Sütőokosságok

2021. március 01.

Természetes, hogy a márkák a vásárlók kegyeiért folytatott küzdelemben igyekeznek egymást felülmúlva olyan modelleket kifejleszteni, amelyek valamilyen tekintetben kiemelkednek társaik közül. Az innovációs versenyfutás a beépíthető sütők szegmensében is jelen van, a készülékek paraméterei egyre jobbak, új opciók és lehetőségek kerülnek az egyes modellekbe, az okosfunkcionalitás megjelenése pedig egy újabb dimenziót is nyitott ebben a versenyben.

Az elmúlt években több olyan fejlesztés is napvilágot látott, amely az okosfunkcionalitásra építve kínál valamilyen extra megoldást a felhasználó számára. Mivel az „okosság” alapvetően az internethez történő csatlakozás lehetőségét jelenti, ezeknek a fejlesztéseknek a zöme valamilyen módon kapcsolódik az okostelefonokhoz is. A Candy néhány éve piacra dobott, Watch & Touch névre keresztelt sütője például már a kezelőfelület tekintetében is ezt testesíti meg, ugyanis a készülék ajtaja kívülről teljes egészében egy érintőképernyő, amely a mobiloknál megszokott módon teszi lehetővé a vezérlést, illetve a képmegjelenítést. A modellben pedig ezenkívül egy kamera is található, amelynek segítségével a sütési folyamat nyomon követhető.

Candy Watch & Touch beépíthető sütő

A sütőben elhelyezett kamera, ha nem is számít széles körben elterjedt megoldásnak, azért manapság már több gyártó kínálatában is elérhető ez a funkció. A Miele 2019-ben bemutatott Generation 7000 termékcsaládjában például már olyan sütő is szerepel, amely HD minőségű képet képes közvetíteni. De nem is ez az igazán érdekes a német prémiummárka készülékében elérhető Foodview opciónak, hanem az, hogy ez volt az első olyan integrált kameramegoldás, amelynél a pirolízisről sem kellett lemondani, mivel a kamera képes ennek a nagy hőhatásnak is ellenállni. Bár nem kapcsolódik az internethez, mégis okosmegoldásnak tekinthető a márka Motion React funkciója is. A készülék képes érzékelni, amikor a felhasználó közelít felé, ilyenkor a sütő magától bekapcsolja a belső világítást, illetve a kijelzőt.

Miele@home applikáció

Hasonló előnyöket kínál az LG is az idei CES kiállításon bemutatott új Instawiew sorozatával, azzal a különbséggel, hogy itt be kell kopogni a készülék ajtaján ahhoz, hogy láthatóvá váljon, mi történik éppen a gép belsejében. A Bosch mesterséges intelligenciával is rendelkező modellje pedig arra is képes, hogy a rendszerbe kapcsolt sütők „tapasztalatait” összegezze. A készülék így nemcsak az érzékelők adataira támaszkodik, hanem számtalan, már elvégzett sütési folyamat paramétereivel is képes kalkulálni, így például pontosabban tudja megbecsülni a sütés befejezését.

LG Instawiew tűzhely

Az okosfunkciók fejlesztéseinek további lendületet adhat az is, hogy a járvány az életvitelt illetően is változásokat eredményezett. Az otthon töltött idő növekedésével az ételkészítés szerepe is átalakult, ami már most is tetten érhető a fogyasztói igények alakulásában. Ez a hatás pedig feltehetően az okosmegoldások iránti nyitottság és érdeklődés tekintetében is jelentkezik majd a jövőben.

További termékválogatások:

Láthatatlan Terhelés Mutató

Láthatatlan Terhelés Mutató

A Samsung friss kutatása kimutatta, hogy az európaiak csaknem ugyanannyi időt töltenek a háztartási feladatok megoldásán való gondolkodással, mint...

Ki fizet a végén?

Ki fizet a végén?

A logisztika minden gyártó működésében számot tevő kiadásnak számít, így aztán a szállítmányozásban bekövetkező árváltozások komoly hatással vannak...

Nők a műszaki szakmában

Nők a műszaki szakmában

A vezetők kevésbé ismerik el a nők munkáját a műszaki-technológiai szektorban, és a férfi munkatársak véleménye is nehezíti előre jutásukat –...

Share This