100 éves az IFA

2024. július 07.
Caso vízadagoló

Az első alkalommal 1924-ben megrendezett Internationale Funkausstellung (IFA) idén ünnepli fennállásának évszázados jubileumát. A patinás és rangos kiállítás fényének az elmúlt évek nem igazán kedveztek. A világjárvány okozta kényszerszünet, valamint a szervezés hátterét érintő változások komoly kihívások elé állították a rendezvényt. Ugyanakkor tavaly már láthatóvá váltak azok az újítások, amelyek kijelölik az IFA jövőjének irányát. Ennek része az is, hogy az alapvetően szakmai kiállítást a fogyasztók számára is vonzóbbá tegyék a szervezők. Idén pedig a jubileum kapcsán még kézzelfoghatóbbá válik ez a törekvés. A 2024-ben szeptember 6-10 között, „Innováció mindenkinek” szlogennel megrendezésre kerülő IFA ugyanis az esemény előtt 100 nappal nagyszabású jubileumi rendezvény sorozatot indított. A 100Moment kampány az exkluzív termékbemutatóktól, a hatásos vitaindítóktól a technikai mesterkurzusokig, interaktív élményekig, kapcsolatépítő eseményekig, Sommergarten-előadásokig és hírességek megjelenéséig mindenkinek kínál valami különlegeset. A kampányra pedig a nyitást megelőző napon, szeptember 5-én a Sommergartenben megrendezésre kerülő Bryan Adams exkluzív koncert teszi fel a koronát.

További híreink

Visszatér az iRobot

Visszatér az iRobot

Az iRobot az elmúlt válságos év után egy öt tagból álló robotporszívó családdal rukkolt elő, valamint bemutatta első nem automata porszívóját,...

Fagylaltot készít a Russell Hobbs

Fagylaltot készít a Russell Hobbs

A Russell Hobbs bemutatta a Chilluxe fagylaltgépét, amely hét programot, két tárolóedényt és egy újrapörgetési funkciót kínál. Az...

Mobilklíma forró napokra

Mobilklíma forró napokra

Az AEG 7000 négy az egyben klímaberendezése csendes és helytakarékos megoldást kínál hűtésre, levegőtisztításra, szellőztetésre és páramentesítésre...

Gondolkodó kávéfőző

Gondolkodó kávéfőző

A Ninja AutoBarista egy teljesen automata kávéfőző, amely a Grind iQ technológiának köszönhetően úgy gondolkodik, mint egy barista....

Közbelép az EU

Közbelép az EU

A robbanásszerűen fejlődő e-kereskedelem alapjaiban alakította át a vásárlási szokásokat, emellett azonban új vámjogi, gazdasági és termékbiztonsági...

Új grillező család a Smegtől

Új grillező család a Smegtől

A Smeg bemutatta új grillező családját, amely három különböző méretű modellből áll. A grillezők a különböző igényeknek igyekeznek megfelelni:...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató