Természetesen attól, hogy a gép ideális játékra. Ettől persze nem kerültünk sokkal közelebb a válaszhoz. Kicsit árnyaltabban azt mondhatjuk, hogy nagy teljesítmény és kiváló hűtés a legfontosabb jellemzők egy gamer notebook esetében. Egy konfiguráció azonban meglehetősen sok termékjellemzőből áll, így tudni kell azt is, hogy melyik tulajdonság miért fontos, illetve hogy hogyan befolyásolja a használat során várt eredményt.
Az alapelvárás
Ha játékra szeretne valaki használni egy számítógépet, akkor tulajdonképpen az alapelvárás, hogy a játék fusson a gépen, a játékélményt ne befolyásolják negatívan a készülék adottságai, illetve hogy a játék során az irányítás a játékos képességein múljon, ne a hardveren. Az alapelvárás és az extrák között a határt persze a felhasználó húzza meg. Minél jobb játékos valaki, annál fontosabbak az apró különbségek is. A kezdő vagy hobbigamer nem feltétlenül tudja kiaknázni azt a hardveradottságot, ami egy e-sportolónak alapvető, ahogyan egy hétköznapi sofőr sem tudja kihozni, mondjuk, egy futóműből azt, amit egy autóversenyző igen. Éppen ezért nehéz teljesen konkrét paramétereket meghatározni alapelvárásként egy gamernotebook esetében. De azt azért össze lehet szedni, hogy mire érdemes odafigyelni.
A gép lelke
A gép teljesítménye elsősorban a processzoron múlik. Szerencsére az elnevezések beszédesek minden márka esetében, így a nagyobb szám nagyobb teljesítményt jelöl. Ugyanakkor viszont hordozható készülékek esetében nem elhanyagolható szempont a fogyasztás sem, így a fejlettebb processzorokból is van olyan változat, ami a fogyasztásra van kihegyezve, és nem a teljesítményre. Erre általában a megnevezésben található betűjelzés utal, és a „H” betűvel (akár más betűvel kombinálva is) jelzett verziók a teljesítményorientáltak.
Grafikus vezérlő
Aki nincs otthon a számítógéphardverben, annak már a megnevezés is okozhat gondot. GPU, graphics processing unit, grafikus vezérlő, videókártya, grafikus chip, ezek az elnevezések ugyanarra a komponensre utalnak, aminél az elsődleges kitétel, ha játékra akarjuk használni a gépet, hogy dedikált legyen. És persze számít a teljesítmény itt is. Első körben a játék futtatásához van szükség megfelelő GPU-ra, de a legjobb beállítások használatához és a kijelzőkben rejlő lehetőségek kiaknázásához további GPU-„erőre” van szükség.
El ne felejtsük!
A memória feltétlenül szükséges a játékok futtatásához. A játékszoftverek memóriaigénye eltérő, de 8 GB általában elég lehet. Bizonyos játékok azonban már közel ekkora kapacitást követelnek, így a 16 GB memória egyáltalán nem túlzó. Ráadásul sokszor egyéb segédprogramok is futnak a gépen a játék alatt is, így indokolt lehet akár még ennél is nagyobb kapacitásban gondolkodni. Különösen, hogy az időtállóság is szempont lehet, és a gyorsan fejlődő szoftverkörnyezetben hamar kevéssé válhat az, ami ma még soknak tűnik.
Perifériák a középpontban
Tulajdonképpen minden játékhoz szükséges periféria, ami egy notebookban megtalálható, kiváltható. Így aztán a hangrendszer vagy a billentyűzet kevésbé fontos szempont egy gamer notebook esetében. Azért persze nem árt, ha egy klaviatúra meg van erősítve, vagy a speciálisa játékok során felmerülő igényeket is ki tudja elégíteni. Sokkal fontosabb azonban a kijelző, mert aki nem asztali gépben gondolkodik, az feltehetően külön monitorbeszerzésen sem töri a fejét. A kijelző esetében a felbontás az egyik, ami fontos lehet. Ez inkább az élményt befolyásolja. A másik fontos szempont pedig a képfrissítés, ennek viszont már a játékra is lehet hatása. Millimásodpercekről beszélünk, de profi játékosoknál ez is számít, sőt sokszor a kezdők is jobb eredményre képesek egy gyors kijelzővel.
Hűtés
A hűtés meglehetősen fontos tényező gamer notebook esetében, hiszen a készülékek akár órákig is nagy teljesítmény mellett vannak használva. A konfiguráció azonban ezt nem befolyásolja, a készülék hűtési hatékonysága a tervezésnél eldől, és nem lehet rajta változtatni utólag. Szerencsére e tekintetben azonban a kompromisszumos megoldások nem jellemzőek, és a készülékek zöménél nem kell attól tartani, hogy a gamernotebook túlmelegszik és leáll.
További rovatainkból:
Amit elindítottunk, most már az eredményekben is látszik
A Haier magyarországi jelenléte az elmúlt másfél évben látványosan erősödött. A vállalat 2026 szeptemberére elérte a teljes 2025-ös forgalmi...
Több mint televízió
Az IFA 2026-on mutatott erős jelenlétét követően a Union Distribution tovább bővíti európai üzleti tevékenységét a Blaupunkt okostelevízióival,...
Az Area30 és a Küchenmeile is megmutatta, milyen súlyos válságban vannak az európai háztartásigép-gyártók
A nyugat-németországi Löhne környékén évente megrendezett, konyhabútor- és háztartásigép-gyártókat felvonultató szakmai eseménysorozat idén is...
IFA 2026 – változó erőviszonyok Berlinben
Az idei IFA ismét pontos képet adott arról, hogyan alakul át az európai elektronikai piac. Miközben a látogatottság közel került a korábbi...





















