Beko energiák

2023. július 27.

A Beko az egyik legelkötelezettebb márka a fenntarthatóság mellett, melynek szerves része az energiafogyasztás csökkentése mind termékek, mind gyártás vonatkozásában. A cég ugyanakkor komoly energiát fordít a globális és lokális piaci szerepének és súlyának fokozására, ami éppúgy testet ölt a Whirlpoollal közös vállalat létrehozásában, mint a magyarországi piaci jelenlét átstrukturálásában. Az energiahatékonyság kérdéseiről, a hazai szervezeti változások kapcsán megjelenő új energiákról és lendületről, és természetesen a márka termékeiről is beszélgettünk a Beko Hungary Kft. magyarországi operatív igazgatójával, Deniz Yildizzel.

Sztupár_Andrea
A Beko az elmúlt években disztribútoron keresztül volt jelen a magyar piacon, idén azonban változás történt a piaci jelenlétben. Pontosan mi változott?

Az elmúlt néhány évben jelentős fejlődésen ment keresztül a márkánk, mind a magyar, mind az európai piacon. Utóbbi tekintetében az egyik legnagyobb értékesítési volumenű márkává nőttük ki magunkat, számos kiváló technológiát és gyakorlati megoldást fejlesztettünk ki a végfelhasználók és üzleti partnereink támogatásának érdekében. Ebben a környezetben úgy érezzük, hogy egy olyan méretű piac, mint a magyar, megérdemli, hogy ugyanúgy növekedjen, mint Európa többi része. Ezért szeretnénk ebbe befektetni, amiben a vállalat globális és európai vezérigazgatója is támogat bennünket.

Emellett készek vagyunk tanulni, illetve elősegíteni az itt működő megközelítés átültetését más országokra is, mivel szoros kapcsolatban állunk számos kelet- és nyugat-európai országban működő leányvállalatunkkal. Korábban a régiónkban dolgozó, országokon átívelő csapat segítségét vettük igénybe. Úgy gondolom, ez a kollektíva kiválóan alkalmas arra, hogy a helyi szervezettel együtt képviselje a Beko magyarországi kirendeltségét. A Beko magyarországi leányvállalata már működik, a helyi és a regionális csapat támogatásával pedig azon dolgozunk, hogy az általam célul kitűzött magas színvonalú szolgáltatást nyújtsuk üzleti partnereinknek. A Beko népszerű márka az Arçeliken belül, örülünk, hogy teljes egészében elhozhatjuk a magyar piacra.

Hogyan alakul a menedzsment az új szervezetben?

A működést mostantól teljes mértékben Magyarországról irányítjuk. A helyi csapat az üzleti partnerekről gondoskodik, a regionális gárda pedig segít nekik minden olyan részletkérdésben, ami szükséges a magyar piacon, illetve a más országokban már bevált innovációk átültetésében. A háttércsapat meglehetősen tapasztalt, és a helyi kollektíva is hosszú évek tapasztalatával rendelkezik a magyar piac terén. Fontos, hogy így együtt, egy változtatásokra nyitott, nagyon tettre kész csapat állt össze.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a piaccal közvetlen kapcsolatban ezzel az energiával mire leszünk képesek. Korábban néhány más ország piacán is dolgoztam, az Arçelik család tagjaként, jó ideje pedig már a magyar piaccal is foglalkozom. Ezért úgy gondolom, hogy a Beko-termékek és szolgáltatások kiválóan illeszkednek a magyar piachoz is. Magyarország most a figyelmünk középpontjában áll, mindennap azon dolgozunk, hogy a leányvállalat folyamatai a lehető leggördülékenyebbek legyenek, és hogy üzleti partnereinknek a lehető legjobban megfeleljünk.

Az év elején napvilágot látott a hír, hogy a Beko és Whirlpool vegyesvállalatot hoz létre. Mikor kerülhet sor ezzel kapcsolatban konkrét lépésekre? Idén várható már ehhez köthető változás, vagy 2024-ben lehet inkább aktuális?

