Higiénia a reflektorfényben

2021. június 24.
légtisztítók

A világjárvány során az emberek zöme igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy elkerülje a fertőzést. A helyzet súlyosbodásával pedig egyre többen és egyre nagyobb figyelmet fordítottak az olyan alapvető egészségügyi követelményekre, mint például a kézmosás. Sokan pedig még többet tettek annak érdekében, hogy csökkentsék a kockázatot és fokozzák a biztonságot, ami a higiéniai szempontokat szem előtt tartó termékek keresletében is érezhetővé vált.

A tisztaság mindenek előtt

Elsősorban a tisztasághoz kapcsolódó eszközök vonatkozásában jelentkezett a fogyasztók megelőzésre törekvésének hatása. Így a porszívók, a vízszűrők és a légtisztítók iránti növekedett az érdeklődés leginkább. A vásárlói mentalitás változása emellett pedig  olyan termékkörökben is érezhető volt, amelyek rendelkeznek a higiéniához kötődő funkcionalitással. Tipikusan ilyen például a gőzfunkciós mosógép. Az ilyen termékek esetében azonban a növekedés, vagy a növekedési potenciál nem kizárólag a járványból adódik, hiszen például az említett gőzmosógép már a vírushelyzet kialakulása előtt is felfutóban volt. Bár az nagyon valószínű, hogy a funkció hasznosságának megítélésére pozitív hatást gyakorolt a pandémia. Ezenkívül az okos funkcionalitás is megemlítethető még, mivel ezek révén elérhetők lehetnek olyan szolgáltatások, amelyek segíthetnek a vásárlóknak az egészséges életvitelben. Kérdés, hogy ez a fogyasztói megközelítés mennyire lesz majd tartós és hogy a későbbiekben is megmarad-e a piacformáló hatása. Bizonyos mértékben valószínűleg igen, ugyanakkor az is látható, hogy a korlátozások feloldásával a higiénia fegyelem is visszaesett. Ez pedig azért fontos, mert ennek függvénye, hogy a piaci szereplőknek milyen mértékben érdemes erre a szempontra építkezni.

Fejlesztések és marketing

A higiénia szempontokra fokuszáló termékek, mint például a légtisztítók már a járvány előtt is léteztek. Bár van példa olyan készülékekre, amelyek kifejezetten a járvány miatt kerültek piacra, az azokban megtalálható technológia már korábban is rendelkezésre állt. Ez nem is meglepő, hiszen az egészségtudatosságra épülő termékjellemzők évek óta az innováció egyik markáns irányát jelentik. Ráadásul a járvány kirobbanása óta eltelt idő ugyan emberi léptékben elég hosszú, fejlesztések vonatkozásában azonban rövidnek tekinthető.

KAPCSOLÓDÓ:

A légtisztító piac az utóbbi években kiválóan teljesített, tavaly pedig ugrásszerű növekedésnek indult.

Vagyis új megoldások megszületésére nem is lehetett számítani.  Viszont amennyiben a gyártó számoltak a járvány elhúzódásával, akkor nem kizárt, hogy a közeljövőben megjelenhetnek teljesen új technológiák is.  Azonban elég bátor húzásnak tűnik fejlesztésekről dönteni egy olyan pillanatban, amikor még az sem látszik, hogy a piac miként reagál majd a krízisre. A kutatás fejlesztés átállításánál pedig gyorsabb és kevésbé költséges lépés a marketing újragondolása. Ez látható is. Számos piaci szereplőnél megfigyelhető, hogy a készülékek bemutatásánál a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak a higiéniához kapcsolódó termékjellemzők.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Így is lehet

Így is lehet

A NEFF vadonatúj Collection névre keresztelt beépíthető készülék termékcsaládja több érdekes innovációt is tartogat. Az egyik ilyen az egyedülálló...

Fokozatosan

Fokozatosan

Legyen szó bármilyen készülékről a vezérlés nem elhanyagolható szempont. Az egyszerű használhatóság szinte minden termékkörben a vásárlást...

Tömören

Tömören

Ha az ember karos kávéfőzőt használ, akkor a kávékészítés során el kell végeznie a tömörítést is. Ennek a legegyszerűbb és egyben a legkevésbé...

Már megint az energiaosztály

Már megint az energiaosztály

Jövőre ismét változás várható a háztartási gépek energiafogyasztásával kapcsolatos szabályozás vonatkozásában. A módosítás a hűtőszekrényeket érinti...

Életbe lépett az EPR

Életbe lépett az EPR

Idén júliusban életbe lépett idehaza az EPR- (kiterjesztett gyártói felelősség) rendelet, amely jelentős változásokat hozott a hazai...

Share This