2020-ban minden tekintetben az egyik, ha nem a legsikeresebb Konyhakiállításra került sor, tavaly a rendezvény a járvány miatt elmaradt. Idén a kiállítás visszatért, és bár az esemény bizonyos vonatkozásban még felül is múlta a korábbi éveket, azért a pandémia nyomait is magán viselte. Noha a járvány mostanra kikerült a mindennapokból, a hatására felgyorsult folyamatok és az idei év történései viszont jelenleg is formálják a kereskedelmet, a piacot, a fogyasztókat. Mindez pedig a kiállításra is hatással lehet. A Konyhakiállítás szervezőit Fülöp Juditot és Nagy Zoltánt arról kérdeztük, mire számíthatunk jövőre a rendezvény kapcsán.
A világjárvány az elmúlt években komolyan rányomta bélyegét a rendezvényekre. Lehet még jelentősége a pandémiának a 2023-as események kapcsán?
FJ: Az idei évben egyértelműen volt még hatása a járványnak a rendezvényekre, így a Konyhakiállításra is. Ugyan a korlátozások feloldása lehetővé tette tavasszal a kiállítás megszervezését, de mind a kiállítói, mind a látogatói oldalra rávetült a pandémia árnyéka. Egyes cégek a központok által előírt irányelvek, a fokozott elővigyázatosság, vagy éppen a bizonytalanság miatt inkább úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az idei eseményen. A látogatók között is biztosan akadtak olyanok, akik mérlegeltek ilyen szempontokat is, de esetükben főként a rendezvény hangulatában volt érzékelhető a visszafogottság. A szintén általunk szervezett, szeptemberben lebonyolított S/ALON Budapest lakástrend kiállítás tapasztalatai alapján úgy gondolom, 2023-ban a járványnak már nem lesz jelentősége ilyen tekintetben. Az idei S/ALON-on egyébként minden korábbinál több, konyhabútor területén érintett kiállítónk volt, ebben nyilván szerepe van annak, hogy a tavaszi helyzethez képest a pandémiát illető körülmények megváltoztak. A jövő évi, 13. Konyhakiállítás pedig az elmúlt pár év után ismét olyan lesz színvonalában, hangulatában, amilyen az megszokott, amilyennek lennie kell. Sőt jobb.
A következő Konyhakiállítás megrendezésre ezek szerint nem hat majd ki a járvány, de tematikájára, tartalmára azért hatással lehet?
FJ: Közvetve mindenképpen, szakmai és végfelhasználói oldalon egyaránt. A járvány az emberek gondolkodásmódjára is komoly hatást gyakorolt. Az idei év eseményei, elsősorban az energiaválság pedig tovább erősítették a mentalitás változását. Mindez a fogyasztói igényekben is testet ölt. A környezettudatosság már nem valami minket nem érintő jövő iránti elköteleződés, hanem olyan kérdés, ami kézzelfogható közelségbe került. Az energiatakarékosság, a környezettudatosság ezért fontos tematikai elem, hozzáadott érték lesz a jövő évi Konyhakiállításon. Ugyanakkor a téma nemcsak a helyszínen juthat szerephez, hanem jelentősége révén komoly sajtóvisszhangra is számíthat az esemény kapcsán. Szakmai oldalon is több olyan folyamat zajlott, zajlik, ami befolyásolja a kiállításon történő megjelenést is. Egyrészt egyfajta „innováció-prezentációs bumm” figyelhető meg. Az elmúlt években a cégeknek nem volt lehetősége a fejlesztéseiket közel hozni az emberekhez. Ezt most igyekeznek pótolni. Ez a trend a már említett S/ALON Budapest esetében, de nemzetközi kiállítások alapján is kirajzolódni látszik. Másrészt a piac és a kereskedelem is formálódik. Új márkák jelennek meg, amelyek bemutatkozásához ideális platform a kiállítás, illetve olyan tendenciák erősödnek, mint a közvetlen értékesítés, amelynek kapcsán szintén pluszlehetőségeket kínál a rendezvény.
A járvány miatt felerősödő digitális létezés megváltoztatta a fizikai események szerepét, megítélését?
FJ: Általánosságban úgy vélem, a digitalizáció nagyon sok mindenre képes, de bizonyos dolgokat nem tud pótolni. Vannak olyan témák, területek, amit nem lehet máshogy megismerni, megtapasztalni csak személyesen. A konyha számos vetülete is ide tartozik. Egy színes konyhát látni kell fizikai valójában, mert biztosan máshogy néz ki élőben, mint képeken. Hogyan néz ki egy konyhasziget, vagy milyen terek alakíthatók ki. Nagy segítség, ha akkora térben látjuk az egyes megoldásokat, mint amekkorába tervezzük azokat. Mi három olyan kiállítást is szervezünk, amely a lakberendezéshez, építkezéshez kapcsolódik. A járvány ennek a piacnak nagy fellendülést hozott. Sokan kezdtek el felújításban gondolkodni, amiben szerepe volt annak is, hogy a megváltozott életvitel új funkciókkal ruházta fel az élettereket. A konyha nem csak a főzés helye, de adott esetben akár online meetingek színtere, vagy éppen a család ott jön össze. Ez újszerű megközelítést, másfajta megfontolásokat igényel a kialakítás tekintetében is, így kevés a tapasztalat és ezért nagy az információs igény. Előzetes kutatásokat persze lehet végezni online, de a végső döntéshez kell a személyes jelenlét, a szakértői segítség. A járvány kapcsán előtérbe kerülő trendek azt is megmutatták, hogy mik azok a döntések, amiket nem lehet online térben meghozni. A tavaly ősszel megrendezett S/ALON Budapest tapasztalatai is ezt támasztják alá
NZ: A kommunikáció vonatkozásában említést érdemel az is, hogy a járvány hatására online fókuszúvá váló megközelítés helyett inkább az egyensúlyra törekvés erősödik. A mellőzés helyett az offline eszközök helyének megtalálása, a két terület ötvözéséből nyerhető szinergiák kiaknázása kezd inkább céllá válni.
Felmerült az energiaválság kérdése. A nem túl kedvező gazdasági kilátások kapcsán mire számítanak?
NZ: A költségek optimalizálása feltétlenül megjelenik a marketingdöntések kapcsán. Úgy vélem, hogy a hatékonyság fokozása lesz az egyik legfontosabb szempont, vagyis mindenki igyekszik majd minden lehetőségből a lehető legtöbbet kihozni. A Konyhakiállítás, amely nagyon jelentős kampányának és erős tematikus koncepciójának köszönhetően évente egy alkalommal egy helyre gyűjti a konkrét konyhai beruházás előtt álló vásárlókat, olyan koncentrált értékesítési és kommunikációs csatorna, melynek hatékonysága, összehasonlítva más kommunikációs formákkal, megkérdőjelezhetetlen. A kiállítás vonatkozásában arra számítunk, hogy a kiállítóterület mellett minden egyéb aspektusnak is fokozott szerep jut majd. Dedikált sajtóesemények, partnertalálkozók, influencerek bevonása és számos egyéb kiegészítő eszköz és tevékenység alkalmazása kaphat majd a korábbinál nagyobb figyelmet. Szervezőként arra törekszünk, hogy ehhez minden szükséges hátteret biztosítsunk, valamint hozzáadott értéket közvetítsünk a Konyhakiállítás évtizedes szakmai hitelessége és a rendezvény kiemelt szerepe által is. Továbbá időben is kiszélesítjük a lehetőségeket. Jelentős felvezető médiakampánnyal készülünk, az elmúlt években fejlesztettük az online tartalmainkat és elérésünket, növeltük a közösségimédia-aktivitásunkat, amelyek már hónapokkal a rendezvény előtt is hatást fejtenek ki, valamint a kiállítás után is aktívak maradunk utólagos hírlevél és egyéb visszacsatolások révén. A Konyhakiállítás ezért már sokkal több mint három nap, valódi multiplatform, egész éves eszköz. Az ebben rejlő potenciált pedig partnereink számára is elérhetővé tesszük.
“A Konyhakiállítás ezért már sokkal több mint három nap, valódi multiplatform, egész éves eszköz.”
A már említett környezettudatosság mellett milyen trendek alakíthatják még a jövő évi kiállítás kínálatát?
NZ: A kültéri konyhák iránt az érdeklődés az elmúlt években számottevően megnőtt. Ebben egyrészt szerepet játszik, hogy a felhasznált anyagok időjárás-állósága érezhetően javult. Másik oldalról pedig a járvány e tekintetben is hatott. Az otthon töltött idő miatt a kert, a terasz kialakítása, berendezése is előtérbe került. Nem véletlen, hogy például már televíziókból is van kültéri változat. A konyha pedig egyfajta szociális origója az élettérnek, így az is egyre gyakrabban költözik a szabad ég alá. Az igényeket a kínálat is követi, és a kültérikonyha-szegmensben több piaci szereplő van jelen. Ezért arra számítunk, hogy a jövő évi kiállításon is markánsabban lesz jelen ez a terület.
FJ: A programkínálatot pedig a gasztronómiai területén végbemenő változások formálják. És itt nem az ételkészítésre gondolok elsősorban. Idén vidéki éttermek is kaptak jelentős nemzetközi elismerést, sőt, Michelin-csillagot is. Számunkra ez a nagyszínpadon fellépők körének bővítési lehetőségét, még változatosabb kikapcsolódási élmény megteremtését jelenti. Kiállítók vonatkozásában pedig természetesen a dizájntrendeknek lehet szerepe. Lakberendezési szakemberek szerint 2023-ban a fekete és a szürke szín dominanciájára lehet számítani a konyhákban. Ez kedvezhet a fehér készülékkel teremtett kontrasztnak, de ugyanakkor az izgalmasabb, különlegesebb színvilágnak is teret nyithat. De talán fontosabb, hogy a S/ALON Budapest kapcsán egyre több enteriőrtervezővel van kapcsolatunk, akik a Konyhakiállításra is eljönnek. Úgy gondolom, a kiállított gépek mindenképpen jelenthetnek számukra inspirációt a későbbiekben tervezett konyhák kapcsán. Persze ez nemcsak a háztartási gépekkel foglalkozók számára érdekes, hanem a bútorok területén érintett cégek számára is, amelyekből még az ideinél is nagyobb számban lesznek jelen a Konyhakiállításon jövőre. Összességében még változatosabb, még sokszínűbb, még sokoldalúbb lesz a rendezvény, de éppen ez a cél, hogy a látogatók minél többet tudhassanak meg a konyháról.
.