Idén júliusban életbe lépett idehaza az EPR- (kiterjesztett gyártói felelősség) rendelet, amely jelentős változásokat hozott a hazai hulladékgazdálkodás vonatkozásában. Az adminisztrációs előírások mellett a díjfizetési kötelezettségek vonatkozásában is számottevő változásokra került sor az új szabályozás kapcsán.
Mi is az EPR?
Az EPR (Extended Producer Responsibility), azaz kiterjesztett gyártói felelősség az EU hulladékgazdálkodási politikájának alapelve, mely a környezetvédelmi felelősséget kiterjeszti az életciklusuk végén a hulladékkezeléssel érintett termékek gyártóira is, akiknek részt kell vállalniuk a hulladékkezelési tevékenységek finanszírozásában is. Ez a megközelítés korántsem újdonság, lassan 20 éve létezik és szolgál a hulladékgazdálkodás jogi szabályozásának egyik elvi háttereként az EU-ban. Ennek megfelelően a gyártók már 2005 óta vesznek részt a hulladékgazdálkodás finanszírozásában az unióban, így idehaza is. Noha a világ többi részéhez képest Európa így élen jár a hulladékkezelésben, a begyűjtés, újrahasznosítás, ártalmatlanítás közel sem teljes. Az Eurostat adatai szerint 2020-ban az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak begyűjtési aránya 45,9% volt az Európai Unióban. Ráadásul évről évre növekszik a hulladék mennyisége is. Az EU-ban 2012–2020 között forgalomba hozott elektromos és elektronikus berendezések mennyiségének 4,8 millió tonnás növekedésről számol be az Eurostat. Ez a mennyiség pedig idővel az elektronikai hulladékoknál is megjelenik.
Ugyanakkor a szakszerű hulladékkezelés pedig komoly költségekkel jár. Az EPR hátterében álló környezetvédelmi megfontolások célja éppen ezért kettős. Egyrészt ösztönözni kívánja a gyártókat a hulladék mennyiségének csökkentésére, másrészt a gyártóktól származó financiális források révén növelni a hulladékfeldolgozás mértékét és javítani annak hatékonyságát. A tagállamoknak pedig ezen direktívák mentén kell kialakítani a saját hulladékgazdálkodásukat, illetve azok jogszabályi hátterét. Eddig a környezetvédelmi termékdíj törvényi rendelkezései szabályozták a területet, idén júliustól pedig az EPR-rendelet is részét képezi a szabályozásnak. Az EPR-rendelet elvi háttere nem új, azonban számos változást jelent a gyakorlatban.
2012–2020 EU
Forgalomba hozott elektromos és elektronikus berendezések mennyisége:
+4,8 millió tonna / +62,2%
Összes begyűjtött elektromos és elektronikus berendezések hulladéka:
+1,7 millió tonna / +57,8%
Összes kezelt elektromos és elektronikus berendezések hulladéka:
+1,5 millió tonna / +49,1%
Hasznosított elektromos és elektronikus berendezések hulladéka:
+1,6 millió tonna / +65,2%
Forrás: Eurostat
EPR a gyakorlatban
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendelet több változást is hoz a hulladékgazdálkodás területén. Az új rendszerben a hulladékgazdálkodási feladatok gyakorlati megvalósítását koncesszió keretében a MOL végzi. Ezért a hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató vállalatoknak a MOL-lal kell szerződéses jogviszonyba kerülni. A gyártóknak pedig a MOL által negyedévente kiállított számla alapján kell megfizetni az EPR-díjakat. Az EPR-kötelezettség része a gyártók számára az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság részére teljesített adatszolgáltatás is. Ennek pedig szükségszerű feltétele, hogy a gyártók kialakítsák saját megfelelő háttérnyilvántartásaikat. Az adminisztratív kötelezettségeket gyarapítja, hogy a szabályozás minden EPR-köteles termék esetében előír számlazáradékot is, így a gyártó cégeknek a számlázórendszereiket is fel kell erre készíteni.
A rendelet természetesen részletezi az EPR-kötelezettség megállapításának alapját jelentő, kiterjesztett gyártói felelősségi díjjal érintett termékek körét is. A kormányrendeletet kiegészítő miniszteri rendelet pedig az érintett termékeket 25 kategóriába sorolja, és kategóriánként eltérő EPR-díjat határoz meg. A kormányrendelet részletesebben ismerteti az érintett termékek körét, mint a 25 kategóriát tartalmazó, a Magyar Közlöny 2023/81. számában megjelent miniszteri rendelet. Így utóbbiban például nem szerepelnek külön a háztartási kisgépek. Ez azonban nem jelenti, hogy ezek a termékek mentesek lennének az EPR-díj-fizetési kötelezettség alól, mivel a kormányrendeletben ezek is megtalálhatóak.
