Szolgáltatás mint versenyelőny – Termékválogatás UHD televíziókból

2021. május 20.
kapszulás kávéfőzők

A techszektorban talán a tévépiacnak volt a legizgalmasabb évtizede, ami a felemelkedéseket és a bukásokat illeti. Nagy reményű új technológiák jelentek meg felszorozva az eladásokat, hogy aztán nyomtalanul tűnjenek el az iparág süllyesztőjében. Aztán a piac állóvízéből kiemelkedett egy lehetőség, miszerint nem a technológiára, hanem a szolgáltatásra kell fektetni a hangsúlyt.

A gyártók és a szakkereskedések dolga talán a 2000-es években volt a legegyszerűbb, be kellett szállítani, illetőleg ki kellett tenni az új lapos televíziókat a polcokra, és az emberek máris vásárolták a készülékeket, akár a cukrot. Aztán egy idő után ez elégtelennek bizonyult, és a szektor elkezdte vakargatni a fejét, hogy vajon mit is lehetne tenni? Ennek lett az eredménye az a forradalmi hullám, ami végigsöpört az egész iparágon, és itt-ott még most is érezteti hatását. Talán két évig sem tartott, amíg ámulattal álltunk vagy ültünk a 3D megjelenítés előtt, míg végül a vizualitás szakemberei kijelentették, hogy igazából a filmnézésnél teljesen felesleges a 3D élménye, a 2D pontosan tökéletes az emberi szem számára. Nem sokkal később megjelentek az ívelt kijelzők, amely technológia szintén cunamiként öntötte el az iparágat, hogy aztán eltűnjön. Persze most is történnek próbálkozások, mint például a felcsavarható kijelzőké, de valljuk be, ez se valószínű, hogy egy tágabb vásárlói réteghez fog tudni majd eljutni.

Dupla dinamit

Ezt követően kezdtek el a gyártók a képminőség fejlesztése mellett a szolgáltatásokra fókuszálni. Előbbinél a felbontás mellett a kontraszt is főszerepet kapott, illetőleg olyan hasznos opciók, hogy a környezeti fényhez képest a készülék állítsa be önmaga fényerejét. Ettől azonban jóval hangsúlyosabb volt a smart technológia megjelenése. Az okos tv pedig, úgy tűnik, beütött, mivel számos vonzó, kényelmi lehetőséget hordoz magában. Ennek két fő aspektusa van, az egyik a tartalomszolgáltatás, a másik pedig az a trend, hogy a televízió az otthon központi készülékévé váljon. Persze az utóbbihoz az okosotthonok számának rohamos növekedése is kellett. A televízión ellenőrizhető kamerarendszer, a lámpák fel- és lekapcsolása ma már korántsem megy csodaszámba. Azon túl pedig, hogy egy távirányítóval (vagy éppen hanggal) és egy kijelző segítségén keresztül vált vezérelhetővé az otthonunk, bizony a tartalomszolgáltatásban is nagy előrelépés történt. Egy készülékre helyezett Netflix-matrica tényezővé vált a vásárlási döntésben, de sokaknak a YouTube-videók HDR-felskálázása is ugyanilyen fontos lehet.

Számok tükrében

Egy idei felmérés szerint az elmúlt esztendőben 540 hirdető 962 márkát hirdetett 6566-féle különböző reklámfilmben. A 18–49 évesek naponta 3 óra 49 percet tévéztek, ami 20 perccel több, mint egy évvel korábban, míg az 50 év felettiek naponta átlagosan 6 óra 49 percet töltöttek a képernyők előtt, ami 16 perccel több, mint az előző évben.

Hisense 50U7QF

A gyártó nagy hangsúlyt fektetett a VIDAA U Smart TV operációs rendszer fejlesztésére, aminek az eredménye egy könnyen kezelhető, jól átlátható platform lett, ami remek szórakozási lehetőséget kínál a felhasználóknak. A kiváló felbontásnak, a természetes színeknek, valamint a remek kontrasztaránynak köszönhetően az élmény garantált, legyen szó filmnézésről vagy játékokról. A HDR-technológia jóvoltából pedig az élénk, valósághű képek még elevenebbek lesznek.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

JVC LT-50VU3005

A 4K-felbontásnak köszönhetően kristálytiszta képeket kínál a JVC televíziója, amely olyan éles, akár egy szamurájkard. A részletgazdag megjelenítés mellett a Dolby Digital hangtechnikára sem lehet panasz, hogy teljes legyen a mozizás élménye. A beépített wififunkciónak köszönhetően a tv-t könnyedén csatlakoztathatjuk az otthoni hálózathoz, hogy nagy képernyőn lehessen élvezni az internet adta minden szórakozási lehetőséget.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

LG NanoCell 50NANO793NE

A tévé lelke a NanoCell technológia, amely nanorészecskéket használ, hogy a fakó színek kiszűrésével tisztább színeket eredményezzen, és ezáltal javítsa az RGB-spektrum tisztaságát. Az intelligens LG AI ThinQ kényelmesebbé teszi az életet, mivel a lakás minden okoseszköze egy felületről vezérelhető, ráadásul a rendszer tanítható is. Az intelligens televízió Apple TV és a Netflix alkalmazásokkal gyakorlatilag korlátlan mennyiségű tartalmat és szórakozást kínál.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ NanoCell képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

