A mosó-szárító készülék tulajdonképpen egy kompromisszumos megoldás a felhasználó részéről, ami elsősorban a helyhiányra vezethető vissza, bár biztosan vannak olyanok is, akik a 2 az 1-ben megoldást választják akkor is, ha el tudnának helyezni külön mosógépet és szárítógépet. A mosó-szárító gépek legfontosabb specifikuma, hogy a mosási és a szárítási kapacitás eltér, azaz kevesebb ruhát lehet bennük megszárítani, mint amennyit kimosni. Elméletben ez azt jelenti, hogy vagy ki kell bizonyos mennyiséget pakolni a készülékből a mosási ciklus végén, vagy eleve csak annyit kell betölteni a mosás kezdetén, amennyit a készülék szárítani is tud. A gyakorlatban az utóbbi a jellemzőbb, sőt a modellek jelentős részében van is olyan program, ami mind a mosást, mind a szárítást elvégzi anélkül, hogy menet közben be kellene avatkozni. Ezzel csak az a baj, hogy több telitalálat van a lottón egy évben, mint amennyien lemérik a mosatlant, de igazából a legtöbb ember még azt sem tudja megtippelni, hogy vajon mennyi ruha az 1 kilogramm. De még ha sikerül is megbecsülni a megfelelő töltősúlyt, a kérdés akkor is ott marad: Minek 8 kg kapacitású készülék, ha mindig csak 4 kg-ot teszünk bele? A legtöbb mosó-szárító esetében a mosási és szárítási kapacitás aránya 50-60 százalék körül mozog, persze azért vannak ennél jobb aránnyal büszkélkedő készülékek is, de általában ilyen mértékű különbséggel kell kalkulálni. De aki ezt elfogadja, annak jó megoldás a mosó-szárító, mert szolgáltatások tekintetében nincs különbség a kombinált és a különálló modellek között, vagyis azok a fejlesztések, amelyek a mosógépeknél, illetve a szárítógépeknél elérhetők, azok bekerülnek idővel a mosó-szárító gépekbe is. Viszont mivel ebben a szegmensben a választék lényegesen szűkebb, bizonyos termékjellemzők csak kevés modellben találhatók meg. Ilyen például a szárítógépeknél egyre gyakoribb energiahatékony hőszivattyús technológia, vagy a mosógépek esetében teljesen hétköznapi keskeny kivitel, amelyek a mosó-szárító készülékek palettáján meglehetősen ritkák.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 97 liter vízfogyasztás
♦ 8/4 kg kapacitás
♦ 1550 fordulat/perc (max)
♦ 51/76/60 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
AEG L7WBG68W
- HATÉKONYSÁG 90%
- FUNKCIONALITÁS 76%
- KOMFORT 68%
A készülék kondenzációs technológiát használ, így energiafogyasztása valamivel nagyobb hőszivattyús testvéréhez képest. Funkcionalitásban azonban ez a modell is kitesz magáért, a töltethez optimalizált energiafelhasználás és ciklusidő (ProSense®), illetve a szövettípushoz igazított dobmozgás (DualSense) mellett vasaláskönnyítő gőzprogam is található benne. A Nonstop 60 perces program pedig 1 kg ruhát egy óra alatt mos ki és szárít meg. A modellben LED-kijelző tájékoztat a működési paraméterekről. A Wash & Dry funkció révén pedig teljes mosási-szárítási ciklus, illetve külön mosó- és szárítóprogramok lefuttatása között is választani lehet.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 77 liter vízfogyasztás
♦ 10/6 kg kapacitás
♦ 1550 fordulat/perc (max)
♦ 51/77/66 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
AEG L9WBC618
- HATÉKONYSÁG 100%
- FUNKCIONALITÁS 90%
- KOMFORT 52%
Az AEG hőszivattyús készülékében egy úgynevezett DualSense technológia gondoskodik a ruhák védelméről. A megoldás lényege, hogy a gép a különböző szövettípusokhoz igazítja a hőmérsékletet és a dob mozgását, illetve a programbeállításokat is ennek megfelelően módosítja. A ProSense® technológia pedig a töltetnek megfelelően állítja be a mosási és a szárítási időt, valamint a víz- és energiafogyasztást. A modellben egy Non-Stop 3 óra/3 kg program is található, amely lehetővé teszi, hogy 3 kg mosásra váró ruha akár 3 óra alatt tiszta és száraz, azaz ismét viselhető legyen. A nagy méretű LED-kijelzővel rendelkező készülékbe gőzprogram is került, amely csökkenti a gyűrődéseket, így könnyebbé teszi a vasalást, valamint eltávolítja a szövetekből a kellemetlen szagokat is.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 95 liter vízfogyasztás
