Korábban a televíziópiacot alapvetően a technológiai fejlődés mozgatta. Bár manapság is jelentőséggel bírnak az olyan jellemzők, mint a képméret vagy a képmegjelenítés minősége, napjainkban azért már a tartalmaknak is, illetve az azokkal kapcsolatos fogyasztási szokásoknak is szerepe van a tv-k iránti kereslet alakulásában. Vagyis a szegmens szempontjából nemcsak az számít, hogy min nézzük, de az is hogy mit nézünk.
Mit nézünk?
A lineáris tévézés egyre inkább háttérbe szorul az előfizetéses video-on-demand szolgáltatásokkal szemben. Utóbbi esetében folyamatosan bővül a tartalomkínálat. A filmek és sorozatok mellett már olyan tartalmak is elérhetők, mint a show-műsorok, például realityshow-k, de sportközvetítések kapcsán is lehetőség van már fizetett streamingmegoldások igénybevételére, akár csak egy-egy esemény vonatkozásában. A hír, háttér és egyéb tematikus tartalmak még a klasszikus csatornákat jellemzik inkább, de itt is megfigyelhető elmozdulás, például a hírportálok vizuális kínálatában megjelenő műsorok révén. Nem véletlen, hogy a klasszikus csatornák is megjelentek olyan szolgáltatásokkal, ahol nem műsorfolyamot kínálnak, hanem választható tartalmakat. Számos eszközzel igyekeznek is a nézőket ebbe az irányba is terelni, például a műsoraik visszanézhetőségének korlátozásával vagy kiegészítő háttérműsorokkal.
A lineáris tévézésnek ugyanakkor konkurenciát jelentenek az egyéb platformok tartalmai is, mint például az influencerek vagy a közösségi felületek videói is. Ráadásul ezek nemcsak a tartalom elérhetőségének helyét illetően bírnak jelentőséggel, hanem a formátum vonatkozásában is. Hiszen ezek jellemzően sokkal rövidebbek, mint a klasszikus műsorok, sokkal több „arc” fémjelzi őket, illetve sokszor fogyasztásukat ez nem is befolyásolja, összességben pedig akár több időt is áldoznak rájuk a nézők, mint a tévézésre. A lineáris tévézés világszinten erősen kezd háttérbe szorulni, ugyanakkor a mi régiónkban az átalakulásnak komoly gátat jelent egyelőre a nyelvtudás. Számos tartalom ugyanis csak azok számára releváns, akik beszélnek angolul. Ezzel is összefügg, hogy a tartalomfogyasztás markáns eltéréseket mutat demográfiai jellemzők tekintetében is.
Ki nézi?
A járvány miatt kényszerűségből otthon töltött idő a tévézésre fordított időben is növekedést generált. A korcsoport szerinti megoszlásban azonban nem jelentett markáns változást. Továbbra is az 50 felettiek jelentik a tévénézők gerincét, nagyságrendileg a közönség fele ebből a korosztályból kerül ki. A 18–49 korosztályból is sokakat köt le a televízió, a nézők körülbelül egyharmada tartozik ide, az ennél fiatalabbak aránya viszont lényegesen kisebb, nagyságrendileg 10 százalékot, vagy annál is kevesebbet képvisel. A tévézéssel töltött idő pedig átlagosan közel öt óra körül alakul. A mobiltelefon és az applikációk használatával töltött idő meglehetősen nehezen mérhető, ráadásul a képernyőidő még nem feltétlenül jelent tényleges használatot is. Így aztán arról is nehéz statisztikát készíteni, hogy a tévénézésből mekkora rész kerül át idővel a mobilhasználatra. Az viszont kétségtelen, hogy a fiatalabbak sok időt töltenek a telefonon keresztül történő tartalomfogyasztással. Ez pedig azért érdekes, mert a fiatalok szokásai az idő múlásával dominánsabbak lehetnek, mint jelenleg.
Televízió, de milyen?
Az eszköz használat tekintetében a lineáris tévézés inkább a televíziókészülékeknek kedvez, minden egyéb vizuális tartalom esetében a mobiltelefon is alternatíva. Utóbbi legnagyobb előnye a hordozhatóság, vagyis hogy mindig, mindenhol kéznél van. Élmény tekintetében azonban a tv ad többet, így aztán az igények is ennek mentén alakulnak várhatóan. A felbontás, a képalkotó technológia, a képmegjelenítés minőségét fokozó megoldások és képátló maradnak a legfontosabb paraméterek. Persze csak akkor, ha a televízión elérhetőek az online tartalmak is. A nem okos televíziók aránya már most is alacsony a teljes kínálatban, és a jövőben várhatóan teljesen el is tűnnek a választékból azok a modellek, amelyek nem rendelkeznek smart funkciókkal. Éppen ezért az operációs rendszer is egyre inkább fontosabb jellemzővé válik. Valamint szerep juthat az olyan funkcióknak, mint például a gaming mód, amely tágítja a televízió felhasználási lehetőségeit.