Háztartási kisgépekben is

2023. június 12.

A Black+Decker meglehetősen jól csengő márkanév, azonban a brand elsősorban a szerszámgépek területéről ismert. A márka viszont a háztartási kisgépek területén is kiterjedt választékkal rendelkezik, a készülékek pedig a közelmúltban már a hazai piacon is megjelentek. Black+Decker háztartási kisgépeket gyártó Taurus Csoport európai exportmenedzserét, Andrea Mancillát a márka hátteréről, a piaci jelenlétről, a termékekről és természetesen a magyarországi tervekről is megkérdeztük.

Sztupár_Andrea
A Black+Decker márkával számos termékkörben lehet találkozni, azonban nem minden szegmens tartozik ugyanahhoz a céghez. Mit lehet tudni a márkanévhasználat hátteréről?

A Black+Decker egy multinacionális márka, amely világszerte jelen van, és ahhoz a több mint 100 éves tapasztalattal rendelkező Stanley Black+Deckerhez tartozik, amely a világ egyik legnagyobb szerszámipari vállalata. Mivel a vállalatnak nagy kihívást jelentett azon különböző piacok ízlésének és igényeinek integrálása, ahol a márkái jelen vannak, a cég úgy döntött, hogy bizonyos termékkategóriáit az egyes területek szakértő szereplőinek licenceli, és ezekre a vállalatokra ruházza át a B+D márkanévvel ellátott termékek tervezését, fejlesztését és forgalmazását. A Stanley B+D azonban gondosan ügyel a márka érdekeire. Minden folyamatot ellenőriz, hogy a tervezés és a minőség megfeleljen az előírásoknak.

Önök mióta és milyen formában foglalkoznak ezzel a márkával, illetve az önök cégéről mit érdemes tudni?

A Black+Decker 2018 óta tagja a Taurus Groupnak, amely a háztartási kisgéppiacra specializálódott, több mint 60 éves tapasztalattal rendelkező spanyol vállalat. A csoport 18 márkával a világ több mint 120 országában van jelen. A központ a Barcelonától 150 km-re fekvő Oliana városában működik. Itt található a cég központi raktára is, amely jelenleg is bővítés alatt áll, és amely 50 000 raklapos kapacitást fog elérni. Emellett 11 leányvállalattal rendelkezünk, Franciaország, Olaszország, Németország, Portugália, Lengyelország mellett Marokkóban, Dél-Afrikában, Peruban, Indiában, Kínában és Mexikóban is van saját képviseletünk.

A gyártást és a termékfejlesztést is önök végzik?

A saját gyártást és a különböző partnerekkel való együttműködést adott projekttől függően kombináljuk. A Taurus Csoporton belül a termék bevezetésének folyamatát teljes egészében a K+F részlegünk követi. Minden termék szigorú élettartamteszteknek és minőség-ellenőrzéseknek van alávetve, csapatunk gondoskodik arról, hogy minden szükséges fejlesztést végrehajtsunk, mielőtt zöld utat adnánk bármely projekt elindításának. Ezenkívül biztosítjuk, hogy minden új termék megfeleljen azoknak a szükséges előírásoknak, amiket az a piac megkövetel, ahol a terméket értékesíteni szeretnénk.

Mely országokban vannak jelen, és milyen terveket fogalmaztak meg a márkával kapcsolatban?

Először is fontos tisztázni, hogy a B+D háztartási kisgép-kategória fejlesztésére vonatkozó licencünk Európára szól, így célunk, hogy a kontinens minden országában jelen legyünk. Európában két formában működünk. A már említett leányvállalatainkon keresztül, ahol csapataink közvetlenül irányítják az üzletet az egyes piacok főszereplőivel online és offline egyaránt. Ebben a szegmensben forgalom szempontjából Olaszország a fő piacunk. A másik mód, hogy forgalmazókon keresztül lépünk piacra, általában az háztartási kisgépszegmensre szakosodott nagykereskedők révén. Partnereink a mi támogatásunkkal fejlesztik az üzletet az országukban. Ilyen formában jelenleg Skandináviában, a Baltikumban, a balkáni országokban és Izraelben vagyunk jelen, valamint új projektként Törökországban.

Milyen termékkörben kínálnak készülékeket, és mely szegmensek számítanak a legsikeresebbnek?

A B+D választék elsősorban a konyhai termékekre étel-előkészítéshez, italkészítéshez, főzéshez kapcsolódó készülékekre, a szezonális termékekre, mint a ventilátorok és fűtőkészülékek, a kábeles porszívók révén az otthonápolásra, a vasalásra, és a légtisztítók és párátlanítók kapcsán a légkezelés területére tartozó termékekre összpontosít. A B+D márka fő termékkategóriája egyértelműen a konyha, mivel ebben található a legtöbb alkategória a teljes választékból.

Magyarországon milyen kínálattal vannak jelen, illetve tervezik ennek bővítését a későbbiekben?

