Porszívók között

2021. május 10.
Dyson porszívó

Aki az elmúlt években porszívóvásárláson törte a fejét, valószínűleg beleütközött a Dyson márkába is. Ha pedig így történt, akkor jó eséllyel úgy érezte, hogy ez a márka nem egy a sok közül, hanem valami teljesen más. De vajon ez szimpla marketing, vagy van valami, amitől a Dyson tényleg különleges?

A kulttermék

A Dyson készülékei minden kétséget kizáróan egyfajta „kultterméknek” számítanak, mint mondjuk a Ferrari vagy a Rolex. Ahogyan az említett márkák esetében, a Dyson megítélésében is szerepet játszik az ár, bár egy kissé eltérő módon. A Dyson-termékek lényegesen többe kerülnek, mint az alternatívái, vagy az alternatívák zöme, de azért nem elérhetetlenek. Még nálunk sem. Erősebb gazdaságokban pedig különösen nem azok, a márka ettől függetlenül mindenhol kultikusnak tekinthető. Az ár mellett sokat számít az egyedi formavilág is. Ahogyan a Coca-Cola palackjait sem lehet összetéveszteni mással, a Dyson-termékek megjelenése is egyedi. Még akkor is, ha a Dyson porszívókhoz hasonló kivitel ma már több márkánál is megjelenik – talán nem véletlenül. A márka megítélésében a hozzáértésnek is jelentősége van. A Dyson esetében ez több rétegből áll össze. Egyrészt van egy viszonylag szűk választék. Dyson-termékekből nincs hatalmas típuskínálat. Nincs 50-féle porszívó-, hajszárító- vagy légtisztítótípus, ahogy például iPhone-ból sincs rengeteg kivitel. Ez már önmagában sugall bizonyos hozzáértést, vagy legalábbis a minőség iránti elkötelezettséget, hiszen biztosan tudnának készíteni fapados változatot, de nem akarnak.

A Dyson ugyanakkor specialista.

Nem kifejezetten a porszívók területén, hanem a légszállítás vonatkozásában. A cég nem gyárt mindenfélét csak azért, mert a márkanév révén eladhatna a tekerőlantos kávédarálótól a vákuumos káddugóig bármit. A szakértelem imázsának pedig fontos eleme még a tervezési filozófia is. A Dyson évekig fejleszt egy-egy terméket, mielőtt piacra dobná. Ez nem azért van, mert nem megy nekik a dolog, vagy mert a mérnökeik lusták, hanem mert maximalisták. Például az anyagok nem statikusak, idővel és más körülmények között változnak. Ezért a Dysonnál minden terméket szigorúan tesztelnek a nap 24 órájában, egészen a meghibásodásig. Meggyőződésük, hogy csak a meghibásodásig tartó teszteléssel érthetik el a technológiájuk határait. Ez mind szép és jó, de ettől azért még nem biztos, hogy a végeredmény tényleg annyira szuper, mint amilyennek tűnik.

KAPCSOLODÓ:

TERMÉKVÁLOGATÁS VEZETÉK NÉLKÜLI KÉZI PORSZÍVÓKBÓL

Mosógép trendek

Ciklontechnológiára építve

A márka egy ideje már csak a vezeték nélküli modellekre koncentrál a porszívók esetében. A V10 modelljük megjelenésétől kezdődően gyakorlatilag befejezték a vezetékes porszívók fejlesztését. A technikai hátteret illetően pedig a cég a ciklontechnológia mellet tette le a voksát. Ennek több oka van. Az egyik, hogy a hagyományos porzsákos koncepció pazarló és környezetterhelő, mivel a porzsákot idővel cserélni kell. A másik pedig, hogy a porszívó hatékonysága összefügg a porzsák telítettségével. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy a korábbi porszívó-energiacímke, amely a porzsákos porszívókat üresen, por nélküli tesztelés alapján osztályozta, a Dyson kezdeményezésére került visszavonásra.

Mit tud a Dyson, amit csak a Dyson tud?

A ciklontechnológia képes a port és a levegőt szétválasztani, ehhez azonban megfelelő centrifugális erőre van szükség, amit a motor hoz létre. A Dyson porszívók hatékonyságának pedig éppen ez a kulcsa. A V11-es széria által képviselt jelenlegi csúcstechnika lelke az a saját fejlesztésű Dyson Hyperdymium motor, amely 125 000 fordulat/perc teljesítményre képes, és ami több mint 79 000 G erőt tud létrehozni. Hármas diffúzorral rendelkezik, ezzel optimalizálja a szívóerő és a teljesítmény egyensúlyát, miközben csökkenti a turbulenciát és a zajt. Ennek a digitális motornak a hatékonysága 20 százalékkal nagyobb, közel 300 Air watt teljesítményt nyújt, ugyanakkor 44 százalékkal könnyebb, mint elődje. 

