Nem side by side, de majdnem

2021. május 03.

No frost, superhűtés,, jégadagoló – és számos további tulajdonság, amitől a többajtós hűtők, kivitelük mellett népszerűek lehetnek. A nagy méretű hűtőszekrénymodellek iránt idehaza is egyre nagyobb az érdeklődés. Ennek megfelelően a kínálatban is újabb és újabb típusok jelennek meg. Ilyenek például a többajtós hűtők is, amelyek az elmúlt néhány évben kezdtek igazán népszerűvé válni. A köztudatban ezek a side by side típusok közé sorolódnak, valójában azonban ez egy külön kategória.

Elsőre tényleg úgy tűnhet, hogy a többajtós készülékek side by side modellváltozatok, sőt több gyártó is ebbe a kategóriába sorolja őket, valójában azonban érdemes különbséget tenni a két kivitel között. A side by side modellek esetében a hűtő- és a fagyasztórész függőlegesen kerül elválasztásra a készülékben, a többajtós modellek esetében pedig vízszintesen, méghozzá úgy, hogy a fagyasztórész van alul. Így aztán ezek a típusok tulajdonképpen inkább alul fagyasztós hűtőszekrények, mintsem side by side modellek. De a kialakításból származik még egy fontos különbség, aminek gyakorlati jelentősége is van. A többajtós modellek esetében a hűtőtérben középen nincs elválasztó fal, vagyis a készülék teljes szélességében használható hűtésre, míg a side by side hűtőknél erre nincs lehetőség. Praktikum szempontjából pedig ez egyáltalán nem mindegy. Ebből az elrendezésből létezik egy további speciális változat is. Azt a kialakítást, amikor mindkét hűtőajtó egy térhez tartozik, de a fagyasztórészen nem ajtók, hanem fiókok találhatók, „French door” néven szokták emlegetni. Az, hogy milyen szakkifejezést használunk egy-egy kivitelre, talán kevésbé fontos, az azonban felhasználói szempontból komoly jelentőséggel bír, hogy a kialakítás milyen előnyöket nyújthat. A többajtós, illetve a French door modellekből a választék még nem annyira széles, mint a klasszikus kivitelek esetében. Tekintve azonban, hogy a nagy kapacitású hűtőszekrények között egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert ezek a típusok is, érdemes beletekinteni az aktuális kínálatba. Összeállításunkban ilyen modellekből válogattunk.

   AMICA FY418.4DFCX

A készülék a tároláshoz 3 üvegpolcot kínál, ajtórekeszből és fagyasztórekeszből pedig 6 áll rendelkezésre ebben a modellben. Ezt egészíti ki a szabályozható páratartalmú VitControl frissen tartó rekesz, amihez egy tapadást gátló Fresh Pad tálca is tartozik. Ebben a No Frost rendszerű, elektronikus vezérlésű Amica hűtőszekrényben antibakteriális bevonat, nyaralás mód, gyorsfagyasztás funkció és nyitott ajtóra figyelmeztetés is található.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  A+ energiaosztály

♦  274 liter nettó hűtőtér

♦  144 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  181,5 x 78,5 x 68,5 cm

♦  40 dB zajszint / – zajkibocsátási osztály

(Az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők.)

  BEKO GNE-480E30 ZXPN

A 4 ajtós kivitelben készülő modellben a frissesség megőrzéséről a pontos hőmérséklet- és nedvességtartalom-szabályozást biztosító EverFresh+®, illetve a HarvestFresh technológia gondoskodik. Utóbbi a zöldségtartó rekeszen belül 3 színű fény segítségével utánozza a nap 24 órás ciklusát, ami segíti a vitamintartalmat hosszabban megőrizni. Ezek mellett pedig a készülékben egy 32 liter kapacitású 0 fokos tároló is helyet kapott. Az üvegpolcokat tartalmazó hűtőben 3 zónás No Frost rendszer található, LED-kijelzővel rendelkezik, és elérhető benne a gyorshűtés opció is.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  F energiaosztály

♦  310 liter nettó hűtőtér

♦  168 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  192 x 76 x 72,5 cm

♦  42 dB zajszint / D zajkibocsátási osztály

  CANDY CFDN 180

A négyajtós kivitelű Candy hűtő No Frost rendszerű, vagyis a leolvasztással nem kell a felhasználónak vesződnie. A digitális kijelzővel rendelkező modellben extragyors fagyasztás funkció, nyitott ajtóra figyelmeztető opció, valamint antibakteriális bevonat is megtalálható. A készülék LED-világítással, illetve frissen tartó rekesszel is rendelkezik, a tároláshoz pedig 3 hűtőpolcot és 6 fagyasztórekeszt kínál a modell.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  A+ energiaosztály

♦  278 liter nettó hűtőtér

♦  144 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  181 x 74 x 69 cm

♦  45 dB zajszint / – zajkibocsátási osztály

(Az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők.)

  GORENJE NRM8181MX

A 4 ajtós kivitelben készülő Gorenje hűtőszekrényben az ajtó mögött elhelyezve találjuk a LED-kijelzős elektronikus kezelőpanelt, ennek segítségével könnyen vezérelhetők az olyan opciók, mint a supercool intenzív hűtés vagy a gyorsfagyasztás funkció. A készülékbe szabályozható páratartalom opcióval rendelkező CrispZone rekesz került az élelmiszerek hosszabb ideig történő frissen tartásának érdekében. A normál térben és a fagyasztóban is automatikus leolvasztást biztosító No Frost Plus hűtési rendszerű modell pedig LED-világítást kapott.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  F energiaosztály

♦  256 liter nettó hűtőtér

♦  149 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  181,6 x 79,4 x 64,3 cm

♦  37 dB zajszint / C zajkibocsátási osztály

  HITACHI R-WB730PRU6X(XGR)

Az érintőszenzoros vezérlésű hűtőszekrényben No Frost technológia biztosítja, hogy a leolvasztás miatt ne kelljen aggódni. Noha ez a Hitachi modell 4 ajtós kivitelben készül, mégis található benne egy extraszéles fagyasztórekesz is. A LED-világítással rendelkező hűtőbe 3 literes vízadagoló tartály, nanotitánium filter és egy olyan Aero-care zöldségtároló rekesz is került, amely egy platina katalizátor segítségével magas szinten tartja a szén-dioxid-koncentrációt, ezzel biztosítva a zöldségek hosszan tartó frissességét.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  A++ energiaosztály

♦  427 liter nettó hűtőtér

♦  160 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység: 183,5 x 86 x 77 cm

♦  44 dB zajszint / – zajkibocsátási osztály

(Az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők.)

  LG GML844PZKZ

Ez a négyajtós kivitelű LG hűtő számos tárolási lehetőséget kínál, így például extra tárolórekeszek a kis méretű élelmiszerek számára, felezhető polc a magasabb tárgyak tárolásához, valamint a hűtőszekrény ajtajába épített extrakeskeny SpacePlus™ jégkészítő, aminek köszönhetően a teljes felső polc használható. A modellben továbbá LED-kijelző, gyorsfagyasztás és -hűtés funkció, gyerekzár is található. A wifikapcsolatra is képes készülékben egy Pure N Fresh rendszer is helyet kapott. Ez a ventilátorral ellátott levegőszűrő megszűri és csökkenti a hűtőszekrényben előforduló kellemetlen szagokat.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  E energiaosztály

♦  285 liter nettó hűtőtér

♦  143 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  178,7 x 83,5 x 73,4 cm

♦  40 dB zajszint / C zajkibocsátási osztály

  LG GMX844MCKV

A 4 ajtós, wifikapcsolatra is képes modell több különleges megoldást is tartogat. Az egyik ilyen az InstaView Door-in-Door rendszer, amely tulajdonképpen egy ajtón belüli átlátszóvá tehető üvegű ajtót jelent, és ami a könnyebb áttekintést segíti. Szintén az érdekességek sorát gyarapítja a DoorCooling ajtóhűtés, amely a készülék elején elhelyezett szellőzőnyilások segítségével tartja fenn a hőmérsékletet. De a keskeny ajtóba épített jégadagoló is idesorolható, amely nagyobb helyet hagy a tárolópolcokon, miközben az ajtóra illesztett kosarakban történő tárolást is lehetővé teszi. A felezhető polcok révén pedig nagy méretű palackokat vagy edényeket is el lehet könnyen helyezni, amikor éppen arra van szükség.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  F energiaosztály

♦  280 liter nettó hűtőtér

♦  143 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  178,7 x 83,5 x 73,4 cm

