Hűtőszekrény és energia

2022. május 09.
hőszivattyús szárítógép

A hűtőszekrény az a háztartási készülék, amely energiafelhasználás tekintetében különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen a nap 24 órájában a hét minden napján be van kapcsolva. Éppen ezért az energiaosztályba sorolás rendkívül fontos jellemző ebben a szegmensben, de több egyéb olyan terméktulajdonság és funkció is létezik, ami összefüggésben van a fogyasztással is.

Az energiaosztály az alap

Közel két évvel ezelőtt megújításra került az energiacímke, aminek eredményeként a korábban megszokott „A sok pluszos” modellek eltűntek a piacról. A készülékek valójában nem lettek kevésbé hatékonyak, csak a szabályozás szigorodott. Azaz ugyanaz a hatékonyság az új rendszerben egy alacsonyabb energiaosztály előírásainak felel meg. A változtatás célja, hogy a készülékek könnyebben összehasonlíthatóak legyenek, hiszen az új címke megjelenése előtt a kínálat zöme már az „A+++” , illetve az „A++” osztályba tartozott, illetve a különbségek kevésbé voltak érzékletesek. Az „A+++” és az „A+” minősítést egy kategória választja el, mégsem tűnik olyan nagynak az eltérés, mint a „C” és az „E” osztály között, amelyek közé szintén egyetlen lépcsőfok ékelődik.

Sajnos a szabályozásváltozás nem teljesen azt az eredményt hozta, amit vártak tőle. Ugyan a rendelkezés egyértelműen kimondja, a bevezetést követően csak és kizárólag az új címkeadatok tüntethetők fel egy készülékeken, ennek ellenére még a szabályozás bevezetését követőn két évvel is számos helyen lehet találkozni olyan információkkal, amelyek a korábbi energiacímke-besorolásra vonatkoznak. Ez nemcsak nem megengedett, de nem is pontos, mivel a korábbi és az új besorolás előírásai nem feleltethetők meg egymásnak. Vagyis a korábbi „A++” besorolású készülékek nem feltétlenül érnek el „F” minősítést az új rendszerben. Ráadásul ez a tájékoztatás a pontatlanság mellett nagyon zavaró is, hiszen így egyszerre léteznek a korábbi és új kategóriák, amelyek így nehezen értelmezhetők.

Az eredmény pedig az, hogy a korábban kiemeltnek számító termékjellemzőre sokkal kisebb figyelem jut a vásárlói döntésben. Pedig most lenne igazán kulcsfontosságú az energiacímke, amikor a kínálat még nagy szórást mutat energiaosztály tekintetében, hiszen jelenleg „F”-től „A”-ig találhatunk modelleket a piacon. Továbbá az „A” minősítés most még kiemelkedően jónak és ritkának számít, mégis könnyen úgy tűnhet, hogy közel olyan hatékonyságot képvisel, mint egy korábbi „A+” besorolás, holott a valóságban a különbség rendkívül nagy.

A meleg levegő a legnagyobb ellenség

Hűtőszekrények esetében a legnagyobb ellenség a meleg levegő, hiszen a készülék olyankor dolgozik, amikor a hőmérséklet magasabb a szükségesnél, vagyis az energiafogyasztás zöme ilyenkor keletkezik. Ezért van jelentősége az olyan funkcióknak is, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a hűtő kompresszora ne üzemeljen feleslegesen. A hűtőtérben bekövetkező hőmérséklet-növekedés alapvetően két okból történhet. A nyitott ajtó miatt beáramló meleg levegő miatt, illetve a hűtőbe helyezett élelmiszerek hőmérséklete kapcsán. Előbbi vonatkozásában ezért a nyitott ajtóra figyelmeztető funkció haszna az áramszámlában is megmutatkozhat, utóbbi esetében pedig a gyorshűtés és gyorsfagyasztás opció kínál előnyt, amely gyorsan visszaállítja a megfelelő hőmérsékletet a készülékben.

Sok kicsi sokra megy

Noha a legnagyobb megtakarítás egy energiahatékony, illetve a korábban említett funkciókkal is rendelkező modell esetében érhető el, akad még néhány olyan jellemző, amivel csökkenthető az energiafelhasználás. A külön vezérelhető fagyasztó és hűtő is ilyen megoldás. Azoknál a modelleknél, amelyek nem rendelkeznek ilyen funkcióval, csak úgy lehet csökkenteni az egyik részben a hőmérsékletet, hogy a másikban is csökken, ami tulajdonképpen felesleges energiafogyasztást jelent. Szintén feleslegesen hűthet a készülék, hosszabb távollét esetén. Ilyenkor általában nem marad hűteni való a hűtőtérben, csak maximum a fagyasztóban. Ezért hasznos a vakáció mód opció, amellyel úgy lehet a hűtőtér hűtését lekapcsolni, hogy közben a fagyasztóban nem nő meg a hőmérséklet. Az összképet tekintve nem túl jelentős, de a „sok kicsi sokra megy” alapon szerepe lehet a világításnak is. A LED-áramforrások fogyasztása alacsonyabb a hagyományos világításnál, így ezek is gazdaságosabb megoldást kínálnak, ráadásul még a fényük is kellemesebb.

További termékválogatások:

Ki fizet a végén?

Ki fizet a végén?

A logisztika minden gyártó működésében számot tevő kiadásnak számít, így aztán a szállítmányozásban bekövetkező árváltozások komoly hatással vannak...

Nők a műszaki szakmában

Nők a műszaki szakmában

A vezetők kevésbé ismerik el a nők munkáját a műszaki-technológiai szektorban, és a férfi munkatársak véleménye is nehezíti előre jutásukat –...

Játékot dobott piacra a Beko

Játékot dobott piacra a Beko

November 23.-tól érhető el világszerte a Beko „Domino: The Little One” névre hallgató kalandjátéka. Bár a Beko márkától nem idegen a...

Hisense nagygépekben is

Hisense nagygépekben is

A kínai Hisense 2018-ban vásárolta fel a szlovén Gorenjét, és mint minden fúzió kapcsán az elsődleges kérdés ennél az akvizíciónál is az volt, hogy...

[ad
Share This