♦ 7/4 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 56/75/64 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
BEKO HTE 7746 X0
- HATÉKONYSÁG 88%
- FUNKCIONALITÁS 66%
- KOMFORT 60%
A modell 15 programja között megtalálható többek között a Wash & Wear ® program, amely lehetővé teszi, hogy 1 kg szennyes 1 órán belül viselésre készen álljon, és egy speciális, géppel mosható gyapjúszövetekhez fejlesztett program is, amely a dobmozgást szabályozva gyengéd tisztítást tesz lehetővé. A kondenzációs mosó-szárító gépben az érzékeny hőmérséklet-szabályozást öblítésekkel és centrifugálásokkal is kombináló Hygiene+ Wash & Dry program is található, valamint a meleg levegő keringtetése révén hatékonyan tisztító DrumClean+ dobtisztító program is került a modellbe.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 78 liter vízfogyasztás
♦ 8/5 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 57/77/64 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
BEKO HTE 8736 XCOM
- HATÉKONYSÁG 80%
- FUNKCIONALITÁS 80%
- KOMFORT 56%
A kondenzációs modell 15 különféle programot kínál, köztük a Hygiene+ Wash & Dry programot, amely az érzékeny hőmérséklet-szabályozást további öblítésekkel és centrifugálásokkal is kombinálja. A ruhák védelméről az AquaWave® rendszer gondoskodik. A hajlított ajtóüveg és speciális kialakítású lapátok a dobban hullámszerű mozgásra késztetik a ruhákat, így gyengédebben kezelik azokat, de a mosási és a szárítási teljesítményt is javítják. A modellbe egy dobtisztító program is került, a DrumClean+ tovább keringteti a meleg levegőt a készülék belsejében, hogy megszüntesse a szagokat és mélytisztítást végezzen a dobon.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ B energiaosztály
♦ 150 liter vízfogyasztás
♦ 10/6 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 45/70/60 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
BOSCH WDU8H541EU
- HATÉKONYSÁG 52%
- FUNKCIONALITÁS 86%
- KOMFORT 92%
A készülékben helyet kapott a Speed Perfect speciális funkció, amelynek segítségével akár 65%-kal csökkenthető a mosás ideje (a készülék saját programjainak idejéhez viszonyítva) azonos eredmények mellett. Az opció a legtöbb programmal együtt használható – bármilyen töltethez és textíliához. A modellbe AutoDry funkció is került, amely minden szárítási szint mellett garantálja a ruhák gyengéd szárítását. A speciális éjszakai mosási program pedig csökkenti a magas fordulatszámot a centrifugálási ciklus alatt, így akár éjszaka is lehet mosni a Bosch modelljével, amely a Home Connect szolgáltatás révén akár távolról is felügyelhető és vezérelhető.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 135 liter vízfogyasztás
♦ 9/6 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 60/81/61 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
CANDY CSWS 4962DWE/1-S
- HATÉKONYSÁG 64%
- FUNKCIONALITÁS 86%
- KOMFORT 60%
A modell 16 programot kínál a felhasználó számára, amelyek között megtalálható az 59 perces mosás-szárítás ciklus is. A készülék NFC-kapcsolat segítségével képes mobileszközökhöz kapcsolódni, amennyiben azok is rendelkeznek ezzel a technológiával. A Candy mosó-szárítójába gőzfunkció is került, valamint egy MPS névre hallgató speciális mosószer-befecskendezési rendszer is, amely a mosás hatékonyságát hivatott fokozni.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 155 liter vízfogyasztás
♦ 14/9 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 53/80/57 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
CANDY ROW 41494DWMCE-S
- HATÉKONYSÁG 44%
- FUNKCIONALITÁS 90%
- KOMFORT 72%
A Candy modellje a „méret igenis számít” megközelítésben készült, a gigantikus 14 kg mosó- és 9 kg szárítókapacitás legalábbis erről tanúskodik. A készülék egyéb paramétereiben és szolgáltatásaiban is bőségszarut kínál. Mosás tekintetében 17 alapprogram áll a felhasználó rendelkezésére, amelyek között 7 gyorsprogram is található, ezek mindegyike kevesebb mint egy óra alatt fut le. A modell hangvezérléssel és okostelefon segítségével is irányítható, sőt az applikáció révén még szennyesfelismerő funkcióval is rendelkezik.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 115 liter vízfogyasztás
♦ 10/6 kg kapacitás
♦ 1550 fordulat/perc (max)
♦ 51/77/60 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
ELECTROLUX EW7W361S
- HATÉKONYSÁG 76%
- FUNKCIONALITÁS 90%
- KOMFORT 68%
A készülékben számos megoldás fokozza a hatékonyságot, ilyen például a SensiCare rendszer, amely a program hosszát, az energia- és a vízfelhasználást egy percen belül a töltet mennyiségéhez igazítja. A DualCare automatikusan a szövettípushoz igazítja a hőmérsékletet és a dobmozgást is. A SteamCare technológia minden mosást egy gőzös ciklussal fejez be, így a gyűrődések jelentősen csökkenthetők, a vasalás ezért kevesebb időt vesz igénybe. A FreshScent program pedig még egy kis illatot is kever a frissítő gőzhöz.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 77 liter vízfogyasztás
♦ 9/6 kg kapacitás
♦ 1550 fordulat/perc (max)
♦ 51/75/66 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
ELECTROLUX EW9W249W
- HATÉKONYSÁG 100%
- FUNKCIONALITÁS 80%
- KOMFORT 60%
Ez a hőszivattyús mosó-szárító gép a pamuttól a szintetikus ruhákig, de még a selyemanyagokat is beleértve, minden mosási programhoz kínál szárítási opciót. A ruhaneműket ráadásul csaknem a szokásos hőfok felén lehet mosni és szárítani. Ez azt jelenti, hogy a ruhák tökéletes kezelésben részesülnek anélkül, hogy felesleges hőhatásnak lennének kitéve, valamint az energiafogyasztás is alacsonyabb. A készülékben a működést optimalizáló SensiCare, a hőmérsékletet és a dobmozgást a szövettípushoz igazító DualCare, valamint a gyűrődések csökkentéséért felelős SteamCare technológia is megtalálható.
.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 90 liter vízfogyasztás
♦ 7/6 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 55/81/61 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
INDESIT BDA 761483X W EE N
- HATÉKONYSÁG 88%
- FUNKCIONALITÁS 80%
- KOMFORT 48%
A készülék a mosó-szárító gépek esetében a legnagyobb kompromisszumot jelentő mosás és szárítási kapacitás arány vonatkozásában meglehetősen szép mutatóval büszkélkedhet. A modell mindössze csak egyetlen kilogrammal kevesebb ruha szárítására alkalmas, mint amennyit mosni képes. Az Indesit gépe gyorsprogramok tekintetében is jól áll, a Wash & Dry 45 program 45 perc alatt hatékonyan mossa és szárítja a szennyezett ruhaneműket.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 140 liter vízfogyasztás
♦ 9/5 kg kapacitás
♦ 1360 fordulat/perc (max)
♦ 52/75/56 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
LG F4DN409S1
- HATÉKONYSÁG 68%
- FUNKCIONALITÁS 70%
- KOMFORT 80%
A készülékben egy mesterséges intelligencia állítja automatikusan az adott szövethez leginkább megfelelő dobmozgás-kombinációt. A modell nemcsak érzékeli a töltet súlyát és annak lágyságát, de egy több ezer mosási szokásról összegyűjtött adathalmazt is igénybe vesz az optimális beállítás kalkulálásához. A LG ThinQ™ technológiának köszönhetően távolról is vezérelhető a modell, az applikációból pedig további mosási programok tölthetők le rá wifin keresztül, illetve a legkorszerűbb fejlesztések is elérhetők ezen a módon. Az LG Steam™ technológia pedig gőz segítségével fokozza a tisztítóhatást.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 180 liter vízfogyasztás
♦ 10,5/7 kg kapacitás
♦ 1370 fordulat/perc (max)
♦ 48/71/54 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
LG F4DV910H2S
- HATÉKONYSÁG 44%
- FUNKCIONALITÁS 90%
- KOMFORT 92%
Ebben a modellben Eco Hybrid™ technológia található, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó igénye szerint válasszon az energiatakarékos vagy az időtakarékos szárítási mód között. A Turbowash™ üzemmód ugyanakkor nemcsak arra ad módot, hogy a készülék teljesítménycsökkenés nélkül, 59 perc alatt elvégezze a szokásos mosási ciklusokat, hanem arra is, hogy eközben energiát és vizet takarítson meg. A gyűrődések csökkentése és a hatékony tisztítás érdekében a készülék gőzt is használ a mosás során, a beépített mesterséges intelligencia pedig érzékeli a töltet súlyát és annak lágyságát, és ennek megfelelően állítja be a paramétereket.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 160 liter vízfogyasztás
♦ 10/7 kg kapacitás
♦ 1500 fordulat/perc (max)
♦ 57/79/62 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
MIDEA MFK100-DU1501B
- HATÉKONYSÁG 56%
- FUNKCIONALITÁS 100%
- KOMFORT 52%
A Midea mosó-szárítója 14 programot kínál a felhasználó számára, amelyek között az egyedi beállítások elmentésére szolgáló „én program” is megtalálható. A készülékben elérhető gyorsprogram is, amivel a mosási-szárítási ciklus egy órát vesz igénybe. A modell továbbá rendelkezik egy úgynevezett SpaCare opcióval is, amely a program során a fő ciklus kezdete előtt vízzel tölti meg a dobot, ahol azt 70 °C-ra melegíti, miközben gőzt termel, és ennek segítségével frissíti és fertőtleníti a ruhákat.
.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 105 liter vízfogyasztás
♦ 8/5 kg kapacitás
♦ 1600 fordulat/perc (max)
♦ 46/72/58 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
MIELE WTZH130WPM
- HATÉKONYSÁG 72%
- FUNKCIONALITÁS 86%
- KOMFORT 96%
A készülékben számos innovatív fejlesztés kapott helyet. A Spin&Spray megoldás révén a programidők rövidebbek, a SteamCare pedig a textíliák hatékony és kímélő kisimításáról gondoskodik gőz segítségével. A modellben a Miele egyedülálló textilkímélő dobja található, a méhsejtcellás felületű dobban a ruhák egy lágy vízrétegen csúsznak, ami nemcsak óvja azokat, de egyenletes szárítást is garantál. A típust automatikus adagolórendszerrel is ellátták, amennyiben a felhasználó adagolókapszulákat használ, akkor a készülék az optimális időpontban, teljesen automatikusan adagolja a kapszulák tartalmát a mosási folyamathoz.
.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ B energiaosztály
♦ 89 liter vízfogyasztás
♦ 7/4 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 54/73/59 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
SAMSUNG WD70TA046BE
- HATÉKONYSÁG 64%
- FUNKCIONALITÁS 66%
- KOMFORT 68%
A modellben megtalálható a Samsung Eco Bubble™ technológiája, amelynek köszönhetően a mosószerből képzett aktív hab gyorsan behatol a szövetszálak közé, ezzel fokozva a mosás hatékonyságát még alacsony hőmérséklet mellett is. A gőzfunkcióval rendelkező modell nemcsak a ruhákat mossa ki és szárítja meg, de saját magát is képes ápolni. A dobtisztítás funkció mellett egy speciális vízöblítő rendszer is került a gépbe, ami biztosítja, hogy a mosószer nagyobb része kimosódjon az adagolórekeszből is.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ B energiaosztály
♦ 110 liter vízfogyasztás
♦ 9/6 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 54/73/59 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
SAMSUNG WD90T634DBH/S6
- HATÉKONYSÁG 64%
- FUNKCIONALITÁS 86%
- KOMFORT 84%
A készülékben mesterséges intelligencia fokozza a hatékonyságot, amely többek között a mosási szokásokhoz igazítja a szárítást, mosási ciklust javasol, és a SmartThings alkalmazás segítségével még tanácsokat is képes adni. A modellben elérhető a gőzfunkció is, valamint az automatikus adagolás opció, amely a töltetnek megfelelően magától adagolja a mosószert és az öblítőt. A mosási szokások függvényében így akár elég lehet egy hónapban egyszer felölteni a gépet mosószerrel.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ B energiaosztály
♦ 147 liter vízfogyasztás
♦ 10,5/6 kg kapacitás
♦ 1400 fordulat/perc (max)
♦ 52/73/62 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
SAMSUNG WD10T654DBH
- HATÉKONYSÁG 48%
- FUNKCIONALITÁS 80%
- KOMFORT 84%
Ez a modell tartalmazza az AddWash funkciót, amely lehetővé teszi az utólagos betöltést, azaz a már elindított program esetében is hozzáadhatóak a mosáshoz a véletlenül kimaradt ruhadarabok. Ez egy speciális nyíláson keresztül történhet, ami addig nyitható, amíg a dob hőmérséklete el nem éri az 50 °C-ot. Ebben a gőzfunkcióval rendelkező készülékben is megtalálható a Samsung mesterségesintelligencia-fejlesztése, amely a felhasználó szokásai alapján javasol mosási ciklusokat, illetve a wifikapcsolat révén a SmartThings alkalmazás is használható, ami pedig még hasznos tanácsokat is képes adni.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 95 liter vízfogyasztás
♦ 9/7 kg kapacitás
♦ 1600 fordulat/perc (max)
♦ 53/83/59 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
WHIRLPOOL FWDG 971682 WBV EEN
- HATÉKONYSÁG 76%
- FUNKCIONALITÁS 96%
- KOMFORT 64%
A készülékben a Whirlpool 6. Érzék szenzortechnika optimalizálja a működési paramétereket, a SoftMove rendszer pedig a ruhák biztonságáért felelős. A megoldás lehetővé teszi, hogy minden egyes mosási programhoz különböző dobmozgás tartozzon, ami a kezdeti vízbeviteltől a végső centrifugálásig biztosítja a tökéletes gondoskodást a ruhák számára. A készülékben a FreshCare+ opció is megtalálható, ennek köszönhetően a ruhák akkor is frissek maradnak, ha a mosás után néhány óráig a dob belsejében maradnak
FONTOSABB JELLEMZŐK:
♦ A energiaosztály
♦ 100 liter vízfogyasztás
♦ 10/7 kg kapacitás
♦ 1600 fordulat/perc (max)
♦ 53/83/59 dBA zajszint
(mosás/centrifuga/szárítás)
WHIRLPOOL FWDD 1071682 WBV EU N
- HATÉKONYSÁG 80%
- FUNKCIONALITÁS 100%
- KOMFORT 64%
A modellben megtalálható a SteamCare funkció, amely gőz segítségével teszi lehetővé a ruhák gyors felfrissítését. A készülék használja a Whirlpool innovatív megoldásait is, így a SoftMove rendszert, ami a különböző programokhoz különböző dobmozgatást állít be, a FreshCare+ opciót, ami a készülékben hagyott ruhadarabok frissen tartását garantálja, valamint rendelkezik a márka működését optimalizáló technológiájával is, a 6. Érzék szenzortechnikával.
Az értékelés szempontjai
A termékbemutatások található értékelésben igyekszünk összegezni az adott készülékek műszaki jellemzőit. Mosó-szárítók esetében az energiaosztályba sorolást, az energiafogyasztást teljes ciklus és csak mosás esetén, a vízfogyasztást, a mosási és szárítási kapacitást, illetve ezek arányát, a maximális centrifugafordulatot, a zajszintet mosásnál, centrifugálásnál és szárításnál, a programok számát, a kijelző típusát, a működésoptimalizáló technológia meglétét, a konnektivitást, valamint a gőzfunkció meglétét vettük figyelembe.
A skála kialakítása során az adott jellemző esetében elérhető legjobb és legrosszabb értéket, illetve az értékek előfordulási gyakoriságát vizsgáltuk, és ezek alapján határoztuk meg az értékintervallumokat. A végső pontszámot pedig az egyes termékjellemzők szerepe alapján történő súlyozással kalkulált átlag adta meg.
Az adatok forrásaként elsődlegesen a gyártó által megadott információkat tekintettük, amennyiben ez nem volt elérhető, akkor legalább három kereskedőnél is azonosan szereplő információt használtuk. Amennyiben egy termékadat így sem volt elérhető, akkor az összehasonlításban részt vevő többi modell közül az adott termékjellemző esetében megadott leggyengébb értékkel kalkuláltunk.