Tény, hogy az Arçelik és a Whirlpool megállapodott abban, hogy európai leányvállalataikat egy új vállalatba helyezik át. Ezen átalakulás után várhatóan az újonnan megalakuló vállalat 75 százaléka az Ardutch B.V.-hez kerül, amely az Arçelik alá tartozik és a Beko Hungary Kft. tulajdonosa is. A tranzakciónak ez a szakasza várhatóan az idei év második felében fejeződik be, és biztos vagyok benne, hogy mindkét fél szakemberei mindent megtesznek azért, hogy ez zökkenőmentesen történjen. A tranzakció lezárása előtt a további lépésekről nem tudok feltételezésekbe bocsátkozni.

Jelenleg a mindennapi üzletmenetre és az üzleti partnereink támogatásának maximalizálására összpontosítunk, ami Magyarország esetében a partnereink felé irányuló támogatói háttér kiépítését jelenti, amely már más országokban is segítette növekedésünket. Mivel az Arçelik rugalmas vállalat, mi is készen állunk arra, hogy gyorsan reagáljunk mindenre, amire rövid vagy hosszú távon szükség lesz, üzleti partnereink igényeit szem előtt tartva.

A Beko komoly erőfeszítéseket tesz a környezetmegóvás érdekében, többek között az energiahatékonyság fokozásának területén. Milyen lépések bevezetése szolgálja ezt a célt?

A fenntarthatóság alapértékünk. Ez már akkor sem volt kérdés, amikor vezérigazgatónkkal tavaly Budapest utcáin sétáltunk, és az aktuális gyári fejlesztésekről és a környezet megóvását szolgáló technológiákról beszélgettünk. A Beko olyan fenntartható technológiákat képes nyújtani, amelyek a fogyasztóink számára pénz- és időmegtakarítást jelenthetnek. Emellett nagyon jók vagyunk ár-érték arányban is, ami azt jelenti, hogy vásárlóink számára olyan megfizethető termékeket kínálunk, amelyek nemcsak kielégítik háztartásuk igényeit, de hosszú élettartammal is rendelkeznek. Így egyúttal elkezdtünk dolgozni a magyarországi ügyfélszolgálati támogatás kidolgozásán is, hogy segítsük vásárlóinkat abban, hogy a megvásárolt termékek a lehető leghosszabb ideig működőképesek legyenek.

Ami a termékeket illeti, egy új termékcsalád bevezetését tervezzük az energiatakarékosság terén, valamint az élelmiszerek hosszabb ideig való frissen tartására és tárolására, és a ruhanemű megóvására szolgáló technológiák terén egyaránt, amelyekre éppúgy a teljes fenntarthatósági egyenlet részeként tekintünk, mint a megfelelő ügyfélszolgálatra és a termékjavításra.

Hogyan jelenik ez meg a termékkínálat terén? Várhatóak új termékek?

A mosógépek hihetetlenül gyors fejlődésen mentek keresztül a klasszikus „A” energiaosztályú gépeknél 30%-kal kevesebb energiát fogyasztó mosógépek irányába. A szárítógépek terén más országokban piacvezetők vagyunk. Köszönhetően az alacsony energiafogyasztású hőszivattyús szárítógépeknek, amelyek szinte bármilyen textiltípussal kíméletesen bánnak. Az AquaTech révén hasonlóan kímélő technológiák kerülnek a mosógépeinkbe is. A kulcs nemcsak a kisebb fogyasztás, hanem egyúttal az is, hogy a ruhák kevésbé használódjanak el a tisztítás során.

A konyhai gépek terén hasonló irányba haladunk. A HarvestFresh technológia nagyszerűen működik a gyümölcsök és zöldségek frissen tartására. Talán unalmas állítás, de a Beko esetében ez a megoldás az élelmiszerek vitamintartalmát is tovább megőrzi. Ezt bizonyítja vásárlóink elégedettsége és kiváló visszajelzéseik a technológia bemutatása óta. A mosogatást tekintve a Beko készülékek mindig is a piacon lévő egyik leggyorsabb teljes töltetű programmal rendelkeztek, amihez most ráadásul „A” energiaosztály is társul. A sütés-főzés területén kiváló termékkínálattal rendelkezünk mind a különböző dizájnvonalak, mind a technológiák vonatkozásában. Beleértve sütőtisztító pirolízis funkciót, a hatékony gőzsütési technológiákat, és természetesen a megbízható, egyszerűen kezelhető indukciós főzőlapokat.

