Befektetés a jövőbe

2021. július 27.
Beko

A Beko június 24-én nemzetközi online sajtótájékoztató keretein belül ismertette a fenntarthatóság érdekében tett erőfeszítéseit, jövőbeni céljait. Beszámolt az ezekre a megfontolásokra épülő termékfejlesztés irányelveiről, illetve arról, hogy miként valósul mindez meg a márka termékkínálatán belül. Így olyan érdekes megoldásokat is bemutattak, mint a részben tojáshéjhulladékból készülő tojástartó a hűtőszekrényben.

Az előadást Hakan Bulgurlu, a Beko márkát is jegyző Arçelik cégcsoport vezérigazgatója kezdte, aki a globális kibocsátás növekedése okán elsőként a gyártó cégek felelősségére hívta fel a figyelmet. Ennek kapcsán pedig elmondta, hogy az Arçelik – és így a Beko – teljes mértékben elkötelezettséget vállal az ENSZ 2030-as fenntartható fejlődési céljai mellett. A cég által 2017-ben elindított program már most jelentős eredményeket ért el, amit a jövőben további hatékony lépésekkel fokoznak majd. A vállalat számára ezért, minden egyéb szempontot megelőzve, a fenntarthatóság elsődleges prioritást élvez a terméktervezés és a fejlesztések során.

Kifejtette, hogy ez a szemlélet egyben beruházás is a jövőbe, mivel a piaci igényekben, a fogyasztói elvárásokban is egyre fontosabb aspektus a környezettudatosság mind a konkrét termékek, mind egy márka megítélése kapcsán. Hozzátette, hogy ezt a trendet a világjárvány még inkább előtérbe helyezte, és az emberek döntéseiben számottevően nőtt a környezetmegóvás szerepe. A fogyasztók mindinkább arra törekszenek, hogy ők maguk semmi olyat ne tegyenek, amivel ronthatják a bolygó helyzetét. Ez a megközelítés az alapja a Beko fenntarthatósági programja mögött álló filozófiának is.

Kapcsolatban

Jelen esetben a kapcsolat nem arra a manapság népszerű jellemzőre utal, amit a készülékek egymással történő kommunikációjára használnak előszeretettel. Ebben a kontextusban a kifejezés a bolygó ökoszisztémájára vonatkozik, vagyis arra, hogy minden, ami egy valakivel történik, az tulajdonképpen mindenkivel történik. Az egyén szerepe mellett így azt is hangsúlyozza, hogy nincs olyan apró lépés, aminek ne lenne értelme környezetmegóvás tekintetében. Az ezt a filozófiát üzenetté konvertáló Arçelik-szlogen pedig a Respecting the world, Respected worldwide (A világ tiszteletben tartását világszerte tiszteletben tartják) lett, ami egyben az emberek szemléletváltását is kifejezi.

Bizonyos Beko mosógépek és mosó-szárítók dobjának előállításához körülbelül 60 db félliteres PET-palackot használnak. 2019 és 2020 során összesen 398 tonna műanyag palackot használtak fel a gyártás során. 2017 óta pedig 58 millió műanyag palack került felhasználásra, ami 2200 tonnával csökkentette a CO2-kibocsátást.

A gyakorlatban

Mint minden elmélet, ez is akkor ér csak valamit, ha a gyakorlatban is megvalósul. Alapvetően három olyan területről lehet beszélni, amely meghatározó jelentőségű a fenntarthatósági célok elérésének érdekében. Ez a készülékek energiafelhasználása, a termékekben felhasznált anyagok, valamint a gyártási és csomagolási eljárások és technológiák. Az Arçelik által 2030-ra kitűzött célok között pedig szerepel a növekvő zöldenergia-használat a globális termelőüzemekben, a hulladékfelhasználás növelése, illetve a bioalapú anyagok használata a termékekben, valamint az energiafogyasztás és az energiafelhasználás csökkentése.

Termékszinten is

A készülékek gyártása során több termékkategóriában is számottevően növekedett az újrahasznosítás mértéke, illetve a felhasznált anyagok újrafelhasználhatósága a vállalat termékeikben, de a kínálatban vannak igazán különleges környezettudatos megoldásokat alkalmazó modellek is. Ilyen például a BioFridge. A Beko hűtőszekrény tojástálcáját 20 százalékban eldobott tojáshéjból és 80 százalék bioalapú műanyagból állítják elő. A ventilátorfedél teljes egészében bioplasztik, az ajtótömítések pedig egy negyedrészben bioanyagból, például kukoricakeményítőből és cukornádból, fenntartható erőforrások felhasználásával készülnek.

Beko

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Made in…

Made in…

ÖNMAGÁBAN AZ ÉSZAK-AMERIKAI PIAC ALAKULÁSA NEM BEFOLYÁSOLJA JELENTŐSEN AZ EURÓPAI PIACOK MŰKÖDÉSÉT. A MÁSODIK CIKLUSÁRA KÉSZÜLŐ ÚJ AMERIKAI ELNÖK...

Karácsonyi tervek

Karácsonyi tervek

A magyarok idén több mint 100 000 forintot terveznek karácsonyi ajándékokra költeni. Ez derül ki az Alza októberi felméréséből. Saját kérdőíves...

Fenntarthatósági paradoxon

Fenntarthatósági paradoxon

Egyre több gyártó, egyre több területen igyekszik környezetbarát megoldásokat alkalmazni. A gyártástól, a fejlesztésen keresztül, a logisztikáig...

Share This