Az érintőképernyő manapság teljesen hétköznapi technológiának számít, számtalan eszközben megtalálható, az okostelefontól kezdve az interaktív táblákon keresztül a notebookokig. Bizonyos készülékkategóriák esetében elengedhetetlen ez a vezérlési forma, az okostelefonok, táblagépek elterjedésében például meghatározó szerepet játszott a megoldás, más eszközökben azonban sokan megkérdőjelezik szükségességét, hasznosságát. Az érintőképernyő azonban kétségkívül körbevesz minket, így aztán érdemes kicsit többet tudni róla.
Az érintőképernyő története
Sokan hajlamosak az érintőképernyők és az okostelefonok fejlődését egy kalap alá venni. Kétségtelen, hogy a technológia népszerűvé válásában komoly szerepet játszott az okostelefonok elterjedése, azonban érintőképernyővel már korábban is lehetett találkozni. Nemcsak az okoseszközök elődjének tekinthető PDA-kban, de olyan hétköznapi készülékek, mint az ATM automaták is, ilyen megoldásokat használtak. Sőt a számítógépekben történő alkalmazásra sem kellett a 21. századig várni, a Hewlett-Packard 1983-ban piacra dobott HP-150 modelljéhez egy olyan CRT monitor tartozott, amelyben infravörös érzékelők figyelték az ujjak közeledését. Az első érintőképernyő pedig már közel húsz évvel ezt megelőzően napvilágot látott.
Kezdetek
Az első érintésvezérlő megalkotása Eric Arthur Johnson, a brit Royal Radar Establishment mérnökének nevéhez fűződik, aki az elképzeléséről 1965-ben írt röviden a Electronics Letters szaklapban, majd 1967-ben pedig részletesen is bemutatta prototípusának működését. Találmányát a brit légi irányítás rövid időn belül használni kezdte, 1969-ben pedig az Egyesült Államokban is szabadalmazták.
Új irányok
A 70-es években a fejlesztések új irányai is megjelentek. A Johnson által megalkotott kapacitív érintőképernyő tovább fejlődött, Bent Stumpe dán mérnök 1973-ban publikálta Frank Beckkel közösen megalkotott multifunkcios érintőképernyőjének koncepcióját. George Samuel Hurst amerikai feltaláló a rezisztív kijelző technológiai alapjait rakta le a 70-es évek elején. Az infravörös érzékelőkre épülő érintőképernyő pedig az llinois-i Egyetemen született meg, a PLATO IV névre keresztelt rendszert 1972-ben mutatták be. A gesztusérzékelés alapját jelentő optikai rendszer Myron Kruegernek köszönhető, aki 1983-ban mutatta be fejlesztését, a Video Place-t.
Széles körben
A már említett HP-150 modell nem hozott különösebben nagy sikert, de ez nem vetett véget a fejlesztéseknek. 1984-ben Bob Boie, a Bell Laboratórium munkatársa megalkotta a multitouch technológia elődjét, a 90-es évektől kezdve pedig több eszközben is megjelent a megoldás. 1993-ban a Simon Personal Communicator, amelyhez érintőceruza is tartozott, és az Apple első érintőképernyős PDA-ja is piacra került. 1996-ban jelent meg a Palm készüléke, a Pilot 100, amely az első igazán népszerű PDA készülékként vonult be a technikatörténetbe. Az Apple pedig 2005-ben vásárolta fel azt a FingerWorks nevű céget, amely azt a multitouch rendszerű technológiát használta készülékeiben, amely később az iPhone-érintőképernyők alapját jelentette.
Az érintőképernyő esetében a képernyőn megjelenő grafikus elemek megérintésével lehet az adott rendszerben navigálni. Ez a megoldás ezért az egyik legegyszerűbb és legintuitívabb beviteli eszköz. Ugyanakkor lehetőséget termet olyan további funkcionalitás használatára, amely hagyományos perifériákkal nem megoldható, ilyen például a kézírás használata. Emellett pedig bizonyos feladatokat le is egyszerűsít, például a képek méretének változtatását. Valamint a mára rendkívül magas fokú konnektivitás tekintetében is hasznos, mivel a különféle eszközökön használt funkciók elérése azonos módon történhet.
Az érintőképernyők típusai
A technológiai fejlődés történetéből kiderül, hogy az érintőképernyők több különböző elvet is használtak az évtizedek során. Az új megoldások megjelenése azonban nem jelentette a korábbi technológia végét, az alapelv mindegyike megmaradt, de más, korszerűbb megközelítést alkalmazva él tovább a ma is használatos eszközökben. Alapvetően négy ilyen technológia létezik, és ezek mindegyike a mai napig megtalálható a különféle eszközökben.
KAPACITÍV
A kapacitív technológia lényege, hogy az átlátszó képernyő alatt egy elektromosságot vezető réteg, legtöbbször indium-trioxid vagy ón-dioxid felület van. Ha ujjal közelítünk ehhez az elektromos mezőhöz, akkor zavar keletkezik a mezőben, mivel az ujj töltést vezet el. Az első ilyen rendszer még csak annyit tudott érzékelni, hogy történt-e érintés, később azonban a kontaktus helyének meghatározására is lehetőség nyílt. A megoldás fényáteresztő képessége magas, 90 százalék körüli, és kiválóan alkalmas a többszörös egyidejű érintés érzékelésére is. A leggyakoribb megoldásnak számít az érintőképernyők esetében.
REZISZTÍV
A rezisztív elgondolásban két töltéssel rendelkező réteg közé egy szigetelőközeg kerül. A levegővel elválasztott rétegek fölé egy átlátszó, rugalmas, leggyakrabban műanyag kerül, ezt megnyomva a két réteg összeér, és a töltés azon a ponton megváltozik, így kiszámolható az érintés helye az eszköz felületén. Mivel itt fizikai hatás révén változik a töltés, a működéséhez nincs szükség elektromos vezető tulajdonsággal rendelkező eszközre vagy bőrfelületre. Nagy előnye a megoldásnak az is, hogy olcsó, ugyanakkor viszont fényáteresztő képessége csak 75 százalék körüli, és bár sokat fejlődött az évek alatt, a többszörös érintés esetében nem a legjobb jellemzőkkel bír. Régebbi készülékek esetében vagy nagy igénybevételre tervezett eszközöknél fordul elő.
OPTIKA – INFRAVÖRÖS
Az optikai elven működő felületek esetében nincs szükség nyomásra, az érintés helyének meghatározása infravörös érzékelők segítségével történik. A felülethez tartozik egy infravörös sugarak által létrehozott rács. Amikor a sugárnyaláb útjába egy nem átlátszó tárgy kerül, akkor a rendszer képes meghatározni azokat a koordinátákat, ahol a nyaláb megszakadt, azaz ahol az érintés történt. Mindennapi eszközökben nem túl elterjedt a megoldás, de egyes autók konzoljai például ezt az elvet használják.
HANGHULLÁM
Tulajdonképpen ez a megoldás is úgy működik, mint az optikai rendszer, csak itt nem sugárnyalábok végzik az érzékelést, hanem hanghullámok. Ebből azonban két lényeges eltérés is ered. Mivel az érzékeléshez nincs szükség fizikai akadályra, a fényáteresztő képesség rendkívül kedvező, illetve a rendszer nehezen sérül meg. Utóbbi tulajdonságai miatt vandálbiztosságot előtérbe helyező eszközök esetében alkalmazzák gyakran.