Az új termékek gyártását tekintve történtek változások a fenntarthatóságot illetően?

Minden kategória termékei a legmodernebb gyárainkban, Romániában és Törökországban egyaránt, újrahasznosított műanyagok felhasználásával készülnek, hogy ezzel is hozzájáruljunk a környezetszennyezés csökkentéséhez. Modern, új építésű üzemeink már az „ipar 4.0” szabványnak megfelelően épültek, így szigorú teszteléssel és a robotizált folyamat részét képező minőség-ellenőrzéssel működnek. Büszkék vagyunk saját gyárainkra, valamint az európai kutató- és fejlesztőcsapatunkra, amelyekkel a napi szintű közvetlen kommunikáció és együttműködés révén tökéletesítjük termékeinket.

A magyar termékkínálatban is elérhetők az említett készülékek?

Az említett termékek a Beko új, Beyond elnevezésű termékcsaládjának részei, amely már teljesen új dizájnnal készül a magyar piacra. Mivel regionálisan egyre több területen dolgozunk, folyamatosan érkeznek az újdonságok a termékcsaládba. A tervek szerint a kora őszi berlini IFA kiállítás kapcsán pedig további új technológiák bevezetését is tervezzük. És itt nem állunk meg. Otthoni komforttermékek, légkondicionálók, hőszivattyúk, vagy éppen kiváló kávéfőzők már szerepelnek a termékpalettánkon, ezekkel kapcsolatban pedig már a következő lépéseinket fontolgatjuk Magyarország vonatkozásában is.

Az elmúlt évek történései miatt talán nagyobb a nyitottság a fogyasztók részéről az energiahatékonyságra, de a vásárlási hajlandóságban vagy az ezzel kapcsolatos ismeretekben ez nem biztos, hogy megjelenik. Ön mit gondol erről?

Úgy gondoljuk, az energiatakarékosságért akkor hajlandóak a vásárlók fizetni, ha a pénzük megtérül. Olyan kampányokkal és kommunikációs tartalmakkal segítünk partnereinknek, amelyek segítenek elmagyarázni az energiatakarékos technológiák működését és az energiatakarékosság fontosságát.

“Úgy gondoljuk, az energiatakarékosságért akkor hajlandóak a vásárlók fizetni, ha a pénzük megtérül.”

Mit tehet egy márka annak érdekében, hogy fokozza a tudatosságot?

Hogy felhívjuk a figyelmet az energiatakarékosságra, a termékek energiahatékonysági osztályának összehasonlításával és a fogyasztás kiszámításával kezdtünk el foglalkozni. Hogy megmutassuk az embereknek, mekkora a különbség az ő esetükben. Mennyit tudnak megtakarítani, és segítsünk eldönteni, hogy érdemes-e valamivel többet befektetni az energiatakarékosabb készülékekbe. Ennek van értelme jelenleg, hiszen a piacon az energiahatékonyság tekintetében kínált spektrum nagyon széles.

Reméljük, hogy a fenntarthatósági kommunikációnkkal hamarosan Magyarországon is hasonló megoldást tudunk kínálni. Emellett a marketingcsapatunk már két éve dolgozik a Beko márkával a magyar piacon. Ők térképezték fel és dolgozták ki a legjobb kommunikációs lehetőségeket, hogy gyorsan és hatékonyan érjük el a végfelhasználókat. A Beko márka ismertségére való tekintettel biztosak vagyunk benne, hogy egy éven belül az ismert márkák kategóriájába tartozhatunk. A következő logikus lépés számunkra a márkaismertség növelésére az üzleti partnerekkel való közvetlen együttműködés és kommunikáció.

Milyen egyéb támogatást tudnak nyújtani, ami segíthet a vásárlóknak?

Az ügyfélközpontúság elengedhetetlen számunkra. A Beko nem csak egy termék egy dobozban, a szolgáltatást is a csomag részének tekintjük. Támogatást nyújtani az ügyfeleknek telefonon vagy chaten keresztül a technikai vagy akár a beüzemeltetési kérdésekben számunkra kiemelt fontosságú, és ügyfélszolgálati munkatársaink minden erőfeszítést megtesznek az ügyfél-elégedettség érdekében Magyarországon is.

Share This