A CRT televíziók korában, ami nem is volt olyan rég, bizonyára csak kevesen sejtették, hogy hamarosan különböző képalkotási technológiák fognak versengeni egymással. Ezek közül a legújabb üdvöske a Mini LED technológia, amely a vásárlók körében is egyre nagyobb sikert arat. Az ok egyszerű: kiváló képminőség vékony készülékházban.
Az elmúlt évtizedben a tévétechnológia látványos fejlődésen ment keresztül. Felbontás tekintetében először jött a HD, aztán a Full HD, amit felváltott a 4K és már itt van a 8K is. Megjelentek az OLED kijelzők, bemutatkoztak a lézer tévék, de a HDR is új szintre emelte a képminőséget. A Smart tévék pedig gyakorlatilag letarolták a piacot. A fejlesztések most a Mini LED technológiával folytatódnak, ami szintén ígéretesnek tűnik. A Mini LED a háttérvilágítás egy továbbfejlesztett formája, amit elsősorban LCD-panelek esetében alkalmaznak. A lényege, hogy a hagyományos LED-eknél jóval kisebb (50–200 mikron méretű) diódákat használnak, amelyekből sokkal többet lehet elhelyezni a kijelző mögött. Ez lehetővé teszi a finomabb lokális fényvezérlést, azaz precízebb világos-sötét átmeneteket és mélyebb feketéket. Az egyik legnagyobb előnye a hagyományos LED tévékkel szemben a nagyobb kontrasztarány, hiszen a sok apró LED révén pontosabban lehet szabályozni a képernyő fényerejét zónánként. Ez különösen a sötét jeleneteknél látványos és már-már verseng az OLED technológiával. Nem véletlen, hogy a legtöbb nagy márka, mint a TCL, Samsung, LG, Hisense, Philips stb. már elő is rukkolt ilyen technológiás modellekkel.
Tudás és kecses megjelenés
Jól mutatja a technológia sikerét, hogy a Mini LED TV-k piaci részesedése 2023-ban 2%-ról 2024-re 3,8%-ra nőtt, miközben az OLED TV-k részesedése 2,6%-ról csupán 3,2%-ra emelkedett. Egyenlőre a TCL a vezető gyártó, de természetesen nagy a verseny a vásárlók kegyeiért. A képminőség mellett a készülékek tudása körülbelül azonos az egyéb technológiás tévékkel. Tehát a különböző smart szolgáltatások és alkalmazások ugyanúgy elérhetőek rajtuk. Ugyanakkor a vásárlói döntést nem csak a képminőség és a tudás, de a design is befolyásolja. A mini, azaz kisebb méretű LED-eknek köszönhetően több fényforrás fér el kisebb helyen, így a készülék vastagsága is csökken. Persze eddig is voltak nagyon vékony modellek, de ez az árban is jelentkezett, itt viszont az alapkínálat része. Egy átlagos Mini LED tévé vastagsága 4 és 2 cm között mozog. Falra helyezve úgy néznek ki mint egy festmény, nem véletlen a galéria szolgáltatás. A kevés áramfogyasztás mellett nyugodtan kivetíthetjük a kedvenc festményeinket, ami elég erős design értékkel bír, egyszerűen szólva bitang jól néz ki.
Több mint mozi
Az iparági fejlesztések olyan lendületesek, hogy egy tévé több szempontból már jobb vizuális élményt tud kínálni, mint a mozi. Például egy jobb kijelző fényereje már elérheti az 1500–2000 nit-et, ami jóval fényesebb, mint amire egy átlagos mozi képes. Ez azt jelenti, hogy bizonyos jelenetek – például egy napfényes havas táj – otthoni környezetben látványosabb lehet, mint a moziban.
TUDJON MEG TÖBBET A TV TULAJDONSÁGAIRÓL!
