KBIS 2022

2022. március 16.
KBIS 2022

Február elején került sor Orlandóban Észak-Amerika legnagyobb konyhai és fürdőszobai szakkiállítására, a KBIS 2022 expóra. Noha az amerikai fogyasztók eltérő igényei a háztartási készülékek kivitelében, műszaki jellemzőiben is tetten érhetők, vagyis a márkák modellválasztéka jelentősen eltér a tengerentúlon és az öreg kontinensen, a rendezvény több tanulsággal is szolgálhat európai, de akár hazai viszonylatban is.

Kell a kiállítás

A világjárvány a digitális térbe kényszerített sok mindent, ami korábban egyértelműen a fizikai valóság része volt. Bár azt nem mondhatjuk, hogy a koronavírus eltűnik az életünkből, mára azért a körülmények kevésbé drasztikus intézkedéseket indokolnak. illetve bizonyos tekintetben megszokottá is vált a helyzet, az oltásokkal és a vírusmutációk kapcsán várható következmények révén pedig a kockázatok is mérséklődtek valamelyest. Ennek ellenére az online létezés bizonyos aspektusai még mindig közelebb álnak a lezárt világban jellemzőhöz, mint a jelenlegi a viszonyokhoz. Többek között ilyen a marketing területe is, ahol számos piaci szereplő az online eszközökre koncentrálta tevékenységét, miközben a tradicionális megoldásokat – részben kényszerűségből – szinte nullára redukálta. Kiállítások lebonyolítására például klasszikus formában nem volt igazán mód az elmúlt két évben.

A hibrid online–offline változatok nem igazán szerepeltek jól, így most minden megrendezett esemény kapcsán felmerül a kérdés, hogy szükség van-e ilyen rendezvényekre. Látogatói oldalról a választ a számok adják, de érdekesebb a kiállítói oldal, ahol láthatóan nagyon eltérőek a reakciók. A KBIS ilyen tekintetben is tanulságos volt. Számos, az európai piacokon is jelentős márka nem hagyta ki a lehetőséget, és például a Beko, az LG, a Liebherr, a Miele, vagy az idén debütáló Amica is rész vett az expón, ugyanakkor távol maradó cégekből sem volt hiány. Különösen meglepő például a Samsung és a BSH tartózkodása, akik elvben a résztvevők között lettek volna, legalábbis az előzetes promóciós anyagok alapján. Persze az is lehet, hogy ezeket a márkákat az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos óvatosság motiválta abban, hogy ne vegyen részt a kiállításon.

Hasít a háztartási gép

A február 8. és 10. között megrendezett KBIS 2022 konyhai és fürdőszobai szakkiállítás 70 000 látogatót számlált, ami több mint másfélszerese az idén januári CES belépőszámának. A sokkal ismertebb és nagyobb nemzetközi vonzáskörrel is rendelkező Las Vegas-i rendezvény 45 000 embert érdekelt. Az igen markáns különbség magyarázható azzal is, hogy a Florida államban érvényes járványügyi intézkedések megengedőbbek, Nevada szabályai pedig szigorúbbak. Az okokat a marketingszakembereknek kell kiértékelniük majd, de függetlenül attól, hogy mire jutnak, az biztos, hogy a KBIS-en kiállított háztartási gépekkel lényegesen többen találkozhattak, mint a CES-en bemutatkozó televíziókkal és elektromos járművekkel.

Amica

Ahogy Alina Jankowska-Brzóska, az Amica-csoport alelnöke a helyszínen elmondta, a márka 2022-es, KBIS-en való részvételének elsődleges oka az volt, hogy bepillantást nyerjenek az amerikai fogyasztók érdeklődésébe. A vállalatnak állítólag nincsenek konkrét tervei a tengerentúli piacra lépést illetően. A cég azonban a helyszínen tárgyalt a potenciális partnerekkel, és feltérképezte az esetleges együttműködés lehetőségeit is.

Beko

A török Beko csak 2016-ban jelent meg az amerikai piacon, de gyorsan megvetette a lábát az Egyesült Államokban. Ebben szerepe van a helyi vásárlók igényeihez igazított készülékek változatos kínálatának is. Ilyen például a márka dupla sütője, amelynek szélessége 76,2 cm, és 322 literes teljes kapacitást kínál, illetve mindegyik sütőtérbe került ventilátor is. Nem hiányoztak a kiállításról a NeoFrost technológiával, azaz külön hűtőkörrel ellátott amerikai Beko hűtőszekrények sem. Ezek kialakítása és felszereltsége gyakorlatilag megegyezik az Európában értékesített modellekkel.

KBIS 2022
KBIS 2022
Liebherr

A hűtő- és fagyasztóspecialista márka a prémiumkategóriás Monolith alul fagyasztó hűtőszekrény-sorozat mellett az amerikai piacra szánt beépített hűtőszekrények új generációját is bemutatta.

KBIS 2022
Miele

A német gyártó a KBIS-en a 7000-es sorozat bemutatására összpontosított. Ez azonban nem újdonság az európai közönség számára, bár tavaly további készülékekkel bővítette a sorozatot. Érdekes volt viszont egy 122 cm széles tűzhely, amelynek ára 16 799 dollár. Ezért az összegért a készülék két sütőkamrát is ad, természetesen Miele-színvonalú funkciókkal, a főzőfelület pedig 6 gázégőt tartalmaz.

KBIS 2022
Vestel

A török gyártó megmutatta az amerikaiaknak, hogyan néznek ki az európai készülékek. Azért jött Orlandóba, hogy terepszemlét tartson, akárcsak az Amica. Ugyanakkor a részvétellel egyfajta jelzést küldött a piacnak erejéről és növekvő önbizalmáról. A kiállításon nem mutatott semmilyen úttörő megoldást, részvétele inkább szimbolikus volt.

Hazai pálya

A rendezvényen magától értetődően rengeteg olyan márka is képviseltette magát, amelyeknek elsődleges piaca az Egyesült Államok. GE Appliances, Whirlpool, JennAir, Monogram, True Residential, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a márkák készülékeikkel a tengerentúli igényeket szolgálják ki. Így a modellek olyan terméktulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek az európai piacokon kisebb népszerűségnek örvendenek. Ugyanakkor néhány fejlesztés, mint a Monogram 700 °C-ig felfűthető sütője, vagy a True Residential üvegajtós kivitelben is kapható hűtőszekrénye az öreg kontinens vásárlóinak is érdekes lehet.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Konyhakiállítás 2025

Konyhakiállítás 2025

A 15. jubileumi Konyhakiállítást 2025. február 28. és március 2. között rendezték meg, amelynek idén is a Budapest Sportaréna adott otthont....

CES 2025

CES 2025

A legérdekesebb és leginnovatívabb háztartási gépek az idei kiállításon  2025-ben is lezajlott a világ legnagyobb technológiai kiállítása, azaz a...

KBIS 2025

KBIS 2025

Február végén a Las Vegas Convention and Exhibition Center a CES mellett egy másik kiállításnak is helyet adott, itt került megrendezésre a KBIS,...

IFA 2024

IFA 2024

Az IFA elképesztő mennyiségben vonultat fel különleges készülékeket, speciális innovációkat, érdekes fejlesztéseket, megújuló modellpalettákat. Az...

A kínálat kínálata

A kínálat kínálata

Szeptember elején került sor az Ecorgan szakmai rendezvényére a cég budapesti bemutatótermében. A két napos esemény célja az volt, hogy az Ecorgan...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató