Kézbe vett jövő

2022. április 07.

A fenntarthatóság egyre nagyobb szerephez jut a vállalati környezetben. Láthatóan gyarapszik azon cégek tábora, amelyek lépéseket tesznek annak érdekében, hogy környezetbarát megoldásokat fejlesszenek, illetve csökkentsék az ökológiai lábnyomukat. A Beko az egyik olyan szereplője a háztartásigép-szektortornak, amely az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy a fenntarthatóság kapcsán megfogalmazódó célokat megvalósítsa. Ragıp Balcıoğluval, a Beko alelnökével, az Arçelik kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk arról, hogy milyen konkrét változtatásokra van szükség a gyártásban, illetve a termékek vonatkozásában.

A fenntarthatóság ma már egyfajta jelmondat, vagy akár életstílus. De mit jelent ez a gyártás, termelés vonatkozásában?

Az Arçelik, a Beko anyavállalata már régóta dolgozik azon, hogy olyan gyakorlatot honosítson meg mind az üzleti tevékenységeiben, mind a termékei kapcsán, amely a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe veszi. A fenntarthatóság üzleti modellbe történő beillesztése nemcsak elkötelezettséget kíván meg, hanem a gondolkodásmód átalakítását is szükségessé teszi és jelentős befektetéseket is igényel. Konkrétan, a romániai intelligensmosógép-gyárunk egy jó példa arra, hogyan lehet hatékony gyártási folyamatokat megvalósítani. Az üzem az új ipari forradalom egyfajta előhírnöke. A létesítményben intelligens fűtési és hűtési rendszerek, hatékony, napfényt használó világítási megoldások, napelemek, szennyvíztisztító telep, sőt még esővízgyűjtő rendszer is található. Mi több, törökországi és romániai gyártóüzemünkben, 100 százalékban „zöldenergiát” használunk.

Összességében pedig a globális termelésünk 75 százalékban használ „zöldáramot”. Természetesen más területekre is összpontosítunk, és mindezen tevékenységeinknek köszönhetően 2019-ben és 2020-ban globális gyártási működésünk vonatkozásában az 1. és 2. kategória esetében (szerk.: A kibocsátást három kategóriába sorolják. Az elsőbe tartozik az alaptevékenységből származó közvetlen kibocsátás, a másodikba a működéshez szükséges energia beszerzésből eredő közvetett kibocsátás, a harmadikba pedig a beszállítók működése, illetve az előállított termék felhasználása során keletkező felhasználáskibocsátás.) szén-dioxid-semlegesek lettünk, az energiahatékony hűtőszekrényekre vonatkozó szén-dioxid-finanszírozási projektünkből származó saját szén-dioxid-kreditjeinkkel. Ugyanilyen fontos szempont a hulladékgazdálkodás, és a mostanában egyre többször beszédtémát jelentő körforgásos gazdaság is. Az első és legfontosabb számunkra, hogy törekedjünk új megoldásokat kidolgozni a gyártási folyamataink során keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére, illetve hogy növeljük a hulladék-visszagyűjtést és -újrahasznosítást. Törökországban például már két elektronikaihulladék- (WEEE) újrahasznosító üzemünk működik.

A Beko a fenntarthatóság irányába tett jelentős lépései kapcsán jelentette be többek között, hogy újrahasznosítja a műanyagokat és lecseréli a környezetre káros anyagokat. Mit jelent ez az ön ellátási láncának vonatkozásában?

A termékeink 3. kategóriába tartozó kibocsátásának csökkentése érdekében növeljük az újrahasznosított anyagok használatát. Valamint ennek kapcsán jelenik meg körforgásos jövőkép támogatása is. Ez pedig abban is megmutatkozik, hogy megbízható nyersanyag-beszállítókkal dolgozunk együtt, és megosztjuk partnereinkkel az újrahasznosított anyagok kémiai összetételét.

Mi a helyzet a fogyasztói szempontokkal?

Ebben a vonatkozásban különösen örülünk annak, hogy sikerül, mondjuk úgy, „demokratizálnunk a technológiát”, ami azt jelenti, hogy minél több ember számára teremtjük meg a technológia elérhetőségét. Célunk, hogy olyan nagy teljesítményű, tartós és ugyanakkor megfizethető árú háztartási készülékeket fejlesszünk ki, amelyek környezetbarátak is egyben. Ennek érdekében tavaly egy teljesen új termékcsaládot dobtunk piacra, amely a fenntarthatóság jegyében rendkívül környezetbarát jellemzőket tudhat magáénak. A készülékek gyártása során újrahasznosított anyagokat, például műanyagokat és halászhálókat, illetve biokompozit anyagokat használunk fel. Valamint ezek a berendezések víz- és mosószer-takarékos technológiákat is kínálnak.