Hisense 65U8NQ
A Hisense televíziója fejlett mesterséges intelligencia technológiát használ a tartalom feljavításához. Mindegyik képkocka valós időben finomhangolásra kerül, hogy a lehető legjobb képet nyújtsa a felbontás, a fényerő, a kontraszt és a színek növelésével. Gamereknek kedvet, hogy 144 a Hz-es VRR-élmény a lehető legsimább játékélményt nyújtja, rendkívül alacsony bemeneti késleltetéssel. A megfelelő hangzást a 2.1.2 csatornás Dolby Atmos technológia biztosítja. A Dolby Vision IQ a fényviszonyok alapján intelligensen optimalizálja készülék fényerejét, melynek maximuma 3000 nit. A TV válaszideje 6 ms.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
65 inch /164 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Hisense 55U7NQ
A mesterséges intelligenciát használó televízió HDR és Dolby Vision IQ technológiákkal járul hozzá a tökéletes képminőséghez. A 144 Hz-es VRR-élmény a lehető legsimább játékélményt nyújtja, mindezt rendkívül alacsony bemeneti késleltetéssel. A kiváló hangzásért a Dolby Atmos és a DTS Virtual X rendszerek felelnek. Az 1300 nit maximális fényerőre képes tévé visszatükröződése minimális, így erős napfénynél is jól látható. Az Alexa- és Google-kompatibilis televízió a távirányító mellett hanggal is irányítható. A modell számos szórakoztató applikációval rendelkezik, mint az Apple TV+, FIFA+, NBA Disney+, Hungama Play és társaik.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
JVC LT-55VGM9435
A Mini LED háttérvilágítású televízió precíz kontrasztokat és hihetetlen mélységet kínál, mindezt 4K felbontás mellett. A HDR 10+ és a Dolby Vision HDR technológiák pedig még tovább javítják a képminőséget. A Google TV operációs rendszer lehetővé teszi, hogy könnyen hozzáférjünk kedvenc alkalmazásainkhoz, mint a Netflix, YouTube, Amazon Prime Video és még sok más. A Dolby Atmos, DTS Virtual X, a 2 x 15 wattos hangszóró és a 12 Watt teljesítményű beépített mélynyomó a kifogástalan hangzásért felel.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
60 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
LG 65QNED91T3A
Az LG televíziójának a lelke az Alpha 8 AI 4K processzor, amely optimalizálja a képet és a hangot. A kiváló minőségű filmes tartalmak a Dolby Atmos & Dolby Vision, valamint a FILMMAKER mód segítségével érhetőek el. Ráadásul az AI Super Upscaling mélytanulási algoritmusokat használ a tartalom valós idejű javítására, hogy minden tűéles legyen a képernyőn. A 9.1.2 virtuális térhatású hangrendszer gazdag, színpadi minőségű hanggal hozza éltre az otthoni mozizás élményét. A vékony kialakításnak köszönhetően a falon is remekül mutat a televízió.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
65 inch / 139 cm képátló
120 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
LG 55QNED86T3A
Alpha 8 AI 4K processzor duruzsol az LG televíziójában a minél jobb vizuális élmény érdekében. Az AI Képvarázsló a közel 85 millió lehetőség közül választja ki a felhasználó ízlésére formált képbeállítást, majd menti azt a profiljába. A fejlett fényerőszabályozási technológia mindig a külső körülményekhez igazítja a fényerőt. A pontos színeket a HDR10 Pro technológia garantálja. A tévé olyan üzemmódokban is használható, mint a játék vagy a FILMMAKER. A Virtuális 9.1.2 Surround Sound és AI Sound Pro hangtechnika páratlan térhangzást hoz létre 20 Watt teljesítmény mellett.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Metz 65MNE9000Z
A Metz 4K felbontású televíziója HDR 10+ képjavítással támogatja a kifogástalan vizuális élményt. A készüléken streaming szolgáltatások sora érhető el, mint a Netflix, a Prime Video, vagy a Disney+. A televízió extra szolgáltatásai között a szemkímélő technológia mellett az automatikus hangerőszabályzó funkció is elérhető. Az Alexa- és Google-kompatibilis televízió a távirányító mellett hanggal is irányítható. Ami a hangzást illeti a Dolby Audio, a DTS és a Dolby Atmos térhangzás is elérhető a modellen.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
120 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Panasonic TV-55W95AEG
A Panasonic 4K felbontású televíziója Dolby Vision és Dolby Atmos technológiával garantálja a tökéletes mozizás élményét, amit a HDR10+ képjavítás is támogat. Gamer üzemmódban a modell késleltetés nélkül kínálja a zökkenőmentes akciójeleneteket. Ami a streaming szolgáltatásokat illeti, egyebek mellett elérhető rajta a Netflix, a Philips store, és az Amazon Prime video. A Google Home kompatibilis készülék hanggal is vezérelhető. A 2 x 15 Wattos hangteljesítmény egy 20 Wattos mélynyomóval is párosul a tökéletes basszus érdekében.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Philips 55PML9019/12
