Nincs többé olyan, hogy te meg én

2022. május 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Az eMAG és Extreme Digital fúziója utolsó fázisához érkezett, amelynek eredményeként a hivatalos megfogalmazás szerint az Extreme Digital az eMag oldalára költözik. A gyakorlatban ez viszont azt jelenti, hogy előbbi önálló piaci szereplőként tulajdonképpen megszűnik. Ez elsősorban a vásárlóknak lehet újdonság, bár tavaly ősztől azért ők is sejthették, hogy az „együtt fejlődés” valami hasonlóban csúcsosodik majd ki. A két cég belső folyamatainak összehangolása viszont egyáltalán nem új, gyakorlatilag a fúzió 2018-as bejelentése óta ebbe az irányba haladt a két vállalat működése. Azonban az időzítés mindenképpen érdekes. A 2021-es első közös eMAG Extreme Digital Black Friday akciót nem sokkal előzte meg, hogy napvilágot látott a hír, miszerint az Allegro megvásárolja a Mall Groupot. A májustól egyesülő online felületek pedig az említett akvizíció véglegesítéséről szóló hírek megjelenése után nem sokkal vált aktuálissá. Bár lehet, hogy mindez csupán véletlen.

További rovatainkból:

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Villámgyorsan

Villámgyorsan

Az „ital” (beverage) és a „fagyasztó” (freezer) angol szavakat ötletesen kombináló Beezer névre hallgató minihűtő előnye, hogy szupergyors. A...

Limitált kiadásban

Limitált kiadásban

Az új limitált kiadású Rowenta x KARL LAGERFELD hajformázó termékcsalád összesen 11 olyan terméket tartalmaz, amelyeket kifejezetten az exkluzív...

További híreink

Németország már a 6G-nél tart

Németország már a 6G-nél tart

Anja Karliczek német szövetségi kutatási miniszter bejelentette egy a 6G-hálózattal összefüggő kutatási kezdeményezés elindítását.A miniszter által...

Újra együtt az AMD és az Alienware

Újra együtt az AMD és az Alienware

Közel másfél évtized után, 2007 óta először jelentkezett közös notebookkal az Alienware és AMD, a gamer rajongók legnagyobb örömére.Többféle...

Elhunyt a PDF atyja

Elhunyt a PDF atyja

Dr. Charles Geschke, az Adobe társalapítója és a PDF fájlformátum egyik feltalálója nemrég, 81 éves korában elhunyt.Az amerikai szakember...

Jól teljesített a PC-piac

Jól teljesített a PC-piac

Piaci elemzésekből kiderült, hogy a PC piac idén szárnyal. Meglehetősen sokat, 55,2 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a leszállított PC-k...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató