AirFry funkció egyre több beépíthető sütőben is található már. Nem véletlen, hiszen a forró levegővel, olaj nélkül, vagy minimális mennyiségű olajjal történő sütés egyre népszerűbb. A beépíthető sütőknél kirajzolódó trend ezért teljesen érthető. Két kérdést azonban felvet. Egyrészt szükség van az AirFry funkcióra, ahhoz, hogy sütőben lehessen forró levegővel sütni? Másrészt pedig, hogy mi a különbség az AirFry funkcióval rendelkező sütő és az asztali forró levegős sütő között?
A forró levegővel történő sütés során az alapanyag körül nagy sebességgel keringtetett forró levegőnek köszönhetően készül el az étel, ezért nincs szükség hőátadó közegre, zsiradékra. Az eljárás során először az étel külső része sül meg, válik ropogóssá, míg belül puha és lédús marad, hasonlóan a kérgezéshez, ez a sütési módszer is bezárja a nedvességet az étel belsejébe.
Szükség van az AirFry funkcióra?
A forró levegős sütés elve alapján a módszerhez technikailag egy levegőkeringtető rendszerre, ventilátorra, illetve a levegő felmelegítését biztosító fűtőegységre van szükség. Fűtőegység értelemszerűen minden sütőben található, ventilátor viszont nem feltétlenül. Ez azt jelenti, hogy egy olyan sütő, amiben nincs hőlégbefúvás, vagy legalább hőlégkeverés, biztosan alkalmatlan a forró levegős sütésre.
Manapság azonban szinte minden sütő kínál hőlégkeverést, de ez önmagában még nem elég. Biztosítani kell azt is, hogy a levegő körbe tudja járni az ételt. Ehhez egy speciálisan kialakított perforált tálca vagy kosárszerű lyukacsos tálca szükséges, amely lehetővé teszi a légáramlást a készülő fogás körül. Ilyen eszköz minden AirFry funkciós sütőhöz tartozik, de tulajdonképpen beszerezhető anélkül is, hogy a sütőt meg kellene vásárolni. Ha pedig a méret megfelelő, akkor használható is bármilyen sütőben. Elviekben tehát nincs szükség az AirFry funkcióra, ahhoz, hogy forró levegővel lehessen sütni egy sütőben. Az AirFry funkció azonban tartalmaz ventilátorsebesség-, hőmérséklet- és időbeállításokat is, sőt bizonyos modelleknél külön előmelegítésre sincs szükség, mert a funkció ezt a lépést is automatikusan kezeli.
Összességében tehát AirFry funkció nélkül sem lehetetlen a forró levegős sütés, de szinte állandó felügyelet, sok tapasztalat és számos próbálkozás hozza meg az elvárt eredményt. Az AirFry funkció révén azonban kényelmesen és mindig megfelelő eredménnyel történik a forró levegős sütés.
A légkeverés, a levegővel történő sütés koncepciója már az 1940-es években megszületett, a mikrohullámú sütő feltalálása azonban háttérbe szorította a technológiát. Bár fejlesztésekkel sokan próbálkoztak a következő évtizedekben, a megoldás igazán nem tudott teret nyerni, aminek az egyik oka a fagyasztott ételek rendkívüli népszerűsége volt. Ezért a légkeverés a sütőkben csak a 2000-es évek körül terjedt el.
Asztali Airfryer vagy beépített sütő AirFry funkcióval?
Mivel a fűtés módjától eltekintve a használt technológia gyakorlatilag ugyanaz a két készülékkategóriánál, az eredményben nem lesz érezhető különbség. Éppen ezért a választást más szempontok befolyásolhatják. Az egyik ilyen a gyorsaság. Az asztali készülék kisebb, ezért gyorsabban melegszik fel benne a levegő, azaz rövidebb előmelegítési időre van szükség, mint egy sütőnél. Így az energiafogyasztás is alacsonyabb az asztali Airfryer esetében. A kisebb méret viszont hátrányt is jelent. Lényegesen kevesebb étel készíthető egy asztali Airfryerben, vagyis több ember számára nem a legoptimálisabb megoldás. Valamint többféle étel egyidejű készítéséhez sem az asztali változat a legideálisabb. Szempont lehet még a tisztán tartás. Ezzel kapcsolatban a vélemények megoszlanak. Az biztos, hogy az asztali változatot ajánlott minden használat után megtisztítani, amihez valamennyire szét kell szedni a készüléket, és csak bizonyos részek moshatók mosogatógépben. Sütő esetében prirolitikus tisztítás funkció és erre alkalmas tálca esetében a tisztítás nem túl nagy gond, annak hiányában viszont van vele teendő.
A Philips volt az egyik első vállalat, amely asztali forró levegős sütő dobott piacra. Az Airfryer kifejezést is a márka alkotta meg. A 2010-es berlini IFA kiállításon bemutatott készülék viselte ezt a nevet, majd később, a termékkör népszerűvé válásával, ez lett a kategória általános elnevezése.
Érdemes lehet mérlegelni az elhelyezést is. A sütőt nem kell kerülgetni, az asztali készülék azonban vagy helyet foglal a konyhapulton, vagy tárolni kell valahol. Cserébe viszont tulajdonképpen hordozható, így akár nyaralásra is magával viheti az ember. Számíthat még az ár. Az AirFry funkciónak külön nincs ára, de jelenleg még csak a fejlettebb, drágább sütőmodellekben található meg. Asztali Airfryert egy sütő árának töredékéért is lehet már venni, és még a nagyobb tudású, legdrágább készülékek is 100 ezer forint körüli áron kaphatóak. Így kisebb beruházást jelent egy Airfryer beszerzése, ha azonban sütővásárlás előtt áll az ember, akkor már lehet értelme kicsit jobban számolgatni.