Növekedni tudott az Euronics

2021. január 28.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

A magyar tulajdonú áruházlánc 64 milliárd forintos éves kiskereskedelmi árbevételről számolt be, amely 8 százalékkal magasabb az előző évihez képest. Eközben az euronics.hu webshop forgalma 70%-kal növekedett és elérte a teljes értékesítési árbevétel 20 százalékát.

Az Euronics-nak egy kihívásokkal teli üzleti évben sikerült növekedési pályán maradnia, amikor az áruházakba betérő emberek száma tíz százalékkal csökkent az előző évhez képest, a koronavírussal kapcsolatos korlátozások és megváltozott fogyasztói magatartás hatására. Az üzletekbe a korábbiaknál felkészültebb, tudatosabb vásárlók tértek be 2020-ban, akik az információgyűjtést már az interneten elkezdték. A megváltozott igényekre gyorsan és rugalmasan reagáló, hazai tulajdonú, vezetésű és logisztikai hátterű Euronics-nál büszkék arra, hogy a 60 000 m2-es árubemutató és raktárkapacitásnak köszönhetően egész évben folyamatosan, fennakadások nélkül voltak képesek kiszolgálni az ügyfeleiket, miközben a fogyasztói kutatások alapján a márka ismertsége és megítélése folyamatosan növekedett.

A 2020-as év sikereit nem tudtuk volna elérni a 2018-ban elindított tudatos szervezeti megújulás és modernizációs folyamat nélkül. A koronavírus okozta válsághelyzet kezelésében nagy segítséget nyújtott, hogy az online értékesítés fokozott térnyerése nem érte felkészületlenül a vállalatot.

– hívta fel a figyelmet a hosszú távú stratégiai tervezés fontosságára Fazekas Bálint, az Euronics kereskedelmi ügyvezetője.

Az Euronics modernizációjának látványos eleme volt az üzlethálózat felújítása 2019-ben, majd az Euronics márka vizuális világának és kommunikációjának megújulása. Ezt követte 2020-ban az euronics.hu webshop és a hozzá kapcsolódó logisztikai szolgáltatások folyamatos fejlesztése és bővítése, a marketingkommunikációs stratégia és az online kommunikáció új alapokra helyezése.

Fontos lépés volt a Dyras márkanév kizárólagos használati jogainak megvásárlása, melyet saját márkájaként fejleszt és épít azóta a vállalat. A portfólió bővítésével a kínálatban megjelentek a Dyras háztartási kisgépek és a szépségápolási termékek mellett a Dyras tévék, a mikrohullámú sütők, porszívók és takarítógépek is.

2021 sem ígérkezik könnyű évnek. A világjárvány következtében a gyártási és logisztikai kapacitások világszinten csökkentek, a kereskedők beszállítói még nem minden kategóriában tudták utolérni a fogyasztói igényeket. Az USA és Kína között zajló gazdasági viszály rengeteg termékkategóriában drágulást hozhat, emellett a jótállással, garanciával kapcsolatos törvényi változásokra is reagálnia kell a kereskedőknek az EU új energiabesorolási rendszere mellett.

.

A megújulás folytatódik 2021-ben is. Tovább fejlesztjük a webáruházunkat, a tavaly központosított logisztikai rendszerünket is tovább optimalizáljuk, hosszú távon egyre több automatizmust építve be a folyamatokba. Folytatjuk a hagyományos mass marketingtől az egyedi, adatvezérelt marketing felé történő elmozdulást

– vázolta az Euronics 2021-es és távlati céljait Fazekas Bálint.

A cég növekedésével párhuzamosan a cégvezetés is átalakul. A generációváltás kézzel fogható jeleként a Dyras márkát ügyvezetőként sikerre vezető Fazekas Bálint 2021. február 1-től az Euronics vezetésében is nagyobb feladatot vállal: a beszerzést, értékesítést és marketinget tömörítő kereskedelmi egység ügyvezetői feladatait veszi át édesapjától, Fazekas Zsolttól, akinek ezáltal több energiája marad a vállalat operatív ügyvezetői feladatkörének, ezen belül a fontos logisztikai és IT fejlesztések felügyeletének ellátására. Új vezetőként érkezett tavaly az Euronics-hoz Szinável Károly gazdasági igazgató és Mészáros Mónika HR vezető. Policsányi Gyula az idei évtől csatlakozott az Euronics menedzsmenthez a kiemelt innovációs prioritásként kezelt logisztikai terület igazgatójaként. A szervezeti modernizáció részeként a marketing funkciót januártól az értékesítési igazgatóságtól független önálló funkcióként irányítja Hunyady Beatrix marketing igazgatóként, aki korábban a marketing osztályvezetői pozíciót töltötte be a vállalatnál.

.

További híreink

Főzőlap elszívóval

Főzőlap elszívóval

Az új DHKI 752 880 C modellel az Amica elegáns megoldást kínál a konyhákba: egy indukciós főzőlapot beépített, lefelé irányuló elszívóval, amely...

Foltok ellen a Shark

Foltok ellen a Shark

A Shark StainForce HX100EUT egy vezeték nélküli kézi tisztító, amely eltávolítja a kávéfoltokat, az állati eredetű foltokat, a vörösbort és...

Cecotec: kávé  egy érintéssel

Cecotec: kávé egy érintéssel

A Cecotec egy kompakt, teljesen automata kávéfőzővel jelentkezett, amely a stílust és a teljesítményt ötvözi. A Cremmaet Cube kávéfőző intuitív...

Kompakt SSD a Verbatimtól

Kompakt SSD a Verbatimtól

A Verbatim kompakt SnapBack SSD-je külső SSD USB 3.2 Gen 2x2 csatlakozóval érkezik, amelyet kifejezetten az okostelefonok gyors és megbízható...

Lézertechnológia a Hisense-től

Lézertechnológia a Hisense-től

A Hisense bemutatta lézertechnológiájának új generációs eszközét az L9Q modellt, amely igazából egy képernyővel párosított ultrarövid vetítésű...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató