Egy konyha nem igazán értelmezhető háztartási készülékek nélkül, és fordítva, a gépek is csak a konyhában kerülnek valódi kontextusba. De hogyan valósul meg az egység a gyakorlatban? A belsőépítészet, a konyhakialakítás és a háztartási készülékek kapcsolódási pontjairól beszélgettünk Papp Linda építészmérnökkel, belsőépítésszel, a CasaLinda Stúdió alapítójával.

A konyhatervezés melyik szakaszában merülnek fel először a háztartási gépek? Ahhoz, hogy elinduljon a tervezés, már szükséges tudni, hogy milyen készülékek kerülnek majd a konyhába, vagy ennek később van csak jelentősége?
Egy otthon lelke vitathatatlanul a konyha, ezért már a tervezés korai fázisában fontos tisztázni a konyha használatával és a főzéssel kapcsolatos szokásokat, méghozzá részletekbe menően. Itt például olyan szokásokat szükséges számba venni, mint hogy hány terítékes az általános igénybevétel vagy milyen gyakran fogadnak vacsoravendégeket, mert ehhez kell igazítani a mosogatógép és az edények tárolókapacitásának méretét. Az alapvető és beépített háztartási gépek helyigénye nagy, ezért az igények lehető legjobb kielégítése végett minél korábbi fázisban szükséges tudnunk, hogy vannak-e további gépek, amiket szeretnének beépíteni a konyhabútorba, például melegen tartó fiók vagy beépített kávéfőző. Egy óriási konyhánál nem jelent gondot, ha később derülnek ki ezek a részletek, de minél kisebb hely áll rendelkezésre, annál jobban kell figyelni a lehető legjobb helykihasználtságra úgy, hogy a tárolásra is maradjon elegendő bútorkapacitás.
Mennyire jellemző, hogy az ügyfeleknek van koncepciója, elvárása, igénye a készülékekkel szemben? Előfordul, hogy igénylik az ön segítségét, esetleg a közreműködését a gépek kiválasztásában?
Az ügyfeleim – többségében – határozott elképzelésekkel érkeznek a beépített konyhagépek kérdéskörét illetően. Általában az előző tapasztalataik alapján ragaszkodnak a jól bevált megoldásokhoz, például legyen félórás program a mosogatógépen, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon mást szeretnének az új konyhájukba, mint amilyet addig használtak, mert nem voltak megelégedve azzal.
Ettől függetlenül, szinte mindig szükség van arra is, hogy szakértői szemmel további tanácsokkal és megoldási lehetőségeket kínálva tökéletesítsük a konyhát. Az egyik legnehezebb a páraelszívó kérdésköre, mivel annak a funkcionalitása mellett gépészeti igényei is vannak, és meghatározója lehet a konyha esztétikai összképének is. Például nagyon el tud rontani egy minimalista konyhát, ha minden bútor szép vonalban fut egymással, a páraelszívó viszont eltérő magasságba kerül. Egyre gyakoribb a vízszűrő berendezésekre való igény, ami meglehetősen nagy helyet igényel, és bár eltűnőben vannak a beépített mikrók, helyükre vízkiállást igénylő kávéfőzők, széles, szintén a vízhálózatra kötött hűtők, gőzpárolók és borhűtők is kerülnek, ezért egy komolyabb konyha esetében, bármennyire is felkészültek az építtetők, mindenképp érdemes bevonni legalább egy szakembert is.
“A praktikum és az ergonómia kéz a kézben járnak, és ezek alkotják a tervezés gerincét. Amíg nincs minden a helyén és nem alakul ki az optimális használhatóság, addig nem léphetünk tovább az esztétikai kérdésekre, de egyik sem mehet a másik rovására.”
A praktikum, az ergonómia vagy a dizájn a legdominánsabb szempont a tervezésben? Vannak-e tekintetben írott vagy íratlan szabályok, ajánlások?
Számomra mindhárom szempont egyaránt fontos, ezért kiemelten sokat foglalkozom azzal, hogy mindegyik a lehető legjobban érvényesüljön. A praktikum és az ergonómia kéz a kézben járnak, és ezek alkotják a tervezés gerincét. Amíg nincs minden a helyén és nem alakul ki az optimális használhatóság, addig nem léphetünk tovább az esztétikai kérdésekre, de egyik sem mehet a másik rovására. Nagyon sokat kell gondolkozni azon, hogy összeforrjon minden mindennel. Vannak írott szabályok, amiket érdemes betartani, mivel azok a használhatóságot segítik elő, persze néha az élet még ezeket is átírja, például helyhiány esetén.
