Raskó Enikő immár egy éve tölti be a Groupe SEB magyar, cseh és szlovák piacért felelős marketingvezetői pozícióját. Felelősségi köre egy rendkívül dinamikus és sokszínű régiót fed le, ahol mindhárom piacnak megvannak a maga sajátosságai és kihívásai. Vele nemcsak az új pozícióban eltöltött első évről beszélgettünk, hanem a kis háztartási gépek (SDA) piacának aktuális helyzetéről is. Szóba került az e-kereskedelem gyors térnyerése, a piaci konszolidáció hatása, valamint a Groupe SEB innovációs és fenntarthatósági stratégiája is.
Körülbelül egy éve dolgozik a Groupe SEB a cseh, magyar és szlovák piacért felelős marketingvezetőjeként. Ideje nagy részét Csehországban tölti, ha jól tudom. Hogy érzi magát Prágában? És hogyan értékelné az elmúlt évet?
Nem új számomra ez a város, hiszen nyolc évvel ezelőtt már éltem itt. Azért költöztem vissza, mert egyszerűen imádom Prágát. Maga a város lenyűgöző, és nagyon szeretek ebben az országban dolgozni. Korábban két évet töltöttem itt, családdal költöztünk, így most kicsit olyan, mintha hazatértem volna. Csak az otthon és itthon fogalma változik, attól függően melyik országban vagyok éppen. Szakmailag azt szoktam mondani, hogy „marketinges vagyok vérből, értékesítő agyból” – és ez a két terület bennem találkozik. Pályám meglehetősen sokszínű, pénzügyben kezdtem, majd logisztikával, később marketinggel és értékesítéssel foglalkoztam. Ez az új szerep tehát nem meglepetés számomra. Hiszek abban, hogy minden új lehetőséget meg kell ragadni. Korábbi pozíciómban Magyarországon Country Manager-ként az egész üzletért feleltem, beleértve a D2C-t és a partnerkapcsolatokat is. A helyi piac ismerete hatalmas előnyt jelent, mert ez teszi lehetővé, hogy hatékonyan lehessen befolyásolni a piaci folyamatokat – ami az értékesítésben és a marketingben egyaránt kulcsfontosságú.
A prágai központból nemcsak a cseh, hanem a magyar és a szlovák piacot is irányítják. A három ország között a legszembetűnőbb különbség az e-kereskedelem súlya. Milyen hatással van ez a marketingtevékenységre?
Valóban, az e-kereskedelem a legjelentősebb különbség. A legfrissebb, szeptemberi GfK-adatok szerint a kis háztartási gépek piacának 69%-a Csehországban már online értékesítésből származik. Magyarországon ez az arány az év eddigi részében körülbelül 40%, Szlovákia pedig valahol a kettő között helyezkedik el. Ez óriási különbség, ugyanakkor ez a jövő – minden ország ebbe az irányba halad.
De a különbségek messze nem csak az e-kereskedelemben mutatkoznak meg, eltér a nyelv, a gazdaság, a politika, a fogyasztói magatartás. Ezért kulcsfontosságú, hogy helyi szakemberek dolgozzanak minden piacon, akik ismerik a saját környezetüket. Természetesen bizonyos mértékű központosítás elengedhetetlen, de az utolsó simításokat és a stratégiai döntéseket helyben kell meghozni ahhoz, hogy valóban hatékonyak legyenek.
Mik a magyar piac sajátosságai, milyen változást tapasztalt az elmúlt időszakban mind a kereskedelem, mind a fogyasztói szokások változásában?
A piacok koncentrálódnak, és egyre kevesebb, de nagyobb szereplő marad talpon. A piac koncentrációja pedig lehetőséget ad arra, hogy mélyebb együttműködést alakítsunk ki kulcspartnereinkkel, és még jobban személyre szabott adatokat, szolgáltatásokat, promóciókat kínáljunk nekik.
A fogyasztói szokások is természetesen változnak, ahogyan az életkörülményeink. Nem lehet elfelejteni, hogy a Covid ideje alatt mindenki kenyeret sütött és otthon főzött. 2022 után két év alatt megduplázódott a forrólevegős sütők piaca, ami idén teljesen visszaesett. Ez a trend majdnem minden európai országban érzékelhető volt. Magyarországon a legnagyobb az egy háztartásra jutó kutyák száma a környező országok közül, így a takarítási és tisztítási szokások is ennek megfelelően alakulnak, inkább a könnyen kezelhető rúdporszívókat és folttisztítókat használnak a fogyasztók.
2025-ben melyek voltak a legsikeresebb innovációk és termékek a magyar piacon? Hogyan értékeli ezt az időszakot?
A Groupe SEB szempontjából pozitív évet zárunk, nő a piaci részesedésünk, ami az új termékeinknek is köszönhető, például az xClean10 nedves-száraz takarítógépnek, a Clean It folteltávolítónak vagy az új forrólevegős sütőinknek. Új, különleges termékeket vezettünk be a női szépségápolás kategóriában is. Márkáink hosszú múltra tekintenek vissza, mindig képesek voltunk megújulni, reagálni a piaci változásokra, új megoldásokat kínálni. Stratégiánk célja, hogy tovább erősítsük márkáink identitását, és a fogyasztókhoz igazítsuk azokat. Emellett a fogyasztói élményre helyezzük a hangsúlyt.
Sokáig működtettek saját Home & Cook üzleteket Magyarországon. Ezek ma is megvannak?
