Gőzölős vasaló a gőzállomás ellen

2021. augusztus 10.
VASALÓTALP

A gőzölős vasaló és a gőzállomás összehasonlításának kérdését viszonylag könnyen is el lehet intézni: a gőzállomás jobb, de drágább, és több helyet foglal. Nagy általánosságban tényleg így van. Konkrét modellek esetében viszont már csak a helyigényre vonatkozó megállapítás lesz biztosan igaz. Ráadásul egy kicsit alaposabban is lehet mérlegelni a két termékkör közötti különbségeket. Ebben segítünk most mi.

A két termékkör összehasonlítása azért könnyű, mert egyrészt teljesen ugyanazt a funkciót töltik be, míg mondjuk egy turmix és a botmixer között már a funkcionalitásban is van eltérés. Másrészt pedig igen kevés kivételtől eltekintve ugyanazok a tulajdonságok jellemzik a gőzölős vasalókat és a gőzállomásokat. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy nem igazán van olyan paraméter, ami csak az egyik vagy másik termékcsoportnál található meg. Ha például kerámiatalpat, automatikus kikapcsolást és vízkőtelenítő rendszert is szeretnénk, akkor találhatunk olyan modellt mind a gőzölős vasalók, mind a gőzállomások között, ami eleget tesz az elvárásainknak.

Akkor mégis mi a különbség?

Az alapvető eltérés, hogy a gőzállomás nem a talpban állítja elő a gőzt, hanem egy külön egységben. Ez a technológiai különbség pedig további differenciákat eredményez, amelyek hatással vannak a hatékonyságra és a készülék használatának kényelmére is. 

Gőzfejlesztés

A gőzállomás sokkal nagyobb gőzt képes biztosítani. Állandó gőz esetén ez 2-3-szorosa annak, amit egy gőzölős vasaló tud. A leggyengébb vasalók 25 gramm/perc mutatóval rendelkeznek, a legfejlettebb modellek pedig kb. 60-70 gramm/perc gőzteljesítményre képesek. Ezzel szemben egy gőzállomás minimum 80 gramm/perc folyamatos gőzkibocsátásra képes, a legjobbak pedig akár ennek a dupláját is meghaladják, de a 100-120 gramm/perc közötti érték a legjellemzőbb. A gőzlöket esetében is hasonló mértékű az eltérés. Vasalók esetében a felső határ nagyjából 260 gramm/perc körül alakul, a gőzállomásoknál viszont már az alsóbb kategóriás készülékek is 200 gramm/perc körül vannak, de nem ritka a 400 gramm/perc érték sem, a csúcs pedig 750 gramm/perc.

A nagy gőzkibocsátás előnye, hogy egyszerre több rétegben is lehet vasalni, illetve a vastagabb anyagokkal sem kell sokat bajlódni. Ezért rövidebb ideig tart a vasalás, valamint a ruhák puhábbak is lesznek, illetve a felületük kevésbé válik fényessé.

Kapacitás

A gőzállomások másik előnye, hogy a kivitel miatt a víztartály kapacitása lényegesen nagyobb. Míg gőzölős vasalóknál jellemzően 300-350 ml fér a tartályba, addig a gőzállomásoknál ritka az 1000 ml vagy az alatti kapacitás, a jellemző érték az 1300- 1600 ml, de számos modell ennél is nagyobb, akár 2000 ml térfogatú tartállyal rendelkezik. A nagy kapacitás előnye, hogy ritkábban kell utántölteni a tartályt, bár ez nyilván attól is függ, mennyi gőzt használunk a vasalás során.

Felmelegedési idő

Szintén a technológiából adódik, hogy a gőzállomásoknak megvan az a hátránya, hogy a felmelegedés igényel némi időt. Ez márkától és modelltől függően változik, de nagyságrendileg olyan két percről beszélhetünk, ami szükséges ahhoz, hogy a gőzállomás készen álljon

Tényleg drágább?

Igen. Ugyan létezik olyan gőzállomás, aminél lehet drágább gőzölős vasalót találni, de ebben az esetben biztosan egy alap gőzállomás és egy fejlett gőzölős vasaló modell árait hasonlítjuk össze. Ha viszont két, közel azonos felszereltséggel rendelkező készüléket vetünk össze, akkor a gőzállomás lesz a drágább.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

AirFry funkció: Sütő vagy Airfryer?

AirFry funkció: Sütő vagy Airfryer?

AirFry funkció egyre több beépíthető sütőben is található már. Nem véletlen, hiszen a forró levegővel, olaj nélkül, vagy minimális mennyiségű...

Gáztűzhely, az energiaárak vesztese

Gáztűzhely, az energiaárak vesztese

Az energiaárak változása szinte biztosan hatással lesz a háztartási gépek piacára. A várhatóan csökkenő vásárlóerő következményeként feltehetően a...

Share This