Kihívások és lehetőségek

2021. január 30.

A tavalyi év nem volt egyszerű a hazai műszaki kereskedelem számára sem. A piaci szereplőknek nemcsak korábban nem tapasztalt problémákkal, de egyik napról a másikra bekövetkező változásokkal is szembe kellett nézniük. Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai piac egyik meghatározó műszaki kereskedelmi láncánál miként zajlott ez az időszak. Fazekas Bálinttal, az Euronics kereskedelmi ügyvezetőjével beszélgettünk 2020 kihívásairól, változásairól, a jövő alakulásáról és lehetőségeiről.

Hogyan alakult a tavalyi év vége, a BF, illetve a karácsonyi szezon a műszaki kereskedelem számára? 

Azt kell, hogy mondjam, elégedettek vagyunk a 2020-as év végi szezonnal. Azt már november elején láttuk, hogy nagy kihívás lesz a hónapot teljesíteni, hiszen a Covid rányomta bélyegét a vásárlásokra, a bejelentett korlátozások miatt. Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy egy nagyon erős tíz hónap volt a hátunk mögött, aminek szép megkoronázása lehet az év kiemelt két hónapja, ha jól teljesítünk. A vásárlók és a kollégáink pedig ismét nem okoztak csalódást számunkra. Az elvárásaink szerint alakult a két hónap teljesítése, mind az online, mind az áruházi értékesítésben.

Ennek fényében hogyan összegezné 2020 eredményeit?

Az összegzésre talán a legjobb kifejezés a kihívásokkal teli. Nagy reményekkel vágtunk bele a 2020-as évbe, hiszen láttuk beérni az elmúlt néhány esztendő tudatosan tett erőfeszítéseinek, beruházásainak gyümölcsét. Magyar tulajdonú családi vállalkozásként, magyar beszerzéssel és raktárbázissal, több évtized szakértelemmel, az előttünk álló sporteseményekkel biztosnak éreztük a terveinket. Ezt aztán márciusban szó szerint egyik napról a másikra írta át az élet. És itt jött az a hihetetlen mennyiségű munka és energia, amit a kollégáim a boltokban, a raktárban, vagy éppen a központunkban beletettek abba, hogy egy eddig ismeretlen ellenféllel szemben is helyt tudjanak állni. Sőt! Fejlődni legyen képes az Euronics.

A fent említett tudatos építkezés, fejlesztés, erőforrás-allokáció, szervezeti és működési struktúraváltás mind hozzájárult ahhoz, hogy a műszaki piacon elsőként, már a korlátozások bejelentése napján reagálni tudtunk az új körülményekre, kommunikációnk központjába az online értékesítést, valamint a Covid kapcsán legjobban keresett termékköröket állítottuk. Az idő minket igazolt. Céges árbevételünk közel 10%-os emelkedést mutat az előző évhez képest, miközben a járvány hatására az üzletbe betérők száma az előző évhez képest nagyságrendileg ugyanennyivel csökkent. A fejlődés a bolthálózatban is megmutatkozott, ahol a tudatosabb vásárlói magatartás és az értékesítői munka hatékonyságának növekedése látványos konverzióemelkedéshez vezetett.

Azonban az igazi áttörést az online terület 70%- os növekedése hozta meg, amely így a céges árbevételnek már több mint 20%-át teszi ki. Azt gondoljuk, hogy a vírus hozta helyzetre való gyors reagálásunk és a megnövekedett kereslet ellenére a szolgáltatásaink színvonalának folyamatos emelése, a megrendelt termék határidőre történő kiérkezése, az áruellátás biztonsága mind hozzájárult a sikerhez. Nem ért bennünket felkészületlenül, amikor a márciusi zárás és home office kezdetekor az IT-termék- körök iránt megugrott a kereslet, vagy amikor az otthoni életre való berendezkedés során a háztartási kisgépek, étel-előkészítés, majd a szépségápolás iránt megugrott az érdeklődés. Ezek a termékkörök kimagaslóan jól teljesítettek aztán egész évben. De említhetném a hűtőgépek, beépíthető termékek vagy okos- eszközök kategóriáit, amelyek szintén egész évben növekedtek. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezzel egy időben a vásárlói szokások is átalakultak. Azok a vásárlók, akik korábban féltek az online piactól, kénytelenek voltak esélyt adni annak, és amenynyiben az élmény pozitív volt, úgy részben maradtak is az online vásárlásnál. Ahogy említettem, a bolti konverzió növekedését segítette elő, hogy a vásárlók tudatosabbak lettek, és az üzletben már a vásárlást bonyolítják a korábbi tájékozódás vagy nézelődés helyett. Eközben a tájékozódás terepe egyre inkább az online tér lett, és ezen igény kiszolgálásához egy jól működő webshop és hatékony online marketingmix elengedhetetlen. Természetesen a céges sikerek mellett fontosnak tartottuk a járvány időszakában is, hogy segítsünk azokon, akik a vírusos helyzetben az élvonalban küzdöttek. Ezért áprilisban, szintén az elsők között és a műszaki piacon egyedüliként, összesen 75 intézmény számára biztosítottunk 150 háztartási nagygépet és 150 Dyras háztartási kisgépet. A 2020-as év az Euronics számára kihívásokkal, viszontagságokkal, de pozitív meglepetésekkel is bővelkedő év volt.

Mi várható az idei évre? Véleménye szerint mi határozza meg a piac alakulását, milyen szempontok dominálnak majd 2021-ben?

Azt gondoljuk, hogy az emberek számára fontos, hogy berendezkedjenek egy a tavalyihoz hasonló helyzetre, ami azért a szórakozás, együtt eltöltött idő minőségében is megmutatkozott. Úgy vélem, hogy ha az áruellátás biztosítva lesz, a fogyasztók vásárlási kedve nem csorbul. Az online piac és a minél kevesebb kontaktussal történő vásárlás folyamatos emelkedésben van. Sokat várunk az EB-től, ami a televízióeladásokat, illetve az otthoni szórakoztató eszközök további térhódítását jelentheti. Azzal, hogy magyar érdekeltség is lesz az EB-n, még magasabb nézőszám várható. Idén is folytatjuk a webshopunk és webes szolgáltatásaink fejlesztését, az online kommunikációnk hatékonyságának növelését. Emellett a vállalat vezetésében is generációváltás zajlik, amellett, hogy több területen is új vezetők álltak be az elmúlt időszakban. Február 1-től édesapám, az alapító Fazekas Zsolt mellett jómagam leszek a kereskedelmi ügyvezető. A be- szerzés, értékesítés és a marketing területek fognak az irányításom alá tartozni, amíg édesapám a műszaki, logisztikai, IT- és pénzügyi területek vezetésére tudja a figyelmét még erősebben összpontosítani.

Borbás Marcsi

Szinte minden beszállító számára nehézséget okoz jelenleg a termékellátás biztosítása. Megítélése szerint mikor állhat helyre az ellátási lánc? Illetve hogyan kezelhető ez a probléma egy kereskedő számára?

Magunk is szembesülünk azzal, hogy akinek nincs megfelelő raktárkapacitása vagy mozgatható tőkéje, az nehezebben tud most új beszerzéshez jutni. A probléma nem egyedi, de azt gondolom, ahogy a termelés visszaáll a régi kerékvágásba, a korlátozások megszűnnek, a termelő szektor hamar magára talál. Csak azt tudom mondani, örülünk, hogy hazai beszerzéssel, logisztikai és raktározási háttér áll mögöttünk, így valóban a piaci igényekre fókuszálunk, ezekhez találjuk meg a legjobb partnereket.

Mennyire tervezhető az idei év?

Tervezhető. Ahogy tavaly is tervezhető volt. Az, hogy a helyzet ezt átírta, csak azt jelzi, hogy tudnunk kell a helyzethez alkalmazkodni. Azt és akkor beszerezni, amit lehet, és megtalálni a vásárlók számára legmegfelelőbb műszaki cikkeket. Tavaly is mertünk húzni 19-re lapot, bevezettünk új termékköröket, mint a barkács és kert vonal, vagy éppen a legszélesebb kereskedői háttérre alapozva, az elektromos kerékpárokat.

A tavalyi év tapasztalatai alapján megfogalmaztak olyan hosszabb távú terveket, célokat, koncepciókat, amelyek 2019-ben nem szerepeltek még az elképzelések között?

A tavalyi év jó időszak volt arra, hogy kipróbáljuk azokat a dolgokat, vagy felgyorsítsuk a bevezetésüket, amelyekkel talán vártunk volna egy vírusmentes időszakban. Nagyon sok múlt azon, hogy a beszerzői csapatunk miként tudott reagálni a megváltozott vásárlói igényekre, hogy az értékesítési csapatunk a megfelelő szakértői tudást az új termékkörök esetében is a lehető leggyorsabban elsajátítsa, és hogy a marketingcsapat a kommunikációs csatornák folyamatos újratervezésével rugalmasan alkalmazkodva a vírushelyzethez, minél hatékonyabban tudja elérni a fogyasztókat. A logisztikai csapatunk a meg- növekedett online rendelések kezelésében emberfeletti munkát végzett. Ez a cég minden területére igaz, így a gazdasági vagy IT osztály hosszú távú terveiből is rövid távú bevezetések lettek. Arra készülünk, hogy a vírushelyzet megszűnésével a verseny tovább fokozódik. A 2020-as év bebizonyította, hogy a sikerhez minden képesség és eszköz a rendelkezésünkre áll, ezzel a meggyőződéssel és elszántsággal vágtunk bele a 2021-es évbe is.

A Dyras márka néhány éve került a portfóliójukba. Milyen eredményeket ért el a brand, illetve milyen további terveik vannak vele?

2018-ban vásároltuk meg a Dyras márka névhasználati jogait. Mára a márka átlépte a 1,5 milliárd forintos árbevételt, amivel megháromszorozta 2019-es számokat. A kezdeti termékkört szinte teljesen lecseréltük, a termékkínálatot – főképp SDA fronton – jelentősen bővítettük. A vásárlói visszajelzések nagyon pozitívak a termékek használatát illetően. Nem titkolt célunk, hogy a márkát továbbfejlesszük. Minden terméket saját magunk fejlesztünk, saját magunk tesztelünk, mi választjuk ki a gyártó céget és ellenőrizzük a gyártás folyamatát is. Hosszú távon gondolkodunk a márka építését illetően. Dolgozunk a további termékkörök bevezetésén, a jelenlegi termékportfólió szélesítésén is.

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató