A világjárvány hatására az ellátási láncokban bekövetkezett fennakadások számottevő nehézségeket jelentettek az árukészletek tekintetében. Mostanra viszont már nem a termékhiány jelenti a legnagyobb problémát a készletek kapcsán, hanem sokkal inkább a készletfinanszírozás kérdése nehezíti meg a piaci szereplők helyzetét.
Készletfelhalmozódástól az áruhiányig
A világjárványra kezdetben szinte minden piaci szereplő a beszerzések azonnal leállításával reagált. A kereslet drasztikus visszaesésétől, illetve az értékesítési lehetőségek beszűkülésétől tartó piac a készletfelhalmozódás rémét látta maga előtt. Az aggodalmak azonban viszonylag gyorsan szertefoszlottak. A kereslet nemhogy nem esett vissza, de több szegmensben komoly növekedésre került sor. Cserébe viszont a pandémia komoly fennakadásokat okozott az ellátási láncokban. A kereslet növekedése és az ellátási nehézségek pedig együttesen számos termékkörben készlethiányt eredményeztek a piacon. Ezzel párhuzamosan, illetve ezt követően a nyersanyag-, energia- és üzemanyagárak emelkedésének és a szállítási költségek növekedésének következményeként a termékek előállítása is drágábbá vált. Mindez pedig indokolttá tett némi óvatosságot a gyártási mennyiségek vonatkozásában. Ennek ellenére mostanra már nem a termékelérhetőség jelenti a legnagyobb problémát az árukészletek tekintetében idehaza.
Az árfolyam szorításában
A magyar műszaki piacot tulajdonképpen szinte kizárólag importból származó termékek alkotják, így aztán a forintárfolyam alakulása alapjaiban határozza meg a piaci szereplők lehetőségeit. A beszerzési árak növekedése azonban csak a jéghegy csúcsa. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok a banki kamatokat sem hagyták érintetlenül. A kamatlábak emelkedése pedig igencsak markáns költségnövekedést jelent a készletfinanszírozásban. Ráadásul az sem példa nélküli, hogy az árak emelkedésének hatására a hitelállomány is megnövekedett.
Kézenfekvő megoldásnak tűnik a készletek csökkentése, csakhogy ez annyira nem egyszerű. A kereskedelemben zajló folyamatok, az online értékesítés megugrása a szortimentkialakításra is hatással volt. A minél szélesebb kínálat helyett az állandóan elérhető választék optimálisabb megoldásnak tűnik, amivel több kereskedő élt is. Ez akkor működik igazán, ha a termékek elérhetősége megfelelő. Persze a kereskedő ezt annyira nem szeretné saját maga megfizetni, és többletfinanszírozási igényt támaszt a beszállító felé. A beszállító azonban ezt nem akarja megfizetni, és igazából ez nem is csak szándék kérdése. Mindenki addig nyújtózkodhat ugyanis, ameddig a hitelkeret-takarója ér. A jövő év kilátásait figyelembe véve pedig nem az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a hitelbiztosítók növelik a kereteket.
Mi lehet az optimális reakció a piacon ilyen helyzetben?
Nem egyszerű a helyzet, mert egyik oldalról a termékellátottság igény, és akár piaci versenyelőnyt is jelenthet. Másik oldalról viszont a készlet mostanság meglehetősen drága mulatság. Talán a legnehezebb dolga a disztribútoroknak van. Ezeknek a cégeknek saját maguknak kell a financiális hátteret biztosítaniuk, mindenféle háttértámogatás lehetősége nélkül. Így valamekkora készletcsökkentés elkerülhetetlennek tűnik esetükben. A képviseletek valamivel könnyebb helyzetben vannak. Egyrészt az euróban történő finanszírozás olcsóbb, másrészt a központok vagy anyacégek szükség esetén tudnak segítséget nyújtani valamilyen módon. Nem utolsósorban pedig a regionális központok, a készletmozgatási lehetőségek révén, jelentősen képesek javítani a termékelérhetőséget, csökkentve a készletezés kockázatát és költségeit. A leghatékonyabb megoldásnak azonban az tűnik, ha a beszállító és a kereskedő közösen becsüli fel a várható forgalmakat, és ennek függvényében optimalizálják a készleteiket. Ez persze igényel némi nyitottságot és rugalmasságot, ami nem feltétlenül tartozik a hazai piaci legfontosabb ismérvei közé.