Jelenleg hat üzletünk van az országban, amelyeket már Tefal márkanév alatt üzemeltetünk. A Home & Cook márka ma már csak online, e-kereskedelmi formában létezik. Nincs stratégiai cél a boltok bezárása – ez a normál üzleti élet része. Ha egy bevásárlóközponttal lejár a szerződés, újratárgyaljuk. Ha a feltételek nem kedvezőek, bezárunk egy helyszínt, de ahol az üzlet nyereséges, ott tovább működünk. Ha találunk új, ígéretes lokációt, bővítünk. Hasonló a helyzet Csehországban, ahol hat Tefal-üzletünk és egy szlovákiai egységünk működik. A boltokban a teljes portfólió megtalálható, beleértve a Rowenta, Krups és WMF termékeket is.
Köztudott, hogy a kis háztartási gépek döntő többségét ma már Kínában gyártják, így a Groupe SEB termékei is onnan származnak. Ugyanakkor a cég még mindig rendelkezik európai gyártókapacitással. Hol és milyen termékeket állítanak elő Európában?
Erre nagyon büszkék vagyunk. Továbbra is gyártunk bizonyos termékeket Európában, például vasalókat, porszívókat és edényeket. Franciaországban, Olaszországban és Németországban is működnek gyáraink, utóbbiban a WMF márka számára. Természetesen az árérzékeny, tömegpiaci termékeket Ázsiában gyártjuk, ahogy a versenytársaink is. De miközben bővítettük ázsiai kapacitásainkat, egyetlen európai üzem bezárását sem tervezzük. A „Made in France” feliratot pedig aktívan használjuk marketingkommunikációnkban.
A termékek túlnyomó részére 15 év javíthatósági garanciát vállalnak. Hogyan tudják ezt biztosítani, különösen az ázsiai gyártású termékek esetében?
Elsődleges célunk, még a garanciális időszakon belül is, mindig a javítás. A három országban számos független szervizpartnerrel dolgozunk együtt, a cseréhez csak végső esetben nyúlunk. Ehhez nagy alkatrészkészletet tartunk fenn. Egyes apró műanyag elemek pótlására pedig 3D-nyomtatót is használnak a szervizeink, az eredeti gyártási tervek alapján. Természetesen akad néhány kivétel, de a portfóliónk döntő többségére érvényes ez a garancia.
A mesterséges intelligencia és a nagy nyelvi modellek jelentősen átalakítják a marketinget. Használják ezeket az eszközöket a mindennapokban?
Igen, központilag és helyi szinten is dolgozunk AI-megoldásokkal, amelyek nagyban növelik a hatékonyságunkat. Jó példa erre a fordítás. Három nyelvvel dolgozunk a régióban, így egy új termék bevezetésekor ez komoly kihívás. Ma már a rendszereink összeköttetésben állnak az AI-vel, így automatikusan megkapjuk az új termékek, használati útmutatók és receptek fordításait. Természetesen az utolsó ellenőrzés mindig emberi feladat, de a folyamat sokkal gyorsabb és pontosabb. A MyTefal receptapplikációban szintén használjuk az AI-t, minden ország saját helyi receptjeit viheti fel, az automatikus fordításnak köszönhetően pedig ezek azonnal elérhetők lesznek más országok felhasználói számára is.
Néhány hete bemutatták az első karos, beépített darálós kávéfőzőt a WMF márkanév alatt. Milyen tulajdonságokkal bír ez a készülék, és várható-e további fejlesztés ebben a kategóriában?
Ezzel a géppel a professzionális WMF kávégépek üzleti tapasztalatait ültettük át otthoni felhasználásra. A cél az volt, hogy a professzionális teljesítményt kényelmes, egyszerű kezelhetőséggel ötvözzük. Két külön hőblokkal rendelkezik, így például cappuccinót vagy lattét nagyon gyorsan lehet készíteni hőmérséklet-állítás nélkül. A beépített daráló több fokozatban állítható. A WMF kommunikációs fókusza jelenleg a rozsdamentes acélból készült edényekre és evőeszközökre irányul, ezek képviselik a márka minőségét és formavilágát. Hogy a kávégép pontosan mikor kerül a magyar piacra, az a jövő évben dől el.
Az év utolsó negyedéve hagyományosan a legerősebb időszak marketing szempontból. Mely termékekre fókuszálnak most, és milyen kampányokat indítanak?
Folytatjuk azt a lendületet, amit az év első felében felépítettünk. Kiemelt figyelmet kapnak az új nedves-száraz takarítógépeink, valamint bemutatjuk új, multifunkciós vezeték nélküli rúdporszívónkat is. A Tefal márka fő fókusza a legújabb forrólevegős sütőnk lesz, amely Infra Heat technológiával működik. Az edényeknél továbbra is támogatjuk az ikonikus, levehető nyelű Ingenio sorozatot. Ezekhez TV-kampányokat, influenszer-együttműködéseket és digitális promóciókat futtatunk. A jövő évre előretekintve pedig a kávézás kategóriájában is erőteljes aktivitás várható.
További rovatainkból:
A kínaiak már a spájzban vannak!
„A kínaiak már a spájzban vannak!” – Elvesztett verseny vagy alkalmazkodási kényszer? Kínai márkák, globális dömping, európai válaszkeresés – az...
BestByte nemzetközi színtéren
BestByte a nemzetközi színtéren – csatlakozott az E-Square európai beszerzési szövetséghez Jelentős mérföldkőhöz érkezett a BestByte Partner Group:...
IFA 2024 I. rész
Videók - IFA 2024 I. rész A fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...
IFA 2024 II. rész
Videók - IFA 2024 II. részA fennállásának 100. jubileumát ünneplő IFA 2024-ben is rengeteg újdonságot tatogatott. A rendezvényen számos márka...