Itt a termék, hol a termék?

2020. november 20.

Míg az idei év első negyedévének vége a kereslet drasztikus visszaesését prognosztizáló pánikról szólt, addig az év végére a helyzet gyökeresen megváltozott és most már a vásárlói igények kielégítése jelenti a nagyobb fejtörést. Persze nem minden kategóriában, de több háztartási gép szegmensben is készlethiány alakult ki.

domino-665547_2

A jelenlegi helyzet kialakulásához több tényező együttes hatása vezetett. Már az év első hónapjaiban sejteni lehetett, hogy a Kínából elinduló járvány befolyással lesz az európai piacokra is. Akkor még elsősorban az ellátási lánc lelassulása tűnt a leginkább érzékelhető hatásnak. A kereskedelmi képviseletek akkor még néhány hetes csúszással számoltak, a gyártók viszont már alternatív alkatrészbeszerzési források után kezdtek nézni. Márciusban aztán az öreg kontinenst is utolérte a krízis, és számos cég kényszerült üzemei bezárására, vagy döntött emellett. Ez azonban még nem feltétlenül kellene, hogy áruhiányhoz vezessen. Noha komoly érvágás hetekre leállítani a termelést, éves viszonylatban azért kompenzálható a kiesés. A Gorenje például októberben elérte a tavalyi mennyiség 80 százalékát, és az év végére a tervek szerint 10 százalékkal több terméket gyárt a sütés-főzés kategóriában, mint tavaly. A gyárbezárásnál nagyobb probléma volt a kereslet alakulásának előrejelzése. A kereskedők márciusban a helyzetre érthető okokból a készletek beragadásától és annak költségeitől tartva a rendelések befagyasztásával reagáltak. A forgalom pedig vissza is esett, és hiába nőtt az online drasztikusan, a teljes piac komoly mélyrepülésbe kezdett. Ilyen körülmények között érthető, hogy a várakozások nem voltak túlságosan optimisták gyártói oldalon sem. De ez is hamar megváltozott, mert a kereslet meglepő módon növekedésnek indult, nem is csekély mértékben.

A fogyasztói igények megjelenését a készülékek nagyobb igénybevétele, az eszközök használatával kapcsolatos új szempontok előtérbe kerülése, a halogatott felújítások elvégzése és az ezekből eredő előre hozott vásárlások számának növekedése okozhatta. Financiális oldalon pedig a nyaralásra el nem költött források felhasználása, és a hiteltörlesztések felfüggesztése szerepel a lehetséges magyarázatok között. A képlet így azonban még bonyolultabbá vált, hiszen ennek alakulása, illetve a járvány újabb hullámának hatásai még nehezebbé tették a piaci előrejelzést. Ugyan a gyárak működése az ősszel már nem volt bizonytalan, azonban az alkatrészellátás ennek ellenére is akadozni kezdett. Bizonyos szegmensekben pedig még a piaci szereplők stratégiai lépései is új helyzetet eredményeztek. A hűtőszekrény kategóriában például az Electrolux termelésoptimalizálás érdekében hozott döntése nyomán változott a kínálat nem várt módon. A hazai kereskedelem alakulását illetően pedig az sem elhanyagolható szempont, hogy a hazai piac nem tartozik a legnagyobbak közé, így nyilván a prioritási sorban is hátrébb van, mint a meghatározó európaiak. A szűkösebb készletekből ezért nem az elsők között kerülnek kielégítésre a hazai igények. Mindezen hatások eredőjeként az év végére több olyan termékkör is van, ahol gyakorlatilag nincs elérhető termék. Ez nyilván nem túl szerencsés az idei év forgalmát tekintve sem, de a következő év tervezésébe és alakulásába is komolyan beleszólhat.

 

 

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

A kínaiak már a spájzban vannak!

A kínaiak már a spájzban vannak!

„A kínaiak már a spájzban vannak!” – Elvesztett verseny vagy alkalmazkodási kényszer?  Kínai márkák, globális dömping, európai válaszkeresés – az...

BestByte nemzetközi színtéren

BestByte nemzetközi színtéren

BestByte a nemzetközi színtéren – csatlakozott az E-Square európai beszerzési szövetséghez Jelentős mérföldkőhöz érkezett a BestByte Partner Group:...

A legendás Thomson márka visszatért

A legendás Thomson márka visszatért

A legendás Thomson márka visszatért – az európai piacra szánt televíziók Magyarországon készülnekA Thomson név sokaknak ismerősen cseng, hiszen a...

Technológia és megjelenés

Technológia és megjelenés

Fontosabb televíziós fejlesztések az elmúlt húsz évből  Ha egy mondatban kellene összefogni a televíziók elmúlt 20 évének a fejlődését, akkor az az...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató