Borhűtő: sznobizmus vagy profizmus?

2021. szeptember 08.

A borhűtő az elmúlt években kellően divatos termékkategóriává vált ahhoz, hogy az átlagárak csökkenése és az egyszerűsített kivitelek révén szélesebb vásárlóközönség számára is elérhető legyen. Így aztán manapság akadnak olyanok, akik azért vesznek ilyen készüléket, mert az jól mutat a konyhában. Ezzel párhuzamosan pedig azokból a hangokból is több van, akik vitatják a borhűtő termékkör létjogosultságát, sznobizmust vélnek mögötte, és az a kérdést teszik fel, hogy miért nem jó egy „mezei” hűtő a bor tárolásához? Elmondjuk, miért.

Nyilván akadnak olyan borhűtővásárlók, akiket nem a hozzáértés vezet, és tényleg csak azért vesznek borhűtőt, mert azzal lehet „villogni” a baráti összejövetelek alkalmával, vagy egy közösségimédia-posztban a jól megválasztott hátterű szelfi révén. Ez azonban nem a borhűtőről mond el sokat, hanem a felhasználóról árulkodik. És az is igaz, hogy a borhűtő funkcionalitását nem képes mindenki értékelni. Van, aki nem is érzi a különbséget a megfelelően és a helytelenül tárolt bor íze között, mások pedig érzik ugyan, de éppen az elrontott ízvilágot értékelik, mert ahhoz szoktak. Olyan ez, mint a pizza és a ketchup esete. Sokan szeretik kombinálni a kettőt, de egy született olasz számára szentségtörés ketchupot tenni a pizzára, ahogyan egy borászt vagy egy sommelier-t is az infarktus kerülgeti a hagyományos hűtőben tárolt bortól. Na de miért? A válasz mindkét esetben egyszerű: elrontja az ízét.

A hőmérséklet

A bor tárolásában a legfontosabb tényező a hőmérséklet. Mint a legtöbb kémiai reakció esetében, a borban zajló folyamatokra is hatással van a hőfok és így a hőingadozás is. Ha túl hideg környezetbe kerül a nedű, akkor a bor fejlődése leáll, a túl magas hőmérséklet pedig a bor elöregedéséhez vezet. A „túl” jelző alatt pedig jelen esetben nagyjából 10 °C eltérést kell érteni. Ebből pedig az következik, hogy a borhűtőnek stabil hőmérsékletet kell biztosítania.

Ezt egyébként – modellje válogatja, de – még egy hagyományos hűtő is meg tudja ugrani. Tulajdonképpen a szükséges hőfokot is képes biztosítani a háztartási hűtőszekrény, csak éppen nem azt várjuk el tőle. A leghűvösebbre, olyan 6 °C-ra a jégbornak van szüksége, a legmelegebb környezetet kedvelő vörösbor pedig 16–17 °C-t igényel az optimális minőséghez. A háztartási hűtő pedig olyan 4 °C körüli értékre van beállítva a legtöbb otthonban. Vagyis vagy bort vagy más élelmiszert tudunk tárolni a „mezei” hűtőben, a kettő együtt nem megy. De még ha be is áldozunk egy hűtőszekrényt a borok hűtésére, a kívánt eredményhez akkor sem jutunk. Akadnak ugyanis további szempontok is.

Páratartalom és egyebek

A bor nem szereti sem a rázkódást, sem a napfényt különösebben, ezért a borhűtő esetében alapvető elvárás a teljesen vibrációmentes hűtés és az UV-védelem. Utóbbit illetően jegyezzük meg, hogy egy megfelelő borospalack már képes ezt biztosítani. Egy hagyományos hűtő viszont egyik említett elvárásnak sem felel meg. Továbbá a palackok elhelyezése sem ideális egy standard hűtőben. Ugyan vannak már olyan palacktartók, amelyek lehetőséget kínálnak a fektetett elhelyezésre, de ez egyrészt nem jellemző minden háztartási hűtőre, másrészt csak pár palack számára kínálnak helyet.

A bor tárolásában a páratartalomnak is szerepe van. A borospincék klímáját leginkább az 55 és 65% körüli páratartalom tudja helyettesíteni. Mivel ez is fontos szempont a tárolásnál, a fejlettebb borhűtő készülékekben vezérelt páratartalom-szabályozás is található.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Így is lehet

Így is lehet

A NEFF vadonatúj Collection névre keresztelt beépíthető készülék termékcsaládja több érdekes innovációt is tartogat. Az egyik ilyen az egyedülálló...

Fokozatosan

Fokozatosan

Legyen szó bármilyen készülékről a vezérlés nem elhanyagolható szempont. Az egyszerű használhatóság szinte minden termékkörben a vásárlást...

Tömören

Tömören

Ha az ember karos kávéfőzőt használ, akkor a kávékészítés során el kell végeznie a tömörítést is. Ennek a legegyszerűbb és egyben a legkevésbé...

Már megint az energiaosztály

Már megint az energiaosztály

Jövőre ismét változás várható a háztartási gépek energiafogyasztásával kapcsolatos szabályozás vonatkozásában. A módosítás a hűtőszekrényeket érinti...

Életbe lépett az EPR

Életbe lépett az EPR

Idén júliusban életbe lépett idehaza az EPR- (kiterjesztett gyártói felelősség) rendelet, amely jelentős változásokat hozott a hazai...

Share This