Termékdíj: a díj megy, az adminisztráció marad
A környezetvédelmi termékdíj nem szűnik meg az EPR bevezetésével, azonban a termékdíjból levonható az azonos termékre fizetett EPR-díj. Mivel az EPR-díj mértéke nagyobb, így gyakorlatilag a termékdíjat már nem kell külön megfizetnie az érintett vállalatoknak. Ettől függetlenül azonban a termékdíjjal kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek nem szűnnek meg, a nyilvántartási és bevallási kötelezettségeknek továbbra is eleget kell tennie a cégeknek.
Mennyi az annyi?
Elektronikai termékek esetében a környezetvédelmi termékdíj egységesen 57 forint/kg. Az EPR-rendelet által meghatározott 25 kategória viszont eltérő díjakat határoz meg a különböző készülékek esetében. Így nagygépeknél, amelyeknek bármely külső mérete meghaladja az 50 cm-t, a díj 124 forint/kg. Képernyők, monitorok és olyan berendezések, amelyek 100 cm2-nél nagyobb felszínű képernyőt tartalmaznak, az EPR-díj 362 forint/kg. Egy 60 kg tömegű mosógép esetében a 3240 forintos kötelezettség így 7440 forintra változik, amiből a termékdíj levonható, vagyis a többletteher 4200 forint lett. Egy 25 kg-os nagy képernyős tv esetében pedig 7625 forint növekedésről beszélhetünk készülékenként.
És ezekben még nincs benne a csomagolásra vonatkozó díj, ami további költséget jelenthet. Mindez pedig azt jelenti, hogy a gyártók terhei jelentősen emelkednek. Egy nagyobb értékesítési volumennel rendelkező cég esetében akár több száz milliós, vagy még nagyobb költségnövekedésről is szó lehet, aminek a kigazdálkodása nem tűnik különösebben egyszerű feladatnak. Ráadásul mindez az év közepétől válik aktuálissá, vagyis a gyártók éves költségvetéseibe nem lettek előre betervezve ezek a megnövekedett kiadások. A gyártók előzetesen csak az 57 forint/kg termékdíjjal kalkulálhattak, mivel az EPR-díjak csak júniusban váltak ismertté.
Elektromos és elektronikai hulladékgazdálkodás
A kiterjesztett gyártói felelősség megszületése tulajdonképpen 2003-ra datálható az EU-ban, ekkor jelent meg ugyanis az elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló, 2003. január 27-i 2002/96/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Waste Electrical and Electronic Equipment – Elektromos és Elektronikai Hulladék; az ún. WEEE-irányelv). Az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak begyűjtésére, kezelésére, újrafeldolgozására és ártalmatlanítására vonatkozó intézkedéseket tartalmazó direktíva pedig 2005 óta a hazai hulladékgazdálkodásban is tetten érhető volt. Idehaza 2005-től úgynevezett koordináló szervezetek végezték az elektronikai hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatokat. Az egyik legnagyobb kihívást pedig a visszagyűjtés jelentette akkoriban, hogy az emberek ne úton-útfélen szabaduljanak meg a leselejtezett gépeiktől. A rendszer működtetését az érintett gyártók finanszírozták, akik koordináló szervezeteknek fizették a hulladékkezelés költségei alapján meghatározott díjat.
2012-től a rendszer idehaza megváltozott, ekkor a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény állami hatáskörbe vonta a hulladékkezelést. A gyártók innentől egy előre meghatározott összegű, kilogrammonként kalkulált termékdíj formájában a költségvetésbe fizették be a hulladékkezelési hozzájárulásukat. A hulladékkezelési feladatokat pedig a gyakorlatban az akkor létrehozott Állami Hulladékkezelési Ügynökség (később pedig ennek jogutódjai) vették át a gyártói koordináló szervezetektől. 2012-ben lépett hatályba a második WEEE-irányelv (2012/19/EU irányelv; WEEE 2) az EU tagállamaiban, amely tulajdonképpen a kiterjesztett gyártói felelősség, illetve a körforgásos gazdaság kifejezetten elektronikai termékekre fókuszáló, új megtestesülése. A hazai jogrendben jelenleg a 197/2014 kormányrendelet biztosítja a WEEE 2 átültetését, amely a gyártók visszavételi, átvételi, gyűjtési és kezelési kötelezettségéről is rendelkezik. A legújabb fejezet pedig a hazai elektronikai hulladékgazdálkodásban az idén júliusban hatályba lépett EPR-rendelet.
