A mikrohullámú sütő a melegítés és a kiolvasztás leggyorsabb és legegyszerűbb alternatíváját kínálta korábban, ezért szinte minden konyhában helyet kapott a készülék. A termékkör ma már azonban ennél sokkal sokrétűbb felhasználási lehetőségeket nyújthat. Ráadásul nemcsak funkcionalitás, hanem kivitel vonatkozásában is van miből választani.
Mikrohullám, más, mint a hagyományos
A hagyományos melegítési, főzési, sütési módszerek esetében a hőátadás mindig a hőforrástól indul. Valamilyen módon hőt fejlesztünk, ez lehet nyílt láng, elektromos felület, indukció, vagy sütőknél a levegő. A hőforrás hője pedig növeli az edény, a serpenyő hőmérsékletét, aminek segítségével az ételek hőkezelése történik. Mikrohullám esetében magának a mikrohullámnak nincs saját hőenergiája, vagyis önmagában nem meleg. A hő úgy jön létre, hogy a mikrohullám bizonyos molekulákban mozgást idéz elő, aminek eredményeként azok súrlódnak és felmelegszenek. Ezért a mikró esetében nem a tányér melegíti az ételt, hanem fordítva, az étel a tányért.
Mitől jó egy a mikró?
A mikrohullámmal történő melegítés elve alapján akkor lesz hatékony a hőképződés, ha a molekulák sokat ütköznek. Ebben pedig két szempontnak van fontos szerepe. Az egyik, hogy a molekula könnyen „rávehető” legyen a mozgásra. E tekintetben az egyik legjobb a vízmolekula. Ezért melegszik jobban a nagy víztartalmú étel, és ezért lassabban a fagyott élelmiszer, amiben a vízmolekulák a fagyott állapot miatt kevésbé fürgék. A másik szempont, hogy megfelelő mennyiségű mikrohullám sarkallja ütközésre a molekulákat. Ez a mikrohullámokat előállító, úgynevezett magnetron teljesítményétől függ, illetve attól, hogy a mikrohullámok miként verődnek vissza. A mikrohullámok ugyanis erősíthetik és ki is olthatják egymást. Ez az oka annak, hogy a készülékekbe forgótányér kerül, ezzel érhető el, hogy a mikrohullámok egyenletesen érjék az ételt. Ellenkező esetben az étel bizonyos részei nagyon melegek lesznek, míg mások hidegen maradnak.
Manapság már kaphatóak forgótányér nélküli modellek is. Ez azért lehetséges, mert ezek a modellek olyan technológiát használnak, amelyek képesek az étel forgatása nélkül is elérni az egyenletes mikrohullám-elosztást. Vagyis ez a megoldás nemcsak attól előnyös, hogy nagyobb belső teret kínál, hanem melegítés vonatkozásában is hatékony megoldást jelent.
Teljesítményfokozatok
Gyakorlatilag minden mikrohullámú sütő rendelkezik teljesítményszabályozással. A legegyszerűbb változatoknál ez egyszerűen csak időbeállítást jelent, míg a fejlettebb modellekben a teljesítmény is állítható. Valójában azonban a mikrohullámokat generáló magnetron teljesítménye csak rendkívül kismértékben változtatható, ezért a teljesítményszabályozás során csak az változik, hogy a magnetron milyen gyakran kapcsol be. Alacsony fokozaton ritkábban, ezért alkalmas ez az üzemmód például kiolvasztásra, ilyenkor ugyanis az étel egyes része között kialakuló hőmérséklet-eltérések hatékonyabban egyenlítődnek ki.
Ha már sütő…
A mikrohullámmal történő hőfejlesztés nem csak melegítésre használható. Bizonyos ételek könnyen és gyorsan el is készíthetők a készülékkel. Ha pedig főzni is lehet, akkor miért korlátoznánk le az ételkészítést csak bizonyos ételekre. A mikrohullámú sütőkben ezért egyre több egyéb sütési mód is megtalálható már, sőt fordítva is igaz, beépíthető sütőkből is van olyan, ami mikrohullám opciót is kínál. A mikrohullámú sütők esetében a leggyakoribb pluszlehetőség a grillfunkció. Ez meglehetősen gyakori felszereltségnek számít, a piaci választék több mint fele kínál grillezési lehetőséget is. A grill funkció a mikrohullámtól független, másik hőfejlesztési mód, vagyis nem arról van szó, hogy a mikrohullámmal grillezni is lehet. Ezért is van az, hogy a grillteljesítményt külön is feltüntetik a készülékeknél.
Nem túl gyakori, de azért ma már találhatunk olyan mikrókat is, amelyek légkeveréses sütést is lehetővé tesznek. Nagyságrendileg a kínálat 7-8 százalékát teszik ki azok a típusok, amelyekben légkeverés is megtalálható. A funkció pedig gyakorlatilag egyenértékű a hagyományos sütők esetében használatos légkeveréssel. Mind a grill, mind a légkeverés opció tulajdonképpen kiválthatja a hagyományos sütőt, azonban érdemes számításba venni azt is, hogy a mikrók lényegesen kisebb kapacitást kínálnak. A grillfunkciós modellek túlnyomó része 25 liternél kisebb űrtartalommal rendelkezik. A légkeverést is kínáló változatok valamivel nagyobbak, de ebben a kategóriában is jellemzően a 30-35 literes kapacitás már nagynak számít. Szemben a hagyományos sütőkkel, ahol a legkisebbek is 60 liter körüliek, míg a legnagyobbak 80 litert is meghaladó sütőkamrával rendelkeznek.
Nem olyan régen jelent meg a mikróhullámú sütő kínálatban a gőzpárolás opció. Ez a funkció egyelőre meglehetősen ritka, pusztán néhány márka néhány modelljében elérhető. Tekintve, hogy a gőzpárolók csak beépíthető változatban léteznek, illetve hogy a készülékek mérete lényegesen kisebb egy sütőnél, a mikrók gőzpárolás opciója ideális alternatívát jelenthet azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak beépíteni a konyhájukba egy külön gőzpárolót is.
Kivitelkorlátok és -lehetőségek
Kivitel esetében az első eltérés a készülékek között a méret. A kapacitásról már esett szó, a legtöbb típus 20-25 literes űrtartalommal rendelkezik, és csak a választék 10 százaléka kínál ennél nagyobb kapacitást. Egy-két típust leszámítva, a legnagyobb kapacitás 33 liter körül alakul. A fizikai méreteket illetően nincsen klasszikus standard, szélesség, magasság és mélység tekintetében is akár 20 centiméteres eltérések is lehetnek. A leggyakoribbnak talán a 40 cm szélesség, a 30 cm magasság és a 35 cm mélység körüli méret mondható. Az elhelyezés szempontjából a méret mellett az is fontos, hogy merre nyílik a készülék ajtaja. Túl sok lehetőség viszont nincs. Az oldalra nyíló modellek esetében gyakorlatilag minden készüléken jobb oldalra kerül a kezelőpanel, az ajtó pedig balról jobbra nyitható. Léteznek azonban lefelé nyíló ajtóval szerelt típusok is, de arányuk a teljes kínálatban igen csekély.
A praktikumhoz kapcsolódó kialakítást illető különbség még az ajtónyitás módja. Itt a fogantyúval, a süllyesztett fogantyúval és a nyitógombbal rendelkező kivitel jelenti a választási lehetőségeket. Bár ez inkább gyakorlatias jellemző, részben azért már a dizájnhoz is tartozik. A megjelenés vonatkozásában azonban a legfontosabb a szín. A leggyakoribb a fehér a fekete és a szürke, nagyjából mindhárom színből ugyanannyi modell kapható. Színes típusokból sokkal kevesebb található a piacon. A színes mikrók zöme piros, de egyéb színekből is akad egy-két típus. Természetesen a mikrohullámú sütő esetében is léteznek beépíthető változatok. Ebben a szegmensben a kialakítás nem túl változatos, de mint mindenhol, speciális megoldásokra itt is van példa. Az LG például a 2022-es CES kiállításon mutatta be az LG InstaView sorozat beépíthető mikrohullámú sütőjét, aminek különlegességét az adja, hogy a készülékbe egy elszívót is integrált a gyártó.