Mini LED – a trónkövetelő technológia

2021. május 07.

A Mini LED-technológia nem olyan régen jelent meg, így aztán jelenleg még egyáltalán nem számít elterjedtnek. Ez azonban szinte biztosan változni fog, és hamarosan fontos tényező lesz a televíziók piacán, sőt a megoldás akár más eszközökben is elterjedhet. Az idei év pedig feltehetően jelentős mérföldkőnek számít majd a technológia szempontjából.

Mitől más a Mini LED?

Különösebben nem érdemes a technológia részleteibe belemenni. A lényeg, hogy ez a megoldás – ahogy a nevéből is következik – kisebb LED-diódákat használ, amiből több kerülhet az LCD-képpontok mögé, így a háttérvilágítás szabályozása pontosabbá válik. A gyakorlatban pedig ez végeredményként jobb kontrasztot eredményez. Azon lehet vitatkozni, hogy ez eléri-e a saját fénykibocsátásra épülő OLED-technológia szintjét, de közelíteni mindenképpen közelíti, a hagyományos LED/LCD képminőséget pedig egészen biztosan felülmúlja. Szóval a jelenleg két domináns képalkotó technológia között helyezkedik el valahol a Mini LED. Viszont megtartja az LCD előnyeit, hiszen valójában nem egy gyökeresen új megoldás, hanem a LED-technológia továbbfejlesztése. Ugyanakkor az OLED legnagyobb hátrányát is kiküszöböli, történetesen azt, hogy a Mini LED lényegesen olcsóbb, mint az OLED.

KAPCSOLODÓ:

AZ ÉRINTŐKÉPERNYŐ, AMI KÖRBEVESZ MINET.

Mosógép trendek

Mini LED és Micro LED – nem ugyanaz

Néhány éve megjelent egy másik új technológia is, a Micro LED. Ez azonban nem egy LCD-technológia, hanem egy teljesen más megoldás, csak éppen ez is LED-eket használ. Ennél a fejlesztésnél minden egyes képponthoz tartozik egy önálló LED. Így lényegében közvetlenül a LED-eket nézzük, amelyek a képet létrehozzák. A dolog ígéretesnek tűnik, de egyelőre még csak óriásmegjelenítőkön és igen borsos áron hozzáférhető a dolog. Ezzel szemben a Mini LED már most is elérhető kisebb képátlónál, megfizethető áron.

Fotó: TCL

2021 a Mini LED éve

A TCL volt az első gyártó, aki Mini LED-megoldást alkalmazó televíziókészüléket mutatott be. Ezzel azonban nem maradt sokáig egyedül. Az LG, a Samsung és a Philips is követte az irányt. A 2021-es CES-en pedig egyik említett márka sem maradt adós maga sorozatával. Csak hogy ne lehessen könnyen eligazodni a tv-kínálatban, új nevek is születtek a Mini LED-termékcsaládokhoz. Az LG QNED néven, a Samsung pedig Neo QLED megnevezés alatt vezeti be a piacra az új technológiával felvértezett modelljeit. A Philips esetében pedig az Ambilight-választékba integrálják (2021 nyarától elérhető) ezeket a készülékeket. Bár elsősorban a televíziószegmensben lesz a közeljövőben látható eredménye az új technológia trónkövetelésének, az azért sokat elmond a dolog jelentőségéről, hogy az Apple is úgy döntött, hogy Mini LED-technológiát használ az új iPad Próban.

Piacképesen

A tv-gyártók alapvető célja, hogy olyan képalkotási technológiát hozzanak létre, amely a lehető legjobb képminőséget garantálja. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy milyen költségek mellett lehet a készülékeket előállítani, szerencsés, ha szélesebb rétegek számára elérhető. Bár az OLED-et is éri kritika, jelenleg azért ez a technológia tekinthető a csúcsnak. Igen ám, de árban azonban nem tud versenyképes lenni az alternatív megoldásokkal. Az elmúlt évek alapján pedig úgy fest, hogy ez érdemben nem is nagyon fog változni. Így aztán a Mini LED könnyen találhat magának helyet a piacon. Az LCD-minőséget felülmúló megoldás nagyon közel van az OLED-hez képminőségben, így a prémiumkategóriához is odaférhet. Árszínvonala azonban jóval alacsonyabb az OLED-nél, vagyis a felső kategória mellett a középkategóriában is gyorsan sikeressé válhat.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Életbe lépett az EPR

Életbe lépett az EPR

Idén júliusban életbe lépett idehaza az EPR- (kiterjesztett gyártói felelősség) rendelet, amely jelentős változásokat hozott a hazai...

Kosárba teszem

Kosárba teszem

Mosogatógépek esetében meglehetősen fontos szempont lehet a kosárrendszer kialakítása, jellemzői, amelyek az optimális helykihasználás mellett...

A dizájn nagyjai

A dizájn nagyjai

március 28. és 30. között Berlinben 88 nemzetközi, független formatervezési szakértő ült össze, hogy kiválassza az iF DESIGN AWARD 2023 győzteseit....

Pro és kontra

Pro és kontra

A vezeték nélküli álló porszívók funkciójukat tekintve nem feltétlenül összehasonlíthatók a hagyományos porzsákos és porzsák nélküli készülékekkel,...

A jó, a rossz és a közepes

A jó, a rossz és a közepes

Mint minden termékkörben és tulajdonképpen a kereskedelem minden területén, a gyártók a terméktulajdonságokat mindig előnyösen tüntetik fel. Ki...

Mosógépek és a mikroműanyag

Mosógépek és a mikroműanyag

Az utóbbi években a környezetvédelmi megfontolások felértékelődésének lehettünk tanúi a fogyasztók körében. Noha még most sem ez az elsődleges...

Share This