Szeretnék még egy dolgot megemlíteni, amit kétségtelenül értékelni fognak mind üzleti partnereink, mind a fogyasztók. Ez pedig az, hogy a fenntarthatóság és a szén-dioxid-mentesítés terén betöltött vezető szerepünket a walesi herceg a hercegség Terra Carta pecsétjével is megerősítette. Az iparágban mi voltunk az első olyan vállalat, amely ebben részesült. Ezt a pecsétet csak olyan cégek kaphatják meg, amelyek világszerte elismert tudományos eredményekkel is alátámasztott, hiteles tervekkel rendelkeznek a 2050-ig történő szén-dioxid-semlegesség megvalósításának vonatkozásában.

A múltban a háztartási gépeket az emberek akár 20 évig is használták. Manapság az új modellek életciklusa közelebb van az 5 évhez. Mondjuk, hogy 5 és 10 év között van. Nem lenne fenntarthatóbb, drágább, de hosszabb élettartamú készülékeket gyártani? A készülékek gyakoribb cseréje több szállítást, több alapanyagot jelent… Hogyan jutott el a piac arra a pontra, hogy 200 euróért lehet mosógépet venni?

Természetesen egyetértek azzal, hogy a termék hosszú élettartama kulcsfontosságú tényező a fenntarthatóság szempontjából. Ha egy háztartási készülék teljes életciklusát nézzük, a karbon lábnyom nagy része a használat során keletkezik. Az ebben a fázisban felhasznált energia pedig hatással van a környezetre, minél hatékonyabb egy termék, annál kisebb környezetterhelést jelent. Ha egy készülék élettartama hosszabb, az hozzájárul a fenntarthatósághoz, mivel kevesebb kibocsátás keletkezik a szállítás, a gyártás és az életciklus végi feldolgozás során. Ezenkívül a hosszabb élettartamú termékek azt jelentik, hogy kevesebb anyagot kell felhasználni a termelés során. Tehát igen, a készülékek élettartamának meghosszabbítása egyértelműen hozzájárul a fenntarthatósághoz.

„A fogyasztói trendekkel és a fenntarthatósággal foglalkozó egyik tanulmányunk kimutatta számunkra, hogy az emberek a fenntarthatóságot magasabb árral társítják. ”

Amikor tehát egy termék fenntarthatóságát a globális klímaváltozást okozó potenciális hatása alapján értékeljük, akkor egy kevésbé energiahatékony termék hosszabb ideig történő használata akár több kibocsátással járhat, mint ha mondjuk, tízévente váltanánk egy energiahatékonyabb készülékre. Tekintettel arra, hogy a technológiai fejlődés óriási, az a készülék, ami ma az „A” energiaosztályba tartozik, potenciálisan a jövő „F” osztályát jelenti. A készülékek hosszú élettartama nem elég, a termékek működésének is környezetbarátnak kell lennie. A fenntarthatóság továbbá szorosan összefügg a fogyasztói magatartással. Míg az egyik fogyasztó számára a tartósság fontosabb lehet, addig egy másik vásárló számára az energiahatékonyság a kulcsfontosságú tényező. A fogyasztói trendekkel és a fenntarthatósággal foglalkozó egyik tanulmányunk kimutatta számunkra, hogy az emberek a fenntarthatóságot magasabb árral társítják. Célunk ezért az, hogy minél szélesebb körben váljon tudatossá a környezetbarát viselkedés az otthonokban, és ehhez a tömegek számára elérhető energiatakarékos technológiákat kínáljunk.

További rovatainkból:

Vásárlóerő 2023

Vásárlóerő 2023

MAGYARORSZÁGON AZ EGY FŐRE JUTÓ ÁTLAGOS VÁSÁRLÓERŐ ERŐTELJES, 24%-OS EMELKEDÉSSEL 10.834 EURÓRA NŐTT, AMI AZ EURÓPAI ÁTLAG 61 SZÁZALÉKÁNAK FELEL...

Share This