♦  40 dB zajszint / C zajkibocsátási osztály

  LIEBHERR CBNes 6256

A modell klasszikus French door kivitelben készül, két fagyasztófiókkal és két külön nyitható ajtóval rendelkezik. A No Frost rendszerű hűtőszekrényben SuperCool és SuperFrost, azaz gyorshűtés és -fagyasztás opció is megtalálható, valamint rendelkezik gyerekárral, hőmérséklet-csökkenésre és nyitott ajtóra figyelmeztetés funkcióval is. Ebben a hűtőben a jégkészítő közvetlenül vízvezetékre köthető, így az IceMaker rendszer automatikusan pótolja a jégkockákat, de a funkció ki is kapcsolható. A hosszan tartó frissességről pedig BioFresh rekesz gondoskodik ebben a Liebherr modellben.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  F energiaosztály

♦  363 liter nettó hűtőtér

♦  160 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  203,9 x 91 x 61,5 cm

♦  42 dB zajszint / D zajkibocsátási osztály

  MIDEA HQ-692WEN

Az automata leolvasztású készülékben egy széles és két keskeny szabályozható páratartalmú rekesz is található. A Midea elektronikus vezérlésű hűtőszekrényében a vezérlőpanel az ajtó külső részén kapott helyet. A kétajtós és két fagyasztófiókos kivitelben készülő modellt üvegpolcokkal és 21 palacktartó rekesszel szerelték fel, a belső tér átláthatóságát pedig LED-világítás biztosítja.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  A++ energiaosztály

♦  335 liter nettó hűtőtér

♦  165 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység: 198,5 x 88,5 x 68,5 cm

♦  42 dB zajszint / – zajkibocsátási osztály

(Az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők.)

  SHARP SJ-F790STSL

A készülék Total No Frost rendszerű, vagyis a fagyasztó- és a hűtőtér sem igényel leolvasztást. A négyajtós kivitekben készülő, elektronikus vezérlésű modellben LED-kijelző, nyitva felejtett ajtóra figyelmeztető funkció és méhsejt szerkezetű szagsemlegesítő opció is megtalálható. A frissen tartó rekesszel is ellátott Sharp hűtőszekrényben pedig a tárolásra üvegpolcok szolgálnak.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  A3 energiaosztály

♦  394 liter nettó hűtőtér

♦  211 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  183 x 89 x 78,7 cm

♦  37 dB zajszint / – zajkibocsátási osztály

(Az adatok a korábbi energiacímke besorolás szerint értendők.)

  WHIRLPOOL WQ9I MO1L

A négyajtós kivitelű Whirlpool hűtőszekrényben külön állítható a hűtő- és a fagyasztótér hőmérséklete, sőt ez akár okostelefonon keresztül is megtehető, köszönhetően a wifikapcsolatnak, illetve a 6th Sense Live alkalmazásnak. A modellben 6. Érzék szenzorfunkció, digitális kijelző, LED-es hűtőtér- és fagyasztótér-világítás, valamint Fast Freeze gyorsfagyasztás funkció is megtalálható. A teljesen No Frost rendszerű készülék továbbá rendelkezik ivóvízhálózathoz csatlakoztatható víz- és jégadagolóval is.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  E energiaosztály

♦  355 liter nettó hűtőtér

♦  237 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  187,6 x 90,8 x 71,6 cm

♦  41 dB zajszint / C zajkibocsátási osztály

  WHIRLPOOL W4D7 XC2

A készülék teljes egészében No Frost rendszerű, így sem a normál hűtőtérben, sem a fagyasztótérben nem kell leolvasztással bajlódni. Az elektronikus, érintőszenzoros vezérlésű, LED-kijelzővel is ellátott modellben gyorshűtés és gyorsfagyasztás opció is megtalálható. A hűtőszekrény kivitelét tekintve klasszikus French door elrendezésű, vagyis a normál hűtőtér két külön nyitható ajtóval rendelkezik, a fagyasztórész pedig két külön fiókból áll. A Whirlpool hűtője nemcsak a nyitva felejtett ajtóra figyelmeztet, de üzemzavar esetén is látható és hallható jelzést ad.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦  E energiaosztály

♦  302 liter nettó hűtőtér

♦  150 liter nettó fagyasztótér

♦  Magasság / szélesség / mélység:  195,5 x 70 x 78 cm

♦  41 dB zajszint / C zajkibocsátási osztály

További termékválogatások:

Trendi az egészség

Trendi az egészség

Az Airfryer vagy forrólevegős sütők egy viszonylag fiatal, de annál sikeresebb termékcsalád. Nálunk alig több mint tíz éve kezdtek el hódítani és ez...

Időjósok a nappaliban

Időjósok a nappaliban

Jól mutatja a digitális forradalom térhódítását, hogy míg nem is olyan régen maximum higanyos hőmérők lógtak a szoba falán, addig ma nagyméretű...

[ad
Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató