Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.
További rovatainkból:
Karcsú kivitelben – válogatás keskeny mosó-szárító készülékekből
A mosó-szárító választását a legtöbb vásárló esetében a helyhiány motiválja, vagyis akkor döntenek ilyen modell mellett, ha nincs elég helyük külön...
Dizájn és tudás – válogatás vízforralókból
Mind dizájn, mind ár-érték arányban meglehetősen hektikus képet mutat a vízforralópiac, másként fogalmazva: bőven van választási lehetőség. Egyre...
Sportolóknak készült
A Garmin legújabb okosóra-sorozata, a Forerunner 965 azoknak a sportolóknak készült, akik a legtöbbet igyekeznek magukból kihozni. Éppen ezért a...
Turmixgépből gyümölcscentrifuga
A Philips Flip & Juice turmixgép különlegessége a speciális kehelykialakítás. A megoldás révén a beépített szűrővel is ellátott kelyhet...

