LG OLED48CX3LB

Az OLED-technológia egyénileg vezérelt pixeleinek köszönhetően végtelen kontrasztarány és tökéletes fekete lesz a végeredmény az LG televízióján, amely 48 colos méretben kínál önfeledt szórakozást a felhasználóknak. A Netflix-kompatibilis készülékből a smart funkciók sem hiányoznak, így a mozizás mellett számos más élményben lehet részünk, kezdve a YouTube-videóktól a közösségi oldalak használatáig.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ OLED-képernyő

♦ 48 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Panasonic VIERA TX-50HX580E

Tökéletes képminőséget kínál a Panasonic televíziója, amely HDR-technológiával jelenetenként szabályozza a képbeállításokat a cselekmény alakulásának megfelelően. A Dolby Vision technológia pedig figyelembe veszi a környezeti fényviszonyokat is, és ehhez képest állítja be a fényerőt, így erős napsütés esetén is jól látható a képernyő. A wifirendszerének köszönhetően a smart funkciók is elérhetőek a Netflix-kompatibilis televízión.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Philips 50PUS7805 12

A gyártó televíziója beépített Alexa alkalmazással rendelkezik, így akár hanggal is vezérelhető. A Dolby prémium hang- és videóformátumának támogatásával a tartalmak tökéletes minőségben fognak megjelenni a készüléken, amely természetesen Ambilight technológiát is kapott. A rendszer az élményt még közelebb hozza a nézőhöz, így a jelenlétélmény tovább fokozódik. A smart felület használata kényelmes és egyszerű.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Samsung QE50Q60TAU

A QuantumDot technológia100%-os színgazdagsággal dolgozik, felveszi a fényt és lélegzetelállító színné változtatja azt, amely bármilyen fényerőnél valódi marad. A DualLED háttérvilágítási rendszer pedig beállítja a tartalomnak megfelelő színárnyalatokat, hogy minden jelenet a maga tökéletességében jelenjen meg. Végül a Quantum HDR a teljesség jegyében kiemeli a részleteket és a kontrasztot.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ QLED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Samsung UE50TU7102

Mindenekelőtt a Samsung erőteljes, intelligens processzora az, amely összehangolja a színeket, optimalizálja a magas kontrasztot és tökéletes HDR-minőséget garantál. A televízió azonban nemcsak a filmnézés során nyújt kiválót, hanem az egyéb tartalomszolgáltatásokban is. A Játékélmény funkció optimalizálja a képernyőt, így hatékonyabban lehet irányítani a játékmenetet az alig észlelhető bemeneti késleltetésnek köszönhetően.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ QLED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Sharp 50BN3EA

A Sharp televíziója kiváló kontrasztarányt és Ultra HD-felbontást kínál, ami HDR-technológiával párosul, így a modell tökéletes vizuális élményt garantál, legyen szó filmnézésről vagy egyéb tartalmak fogyasztásáról. A látványtól a profi hangzás sem marad el, amit mindenekelőtt a professzionális Harman-Kardon hangszóróknak köszönhet a modell. A televízió Google Asszisztens eszközökkel is kompatibilis.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

Sony Bravia KD-49XH8096B

A Sony processzora csúcstechnológiás algoritmusokat használ a zajszint csökkentéséhez és a részletgazdag megjelenítéséhez. Az UHD-felbontás, a kiváló kontrasztarány és a HDR-technológia hármasa parádés vizuális élményt biztosít, legyen szó bármilyen típusú tartalomról. A Motionflow technológia pedig a leggyorsabb mozgásokat is zökkenőmentesen és tisztán jeleníti meg.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 49 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

TCL 50P610

Az UHD-felbontást HDR-technológiával kombinálja a TCL televíziója, így garantált lesz a tökéletes vizuális élmény a filmezés során. A HDR-technológiának köszönhetően ugyanis ragyogóbb és élénkebb lesz minden szín, a fekete pedig igazán mélyfeketévé válik. A Micro Dimming rendszer folyamatosan vizsgálja a videókat és javítja a kontrasztarányt. A televízión a Netflix- és YouTube-tartalmak is 4K-minőségben élvezhetők.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

TCL 50P725 

Az Ultra HD-felbontás kiváló részletgazdagság mellett jeleníti meg a tartalmakat, legyen szó filmről, YouTube-videóról vagy valamilyen játékról. A modell Android 9 operációs rendszert használ és 5G Wifi képes. A készülék HDR 10 kompatibilis, Dolby Vision, Dolby Atmos és DTS-HD technológiákkal is felvértezték, valamint alkalmas a Google Duo használatára is. A készülékhez pedig a szabavény távirányító mellett egy Smart vezérlő is tartozik.

FONTOSABB JELLEMZŐK:

♦ LED-képernyő

♦ 50 colos képátló

♦ 3840 × 2160 pixel felbontás

♦ SMART funkciók

♦ HDR

További termékválogatások:

Share This