernyővel párosított ultrarövid vetítésű...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató