Beépíthető hatások

2020. november 08.

A Covid–19-járvány a háztartási készülékek piacán is éreztette hatását, és így természetesen a beépíthető készülékek szegmense sem volt kivétel ezalól. De vajon beszélhetünk-e egyedi, csak a beépíthető termékkörökben érzékelhető jellemzőkről, illetve mennyiben tér el ennek a területnek az alakulása a szabadon álló készülékeknél megfigyeltekhez képest? Kíváncsiak voltunk, hogy egy a terültre specializálódott márka miként látja a változásokat, és milyen további folyamatokra számít a szegmens meghatározó trendjeit, keresletét illetően. Luka Jánossal, a Teka Magyarország vezérigazgatójával beszélgettünk.

Milyen hatással volt a járvány a beépíthető készülékek piacára? A korábbi évekhez viszonyítva mely termékkörökben tapasztalták a legjelentősebb eltéréseket idén?

A beépíthető termékek piacát javarészt lakásépítések és felújítások mozgatják. A Covid–19-járvány során pedig két egymással ellentétes trend is megfigyelhető volt ezzel kapcsolatban. Egyrészt voltak, akik az ilyen jellegű terveiket elhalasztották, másrészt viszont sokan döntöttek a megnövekedett otthon töltött idő kihasználásának érdekében úgy, hogy elvégeznek bizonyos átalakításokat. A járványhelyzet miatt a szakemberek elérhetősége is korlátozottabbá vált, a nagyobb, illetve teljes körű felújítások helyett inkább az olyan kisebb változtatások voltak jellemzőek, amelyek szakértők nélkül is kivitelezhetők. A készülékek esetében is elsősorban az ilyen termékek iránt volt nagyobb a kereslet, így a páraelszívók, mosogatógép cseréje volt a legjellemzőbb a mi tapasztalataink alapján. Az utazásokra félretett pénzt az emberek más célokra használták fel, többek között háztartási gépek beszerzésére. A preferált árszintek tekintetében azonban nem tapasztaltunk releváns elmozdulást, ugyanakkor az érezhető volt, hogy az alacsony és magasabb árszintek közötti középkategória a járvány hatására vékonyodott.

“Nem szeretnénk az offline értékesítésből visszalépni az online szektor erősödésének ellenére sem.”

Luka János,  vezérigazgató Teka Magyarország

Az online értékesítés erősödése a beépíthető termékek vonatkozásában jelenthet-e változásokat?

Egyértelműen érezhető volt, hogy az online értékesítés a beépíthető készülékek esetében is szignifikánsan emelkedett. A netes vásárlás egyik előnye a korlátlan nyitvatartás, hiszen egy webáruházban a nap 24 órájában lehet rendelést indítani. A másik fontos szempont pedig a gyors kiszolgálás. A beépíthető termékeket tekintve főként a már megépített konyhákban történő készülékcsere esetében lehet jellemző az online vásárlás, amikor igazából nincs szükség specialistákra a modellválasztáshoz. A teljes konyhafelújítás vagy -kialakítás kapcsán – főként a bútorzat miatt – felmerülhetnek egyedi igények, problémák, kérdések, amelyek megválaszolása, megoldása igényli a személyes tanácsadást. A fogyasztók közel fele éppen ezért az üzleteket veszi igénybe a beépíthető készülékek megvásárlása során.

Milyen nehézségek vagy éppen lehetőségek adódhatnak a körülmények változásából?

Az európai gyárak működését illető negatív hatások miatt az előrejelzések tervezésének lényegesen nagyobb szerepe van most, és így a szállítási idő jelentősége megnövekedett a piaci versenyben. Felértékelődött az is, hogy ki miben tartja a forrásait, a szállítóképességet ezért a piaciszereplő-készletstruktúrán belül is figyelembe veszik. Ezért a projektekhez kapcsolódó forgalom előtérbe kerül, hiszen ilyen beruházások esetében pontosan lehet tervezni, hogy milyen készülékből mikor mennyire lesz majd szükség. A pénzügyi folyamatok is nagyobb figyelmet kapnak. Az értékesítési lehetőséget számottevően befolyásoló hitellimitek nagyságára például hatással van a kintlévőségek nagysága is, ezért mi fokozottan ügyelünk erre az aspektusra is. Ilyen tekintetben egyébként az online forgalom előnyt élvezhet. Ami a kereslet alakulását illeti, a felső kategóriába tartozó Küppersbusch márkánk esetében nem csökkent a forgalmunk, sőt növekedett is a korábbi évekhez képest. A Teka a középkategória felsőbb szegmenseiben van jelen elsősorban, ezeken a szinteken pedig nagyobb a verseny.

Mi mozgathatja a beépíthető szegmens hazai keresletét a közeljövőben?

Úgy vélem, az évek óta jellemző szabadon álló készülékek felől a beépíthető modellek irányába történő elmozdulás a jövőben is folytatódni fog. Ez egy nemzetközi trend, amiben itthon még mindig lemaradásban vagyunk, vagyis van hová fejlődnünk. A termékek vonatkozásában a dizájn meghatározó szempont marad, különösen a bútortrendekhez történő igazodás. Az összhang fontos jellemző, a vásárlók igénylik, hogy a beépített készülékek ne lógjanak ki a konyha enteriőrjéből. A kivitelezéssel kapcsolatos fogyasztói elvárások is szigorúbbak lesznek, gondolok itt például olyanokra, mint a szigetelések minősége, amelyek biztosítják, hogy bútor ne sérüljön meg. Egyre nagyobb jelentőséggel bír a márkák mögötti szolgáltatási háttér is, ez ugyanis a vásárlói elégedettség növelésének egyik legfontosabb eszköze. A mi vevőszolgálatunk színvonala magas, de természetesen mindent lehet tovább javítani, így mi vizsgáljuk ennek lehetőségeit, és igyekszünk javítani a technikai hátteret. A kereslet alakulásának vonatkozásában pedig a korábban említett kiadásátcsoportosítási folyamat véleményem szerint jellemző marad a közeljövőben.

Hogyan alakul a Teka választéka mindezek tükrében, illetve milyen újdonságokkal bővült, bővül a kínálat?

A Teka esetében az újdonságok bevezetése általában az év első félére esik. Idén a pirolitikus sütőválaszték fejlesztése került a középpontba, ennek keretén belül mutattuk be a világújdonságnak számító Steakmaster modellünket is, amelynek egyik különlegességét az adja, hogy akár 400 foknál magasabb hőmérsékleten is használható ténylegesen. Ugyanakkor, ahogyan a neve is utal rá, speciális megoldásai révén kiválóan alkalmas steakek készítésére. A termékkínálat alakulásában fontos szerepet játszik a dizájn és az energiatakarékosság is, így az új modellek esetében ezen szempontok is megjelennek. A választékunkkal továbbáigyekszünk az online és offline értékesítés közötti eltéréseket is figyelembe venni, és a különböző eladási módokat azok jellemzői alapján segíteni. Nyilván egy bemutatóterem és az ahhoz kapcsolódó szaktanácsadás termékek esetében is jelentőséggel bír. Nem szeretnénk az offline értékesítésből visszalépni az online szektor erősödésének ellenére sem. Próbáljuk a helyzetet kezelni, és partnereink visszajelzései alapján kielégíteni az igényeiket.

Share This