A porszívók hatékonyságát gyakran a motor vagy a szívóteljesítmény nagyságával azonosítják. A hatásfok azonban nagyban függ a légszállítástól is. Hiszen hiába erős egy motor, ha a légáramlás nem megfelelő, akkor a porfelszedési hatékonyság sem lesz az. Az Air watt olyan mérőszám, amelyben a tiszta szívóerő mellett a légáramlás hatásfoka is tükröződik

Fejben is dől el

A hatékonyságot a készülék High Torque tisztítófeje is fokozza. Ezt dinamikus terhelésérzékelővel (DLS) látták el. A rendszer érzékeli a forgókefe ellenállását, és automatikusan jelzi a motor és az akkumulátor mikroprocesszorai felé, így a készülék az adott felületnek megfelelően (szőnyeg vagy keménypadló) állítja be a megfelelő szívóteljesítményt, ezzel optimalizálva az üzemidőt és a szívóteljesítményt. A hatékonyságot motoros szívófej is növeli. A motor, amely másodpercenként 60-szor forgatja meg a forgókefét közvetlenül a fejbe, a tengelybe került. Ez közvetlen meghajtást tesz lehetővé, így nem kell semmilyen módon átvinni az erőt (egy a tengelyen kívül elhelyezett motorból pl. szíjjal), ennek köszönhetően ez az átvitel nem foglal helyet, a szívófej teljes szélességében használható tisztításra. A tisztítófejen lévő kemény sörték a szőnyeg szálai közé hatolva távolítják el a makacs szennyeződéseket, míg a puha, antisztatikus szénszálas kefeszálak begyűjtik a finomport a keménypadlóról és a résekből.

Dyson porszívófej
Dyson porszívófej
Dyson porszívófej

A készülék további előnye az akkumulátorszabályozás. Amikor egy elem merülni kezd, akkor csökken a feszültség, és így a teljesítmény is. Amennyiben viszont növeljük az áramerősséget, akkor a teljesítmény nem változik. Ennek köszönhető, hogy a Dyson porszívói folyamatosan ugyanazt a szívóteljesítményt képesek nyújtani, amíg az akku le nem merül. A fentiekben bemutatott megoldások összessége teszi azzá a Dysont, amitől a márka készülékei kiemelkedő teljesítményre képesek.

A legújabb Dyson-üdvöske: a V15

A Dyson cég idén tavasszal mutatta be legújabb készülékét, a V15 névre keresztelt modellt. A V15 egyelőre az Egyesült Államokban került piacra, így még Európában sem elérhető. Néhány hónapon belül azonban már várhatóan Magyarországra is megérkezik. Az új típus jellemzőiben hasonló a korábbi csúcsmodellhez, bár például ez már 100 ezer G centrifugális erőt hoz létre. Különlegessége mégsem a teljesítménymutatókban keresendő. A V15 új dimenziót nyit a porszívózásban. A modell a felületet zöld lézerfénnyel világítja meg, amely jobban láthatóvá teszi az alapvetően szabad szemmel nem látható finomport, mint a fehér fény. De ez még nem minden. A készülék tartályának beömlőnyílásánál egy piezoszenzor került beépítésre, amely monitorozza a felszívott a részecskéket, és a készülék kijelzőjén részecskenagyság alapján kategorizálja őket, illetve mutatja meg a mennyiségüket.

Dyson V15

Az érzékelt szennyező anyagok mennyisége alapján a porszívó a szívóteljesítményt változtatja (ha nagyobb a szennyeződés, akkor megemeli, ha alacsonyabb, akkor a normál teljesítményen dolgozik). A V15 erre minden szívófej esetében képes. A megoldással egyrészt hatékonyan lehet tisztítani, másrészt meg is lehet bizonyosodni róla, hogy jó munkát végeztünk.

KAPCSOLDÓ VIDEÓK:

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Technológia és megjelenés

Technológia és megjelenés

Fontosabb televíziós fejlesztések az elmúlt húsz évből  Ha egy mondatban kellene összefogni a televíziók elmúlt 20 évének a fejlődését, akkor az az...

A jövő kávéja

A jövő kávéja

Az automata kávéfőzők az elmúlt években hatalmas technológiai fejlődésen mentek át. Ma már nem csupán a gyors kávéfőzés a fő szempont, hanem a...

Az ország boltja

Az ország boltja

Az Árukereső.hu 2011 óta töretlenül keresi a legkiválóbb minőségű szolgáltatást nyújtó webáruházakat a vásárlók szavazata alapján. Így idén 14....

72 másodpercenként vásárlás

72 másodpercenként vásárlás

Egyre sikeresebb a Pepita Group Zrt. az online kereskedelemben  A Pepita Group Zrt. sajtóközleménye szerint a hazai bruttó forgalma több mint 24...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató