A jövő márciusban bevezetésre kerülő új energiacímke révén megszűnik az „A+”, „A++” és „A+++” energiaosztályba sorolás a szabályozásváltozással érintett termékkörök esetében, és így az új címkén az „A” osztály lesz az elérhető legjobb minősítés. Azonban várhatóan még a leghatékonyabb gépek sem lesznek képesek ilyen minősítést szerezni, és ezért a címke bevezetésének időpontjában az elérhető legjobb energiaosztály a „B” lesz. Ebben a felállásban komoly versenyelőnyt jelent majd, ha egy gyártó „A” besorolású géppel tud előjönni. De vajon meddig kell várni, hogy a piacon újra megjelenjen az „A” osztály?
A kérdés megválaszolását nehezíti, hogy bizonyos esetekben a szabályozás életbe lépését követően is a jelenlegi energiacímkét kell használni. Azok a gépek ugyanis, amelyeket idén november 1-je után már nem forgalmaznak, de még készleten vannak és nem felelnek meg az új címke előírásainak, egészen 2021. november 30-ig eladhatóak maradnak, és a jelenlegi címkét kell rajtuk feltüntetni. Ez azt jelenti, hogy elvben maradhatnak „A” vagy annál magasabb osztályba sorolási mutatóval rendelkező készülékek is a piacon. A gyártók zöme azonban úgy véli, hogy az átállást igyekszik minden márka minél előbb végrehajtani, és ezért a régi címkés gépek szinte azonnal eltűnnek majd. Viszont láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni, így a gyakorlat lehet, hogy nem pont így alakul. Mindez azonban arra egyáltalán nincs hatással, hogy mikor jelenik meg olyan készülék, amely az új címke szerint „A” energiaosztályba sorolással rendelkezik. Ez egyértelműen fejlesztési kérdés.
HATÉKONYABB VAGY SEM?
A szabályozás változása kapcsán nem arról van szó, hogy jövő márciustól a mostaninál rosszabb fogyasztású gépek kerülnek majd csak piacra, hanem arról, hogy a jelenlegi hatékony készülékek más jelölést kapnak. A zavaró az, hogy az új jelölés a jelenlegi rendszerben is létezik, de ott a kevésbé hatékony modellekre vonatkozik. Egyértelmű megfeleltetés azonban nincs a jelenlegi és az új címke között, vagyis nem egyszerűen az energiaosztályok átnevezéséről van szó, az osztályba sorolás feltételei és a mérési szabvány is változik. Ebből következően egyetlen készülék esetében sem lehet pusztán a jelenlegi címke alapján megmondani, hogy az új címkén milyen besorolása lesz a modellnek. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a most energiahatékonysága alapján például az „A+++” osztályba tartozó gép az új címkén a „B” vagy a „C” osztályba fog kerülni. A hatékony gépek tehát nem tűnnek el, az „A” minősítés megszerzéséhez azonban még a jelenlegi legjobbnál is jobb fogyasztással rendelkező készülékeket kell fejleszteni. Az új rendszer úgy került kialakításra, hogy képes legyen a technológiai fejlődéssel lépést tartani, és az energiaosztályok tartósan legyenek képesek szemléltetni a készülék energiahatékonyságának különbségeit. Ezért az új címke esetében az „A” osztály követelményeinek igen nehéz megfelelni, és így várhatóan nem is lesz „A” besorolású modell a címke bevezetéskor. Várhatóan.
LEHET VAGY SEM?
A szabályozás szövegében szerepel egy rész, miszerint az új energiaosztályok esetében az „A” osztályt szabadon kell hagyni. Ez értelmezhető úgy, hogy egyetlen gép sem sorolható ebbe az osztályba. Ebben az esetben viszont kellene lennie egy határidőnek, ami után ez a kötöttség megszűnik. Ilyen viszont nincs. Ezért valószínűbb, hogy a megkötés arra szolgál, hogy a már kifejlesztett és piacon lévő gépek ne érhessék el ezt a minősítést, vagyis a kritériumokat a technológia jelenlegi szintjéhez igazítva kell meghatározni. Ez pedig megtörtént, és az energiaosztályok között a határokat a termékkörönként eltérően kiszámításra kerülő energiahatékonysági mutató (EEI) értéke alapján húzták meg. Így az „A” osztályba azok a készülékek kerülhetnek, amelyek az adott termékcsoportban meghatározott EEI-értéket elérik, vagy meghaladják. Elvben tehát nincs annak akadálya, hogy akár már 2021. március elsején legyen „A” energiaosztályba tartozó gép.
LESZ VAGY SEM?
Mivel a szabályozás nem tiltja, csak megnehezíti az „A” energiaosztályba sorolás elérését, az ilyen készülékek megjelenése csak azon múlik, hogy képesek-e a gyártók kifejleszteni a feltételeknek megfelelő modelleket. Hosszabb távon egészen biztosan, de akár már rövidebb távon is sor kerülhet rá. Nem most kell ugyanis a mérnököknek elkezdeni törni a fejüket, a szabványok és kritériumok már korábban ismertté váltak a gyártók számára, így volt idejük elkezdeni a fejlesztéseket. Az idő egy dolog, a költség pedig egy másik. Viszont tekintve, hogy minél előbb képes egy márka „A” besorolású géppel megjelenni, annál nagyon versenyelőnyt szerez, a meglepő inkább az lenne, ha egyetlen gyártó sem rukkolna elő a közeljövőben „A” hatékonyságú készülékkel.
Új címke, új szabvány Az energiaosztályba sorolás alapja az EEI, azaz az energiahatékonysági mutató. Egy készülék az alapján kerül egy adott osztályba, hogy milyen EEI-értékkel rendelkezik. Ez korábban is így volt, az új címke esetében azonban megváltozott az EEI meghatározásának módja. Ez az oka, hogy a régi és az új osztályok nem megfeleltethetők egymásnak. A változtatás célja pedig, hogy a tényleges használathoz jobban közelítő energiafogyasztást modellezzék. A számítás termékkörönként eltérő, de például mosógépek esetében a változtatás azt jelenti, hogy a kalkulációban már figyelembe veszik a teljes, a fél és a negyed töltetre vonatkozó fogyasztási adatokat is, míg korábban csak a teljes töltet energiafogyasztása számított.