Találkoztam már magasra beépített mikróval is, amit kényelmetlenül ugyan, de lehetett használni, de ideális esetben annak 150 cm-re esik az alsó síkja. Sokan szeretik az ablakba helyezni a mosógatómedencét vagy akár a főzőlapot is, ami szintén megoldható, csak mérlegelni kell az ablak nyithatóságát, a koszolódást és az üveg hőterhelését is. Figyelünk például arra is, hogy milyen magas a konyhát legtöbbet használó személy, és ehhez mérten néhány cm-rel csökkentett vagy növelt pultmagasságot alkalmazunk. Meglehetősen divatos a sütők emelt pozícióba helyezése, pedig azt csak azoknak javaslom, akik nagyon gyakran sütnek, mivel egy értékes pultszakaszt veszítünk el vele. Ha elegendő munkafelület áll rendelkezésre, akkor már sokkal jobb – egy ügyfelemtől jött – ötlet, a mosogatógépet megemelni, hiszen azt biztos, hogy gyakran használjuk.
Találkozik formabontó elképzelésekkel, kivitelezhetetlen ötletekkel? Vannak speciális igények, mondjuk, fiókos kivitelben készülő mosogatógép?
Sajnos vagy szerencsére, kevés a bevállalós ügyfél, inkább én szoktam formabontó ötletekkel jönni a nyitottabb ügyfeleimnek. Keresem a határokat és kísérletezek az új megoldásokkal, ami többnyire sikerül, néha pedig nem, de sokszor így értem meg, és ezáltal jobban értékelem a jól bevált ökölszabályokat is.
A kis gépeknek is lehet szerepe a tervezésben?
Igen, lehet. Számomra egy konyha úgy igazán szép, ha tiszta és rend van benne, és a kisgépekkel tele halmozott munkapult nagyon rendetlen, valamint nehezen tisztítható összképet ad. Persze ez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a kisebb gépek használatáról, csak azok számára is tervezett helyet kell dedikálni. Ha van kamra, néhány gép oda is bekerülhet, ha nincs, úgy érdemes egy olyan rejtett pultszakaszt tervezni, amit két ajtóval el lehet takarni. Számos megoldás kínálkozik, csak ezeket is keresni kell.
Mi a tapasztalata, mikor szerzik be az emberek a készülékeket, ha már minden egyéb kész, vagy korábban?
Változó. Volt már olyan ügyfelem, aki még azelőtt bevásárolt konyhai gépekből, mielőtt nekiállt volna a felújításnak, más az utolsó pillanatig vár, hátha valami jobb lehetőségre bukkan, akár az árak, akár innováció tekintetében. Ha egyedi konyhabútor készül, akkor viszont a gyártás megkezdéséig legkésőbb be kell szerezni a beépítendő gépeket, mert csak úgy lehet a bútort pontosan a géphez szabni.
Előfordul „meglepetés” is? Mondjuk fekete sütőt tervezett, de az ügyfél végül valami okból más színt választ?
Ilyen jellegű meglepetésre még nem volt példa. Sokkal inkább a használati szokások szoktak meglepni. Vannak, akik a vadonatúj, letisztult konyhájukat villámgyorsan pakolják tele apró holmikkal, mintha zavarná őket az üresség, a rend. Azt hiszem, ez egy generációs beidegződés lehet, amit sokan eddig nem kérdőjeleztek még meg, számukra ez jelenti a konyhában az „élet” jelenlétét. Szerencsére az ellenkezőjére is bőven van példa, amikor olyan példásan használják a konyhát, hogy évek múltán is olyan, mintha tegnap készült volna, és minden a helyén van.
Beszélhetünk jellemző trendekről, trendváltozásokról a konyhai készülékek kapcsán? Ha igen, melyek ezek?
Ahogy mindenben, itt is vannak változó trendek és innovatív újdonságok. A high-tech konyhák esetében tovább növekedett a rejtett konyhai gépekre való törekvés, mint a falból kihajtható és pultból kiemelkedő csaptelep, kopogásra nyíló hűtő, a pult anyagába integrált láthatatlan főzőlapok, láthatatlan elszívás stb. Egyel visszafogottabb esetben a széles, 80-90 cm szélességű főzőlappal, a főzőlapba integrált elszívóval, a beépített kétajtós hűtőkkel találkozunk. Gyakori a teljesen fehér vagy teljesen fekete gépekre való igény. Ha van elég hely, az amerikai modellt is alkalmazzák már, amikor két mosogatógép kerül be, így az egyikben a tiszta, a másikban a koszos edények sorakoznak, és megspórolhatunk egy adag pakolást.
Egy másik divat a tradicionális konyhai megjelenés, ahol nagy méretű, kürtőszerű elszívók vagy kémények, klasszikus megjelenésű sütők és főzőlapok és akár színes, lekerekített élű, retró hatású szabadon álló hűtők kapnak helyet. Számos színes és retró kisgép is elérhető a piacon, amik akár egy teljesen minimálkonyhát is nagyszerűen feldobhatnak. Ami a funkcionalitást illeti, mivel az étkezési szokások is nagy változásokon mentek át az elmúlt években, és sokkal tudatosabbá vált az élelemiszer-fogyasztás, egy átlagos konyhában is megjelentek a gőzpárolók és a forró levegős sütők, cserébe az olajos fritőzök és mikrók már szerencsére elvétve kerülnek csak be.