A Philips 4K felbontású Ambilight televízióján a mozizás élményét a Dolby Vision és Dolby Atmos, valamint a HDR 10+ technológia támogatja. Az Xtras Quantum Dot Mini-LED technológia élénk, részletes képet biztosít tűéles kontraszt mellett. A televízió Gamer módban a 144 Hz-es natív frissítési sebesség és az ultra alacsony bemeneti késleltetés garantálja a tökéletes játékélményt. Természetesen a streming szolgáltatásokból sincsen hiány, kezdve a YouTube videóktól, a Netflixen át, az Amazon Prime– és HBO Maxig. A Dolby Digital hangtechnológia 4 x 10 Watt teljesítmény mellett szólal meg.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
55 inch / 139 cm col képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Samsung QE65QN95DAT
A Samsung mesterséges intelligencia alapú processzora felelős a tökéletes mozi élményért, mivel a vizualitást szinkronizálja a hangzással. A 4K AI felskálázás tűéles képet eredményez, amit a Dolby Atmos térhangzás egészít ki. A streaming szolgáltatások között a Netflix, a Disney+, az HBO Max, és az Amazon Prime egyaránt megtalálható. Játék módban a televízió a válaszidő javításával és még jobb kontrasztaránnyal működik. A modell bármilyen okoseszközhöz egy pillanat alatt csatlakoztatható.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
120 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Samsung QE55QNX1DAT
A Samsung modellje mesterséges intelligencia és HDR 10+ technológiával hozza létre a tökéletes vizuális élményt. Az ehhez párosuló hangzást a Dolby Atmos hangrendszer és a 40 Watt hangszóró teljesítmény biztosítja. A televízió számos streaming tartalmat kínál, mint a Netflix, Disney+, Amazon Prime, YouTube vagy az HBO GO. A tévé FilmMaker módban a filmek szerelmeseinek kedvez, amíg a játékmód a gamereket támogatja. A készülék Alexa- és Google-kompatibilis, vagyis hanggal is vezérelhető.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
100 Hz képfrissítés
7680 x 4320 pixel felbontás
Sony Bravia K-65XR90
A Sony televíziója saját fejlesztésű X-Anti Reflection kijelző technológiát kapott, amely csökkenti a kültéri fény tükröződését és a becsillanását. Ezzel együtt az X-Wide Angle funkció biztosítja, hogy a képek oldalról is ugyanolyan gyönyörűek legyenek, mint középről nézve. A készülékházon többek között 4 db HDMI 2.1 található. A streaming szolgáltatások között, egyebek mellett, a Netflix, a Disney+, az HBO Max, az Amazon Prime érhető el. A megfelelő térhangzást a 360 Spatial Sound Mapping technológiával hozza létre a modell.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
60 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Sony Bravia K-65XR70P
A Sony Mini LED technológiát alkalmazó televízója 4K felbontással és HDR 10+ képjavítással garantálja a kiváló vizuális élményt, amit az XR Triluminos processzor tesz teljessé. A sokoldalúság jegyében a speciális játékmód, illetőleg a FilmMaker mód egyaránt elérhető a televízión. A készülék Dolby Atmos technológiát használ, amely teljes térhangzást biztosít. Az Acoustic Center Sync funkció pedig még tovább növeli az akusztikai élményt. Az Eco módban is használható TV 4 db HDMI és 2 db USB csatlakozóval rendelkezik.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
120 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
TCL 55C6K
A TCL Mini-LED televíziója saját fejlesztésű sűrített mikrolencsés technológiával hozza létre a tökéletes képminőséget. Erőteljes fénykibocsátó chipje pedig jelentősen javítja a fényerőt és az energiahatékonyságot. A HVA Panel rendkívül magas, 7000:1-es natív kontrasztarányt tart fenn, a precíziós képélesség jegyében. A DTS Virtual:X magával ragadó 3D hangzást kínál az igazi moziélmény érdekében. Hasznos applikáció között szerepel a TCL Game Master mód, ami a játékosoknak kedvez, illetőleg a Google videócsevegő alkalmazás is.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
55 inch / 139 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
TCL 65C7K
A TCL all-domain halo control technológia lefedi a teljes utat a fénygenerálástól a képalkotásig a professzionális vizuális élmény érdekében. A C7K erőteljes fénykibocsátó chipje jelentősen javítja a fényerőt és az energiahatékonyságot. A saját fejlesztésű szuperkondenzált mikrolencsés technológiája pontosan szabályozza a fény irányát a tökéletes képtisztaságért. A Dolby Atmos technológia és a B&O audiorendszer felel a térhangzásért és az erőteljes hangokért. A beépített Google Asszisztens a hangalapú vezérlést is lehetővé teszi.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás
Xiaomi TV S Mini LED 65
A Xiaomi tévéje négymagos Cortex A73 processzorral gondoskodik az otthoni mozi élményről. A modell saját fejlesztésű színfeldolgozás és a színskála-bővítő algoritmussal hozza létre a természetes színeket, mindezt 4K felbontás mellett. Az 1400 nit fényerő erős napsütés esetén is tükröződésmentes megjelenítést kínál. A Dolby Vision IQ, a Dolby Atmos és az IMAX Enhanced funkciók a 4 meghajtóval ellátott hangszórórendszerrel hozzák létre a tökéletes hangminőséget, mindezt a 2 x 12,5 Watt teljesítmény támogatásával.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Nincs AI technológia
65 inch / 164 cm képátló
144 Hz képfrissítés
3840 x 2160 pixel felbontás