Nem kedvezett a karantén a vasalók piacának

2022. augusztus 22.

A háztartási kisgépek közül talán a vasalók szenvedték meg leginkább az elmúlt két évet. A Covid első hulláma alatt jelentősen visszaesett a vasalók értékesítése, és a karantén időszakok vége után sem tudott regenerálódni a piac.

GŐZÖLŐS VASALÓK

A hagyományos gőzölős vasalóknál már 2020 előtt is látható volt a lassú csökkenés, majd a 2020-as év egy drasztikus zuhanást hozott, s végül 2021-ben még tovább csökkentek az eladások. 2022 első negyedéve valamelyest jobban teljesített, mint 2021, de a számok még így is elmaradtak 2020-tól. Eközben lassú, de folyamatos árnövekedés volt jellemző, majd 2022 első negyedéve pedig egy nagyobb, 10 százalékos változást hozott.

kiskereskedelem
GŐZÁLLOMÁSOK

A gőzállomások felfutása 2019-ig tartott, majd jelentősen megtorpant az értékesítés 2020-ban, ami aztán tovább csökkent 2021-ben. Itt is látunk némi pozitív változást 2022 első negyedévében, – hasonlóan a hagyományos gőzölős vasalókhoz – de a gőzállomások értékesítése sem ért még vissza a 2020-as szintre.

kiskereskedelem
KÉZI GŐZÖLŐK

A kézi gőzölők jelentik most az újdonságot a vasalási piacon. Egyelőre folyamatosan növekszik ez a szegmens, az idei év első negyedéve 60 százalékos növekedést mutatott 2021-hez képest. A kategória átlagára jelenleg 19.000 Ft.

ONLINE / OFFLINE ÉRTÉKESÍTÉS

A hagyományos vasalók 80 százalékát még mindig tradicionális üzletekben értékesítik, ez jelentősen eltér a többi háztartási kisgép kategóriától, ahol átlagban már csupán 65-70 százalék a fizikai üzletekben történő értékesítés a darabszámok alapján. A gőzállomások és a kézi gőzölők ezzel szemben kilógnak a sorból, mindkét esetben fele-fele az online-offline aránya, mivel ezeket a termékeket előszeretettel szerzik be online a fogyasztók.

kiskereskedelem

Forrás: GfK 

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

GKID-Mastercard: eTOPLISTA 2022

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők...

A televízió örök

A televízió örök

A tévénézési szokások generációról generációra változnak, de a televíziók helye egyelőre megingathatatlannak tűnik a háztartásokban – derül ki a...

Kényszerű tudatosság

Kényszerű tudatosság

A vásárlók többnyire hetekig beleássák magukat a témába, és csak hosszas mérlegelés után döntenek nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor.  Az ár...

Tévézés és főzés

Tévézés és főzés

Az elmúlt évek vitathatatlan lenyomatot hagytak a mindennapi életen, a pandémia és a gazdasági helyzet mellett a soha nem látott mértékben történő...

Share This