A magyarországi kínálat, csakúgy, mint a többi ország esetében, a teljes választékra kiterjed. Minden kategória forgalmazható minden országban, ahol jelen vagyunk, azonban az adott európai piac függvényében egy-egy termékcsoport kiemelkedik. Azokban az országokban, ahol nincs saját irodánk, partnereinkre támaszkodunk, akik általában nagy tapasztalattal rendelkeznek a saját piacukon, hogy kiválasszák a legmegfelelőbb termékkategóriákat. Magyarországon 2022 októberében kezdtük meg a Hauser Magyarországgal történő együttműködést, így a márka választék- és a piacijelenlét-fejlesztésének szempontjából még a projekt első szakaszában vagyunk. Meggyőződésünk, hogy a Hauser Magyarország piaci tapasztalatainak és a Taurus Group háztartási kisgépek fejlesztésével kapcsolatos know-how-jának ötvözése lesz a siker kulcsa Magyarországon.

Mi a legfontosabb termékkör, mire helyezik a legnagyobb hangsúlyt?

A márka középpontjában a teljesítmény, az egyszerűség és dizájn áll, hogy a készülékeink gyorsabbá és könnyebbé tegyék az otthoni feladatokat. Ez minden termékkategóriára érvényes, minden termékkör ugyanabba az irányba mutat. Minden készülék kapcsán ugyanazt az üzenetet szeretnénk közvetíteni, a megbízhatóság és a hozzáértés üzenetét. Az eladások tekintetében a konyha, mint már említettük, a fő kategória, azonban azon dolgozunk, hogy a teljes választékot erősítsük. Minden évben új termékeket fejlesztünk ki a piaci igényekre hallgatva, és a Stanley Black+Deckerrel közösen dolgozunk azon, hogy bővítsük az általunk fejleszthető termékkategóriákat.

Hová pozicionálják a márkát?

A Black+Decker tradicionálisan „A” márka az elektromos szerszámok kategóriájában. Európában nagyon magas márkaismertséggel rendelkezik, és más termékkategóriák is nagymértékben profitálnak ebből az imázsból. A Black+Decker célja, hogy a háztartási kisgéppiacon is az „A” márkák közé kerüljön, versenyképes specifikációkat és jó ár-érték arányú választékot kínálva.

„A Black+Decker célja, hogy a háztartási kisgéppiacon is az „A” márkák közé kerüljön, versenyképes specifikációkat és jó ár-érték arányú választékot kínálva.”

Melyek a legfontosabb értékei a márkának? Innováció, dizájn, minőség, ár-érték arány?

A Black+Decker fő értékei a minőség, az egyszerűség és az inspiráló dizájn. Gyönyörű termékeket kínálunk vásárlóinknak, amelyek újra és újra használatra invitálnak, biztonságosan teljesítik funkcióikat, és amelyek könnyen kezelhetők és tisztíthatók. Filozófiánk az, hogy megkönnyítsük a végfelhasználók mindennapi életét.

A magyar piacon milyen célokat tűztek ki rövid és hosszabb távon?

Ahogyan azt már említettem, a magyar piac még nagyon új a B+D márka vonatkozásában, hiszen 2022 októberében kezdtük meg az együttműködést a magyar partnerünkkel. A fő célunk hosszú távon a márka európai szintű megszilárdítása, ez minden partner esetében érvényes, akivel együttműködünk. Konkrétan Magyarország esetében még abban a szakaszban vagyunk, hogy közelebb kerüljünk a piaci igényekhez, és minél több visszajelzést kapjunk a termékekről a főbb szereplőktől, valamint megszilárdítsuk az első partnerkapcsolatokat. Célunk, hogy a márka lépésről lépésre növekedjen. A magyar piacon a párhuzamosan fejlesztett online és offline csatornák egyaránt fontosak számunkra.

A közeljövőben milyen termékújdonságokra lehet számítani a magyar választék tekintetében?

Minden évben két új termékfejlesztéseket tartalmazó termékkatalógust jelentetünk meg, egyet januárban és egyet júliusban. Az idei év második félévében a konyha kategória vezet az új fejlesztéseket illetően. Elsőként megerősítjük a forró levegős sütőkínálatot egy nagyobb kapacitású, dupla kosaras modellel. Lesznek újdonságaink egyéb termékkörökben is, például a levehető tányérokkal ellátott szendvicskészítők, de kenyérsütőkkel és konyhai mérlegekkel is bővül a választék. A forróital-készítés területén új eszpresszókávé-főzőkkel és vízforralókkal erősítjük meg a választékot. A vasaló, a vezetékes botporszívó és a fűtőkészülékek vonatkozásában szintén lesznek újdonságok. Valamint reméljük, hogy sikerül a licencjogokat a szépségápolási termékekre is kiterjeszteni és az év második felében erről is tudunk majd hírt adni.

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató