Feltámadás, de meddig… – Termékválogatás táblagépekből

2021. augusztus 28.
táblagép

A Covid-járvány olyan volt a tabletpiacnak, mintha legalábbis egy mentőmellényt dobtak volna az üzletágnak. Az utóbbi években mindenki el kezdte temetni a szektort, de a pandémiának köszönhetően – elnézést a csúcsa kifejezésért – megsokszorozódtak az eladások. A gyártói oldal érthető módon örült is ennek, ugyanakkor a piaci prognózisok hajlamosak letörölni ezt a csalóka mosolyt a szereplők arcáról. A fellendülést ismét visszaesést fogja követni – vélik a globális elemzőcégek. Ennek ellenére az idei második negyedév sem alakult rosszul. Főleg az Apple számára, aki továbbra is megőrizte vezető pozícióját az időszakban eladott 12,9 millió iPaddel, második helyen a Samsung és Amazon zárt, akik azonban együtt is csak 12,3 millió darabszámos értékesítésre voltak képesek, vagyis közösen is jócskán elmaradtak a piacvezető almás brandtől.

Alcatel 
1T 7 16GB 8068

Az Alcatel táblagép kis mérete miatt pont olyan könnyen hordozható, mint bármelyik okostelefon. A különösebb extrákat nélkülöző modell tökéletesen megfelel a mindennapi használatra, amennyiben internetezésről van szó, vagy a hagyományos kommunikációs megoldások valamelyikéről. Ugyanakkor az egyszerűbb játékok is elfutnak rajta, és bár a kijelző kicsi, de filmnézésre is alkalmas a készülék.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  7″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 1GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1024 x 600 px

 

 

 

Allview 
Viva H1003 16GB LTE

A gyártó táblagépének legnagyobb előnye az 5000 mAh kapacitású akkumulátor, amely akár félnapos üzemidőt is lehetővé tesz intenzív használat mellett. A 3G és 4G foglalatnak köszönhetően telefonálásra is alkalmas a készülék, de természetesen a klasszikus wifi- és Bluetooth-kapcsolat is elérhető rajta. A 2 GB belső memória kissé kevésnek tűnik, de szerencsére akár 16 GB-ig is növelhető a RAM-kapacitás.

tabletek

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                             10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

ARCHOS
Access 70 Lite 16GB

Méretével a telefonokkal vetekszik az ARCHOS táblagépe, ami a tudását illeti azonban, mindenképpen alulmúlja a jobb modelleket. Mindössze 1GB RAM memória kapott benne helyet – jóllehet 16 GB-ig bővíthető –, és a 1024 × 600 pixel felbontással sem lehet dicsekedni. Ami pedig a 0,3 MP-es előlapi kamerát illeti, az szinte már érthetetlen. Sajnos az akkumulátor kapacitásáról sem írhatunk jót, mivel az is mindössze 22 000 mAh-ra rúg.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  7″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 1GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1024 x 600 px

 

 

 

Blackview
Tab 8 10.1 64GB LTE

A Blackview táblagép teljes körű felhasználást kínál mindenki számára, nemcsak azoknak, akik internetezni szeretnének a készülékkel, de azoknak is, akik az újabb játékokat akarnak kipróbálni. A 16 millió színárnyalatot kínáló modellen ugyanolyan jó minőségben lehetet filmeket nézni, mint ahogy játékokkal játszani. A 6580 mAh akkumulátorkapacitás intenzív használat mellett is hosszú üzemidőt kínál.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                               10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:           8

RAM:                                                   4GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1920 x 1200 px

 

 

 

Denver Electronics
TAQ-10253

A Denver táblagép négymagos processzorával felel érte, hogy ne csak chatelni lehessen a készülékkel, de akár az androidos játékok közül is kipróbálhassunk párat. A modell ezzel együtt a középkategóriától elvárható paramétereket sorakoztat fel, ami ugyanúgy igaz a kijelző felbontására, mint a tovább bővíthető 1 GB RAM-memóriára. A modell egy 2 MP-es előlapi kamerát is kapott, ami leginkább dokumentumok foltozására teszi alkalmassá.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                             10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 1GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1024 x 600 px

 

 

 

Huawei
MatePad T8 16GB LTE

A fejlett nyolcmagos processzornak köszönhetően a gyártó tabletje gyors feldolgozási sebességet biztosít, lehetővé téve ezzel a gondtalan felhasználást, legyen szó munkáról vagy szórakozásról. A mindössze 310 gramm súlyú készülék a mobilitás tekintetében is remek választás, a magas akkumulátorkapacitás miatt pedig attól sem kell félni, hogy hirtelen lemerül a készülék. Ami a dizájnt illeti, letisztult formavilág és fiatalos stílus jellemzi a készüléket.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  8″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         8

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Huawei
MediaPad T3 10 9.6 16GB 4G LTE

Bár a gyártó mindenekelőtt az okostelefonjairól híres, ami a táblagépeket illeti, is kiválót tud alkotni, főleg, ha figyelembe vesszük az ár-érték arányokat. Jelen modell ugyanúgy alkalmas irodai használatra, mint az újabb játékok futtatására. A szemvédő módnak köszönhetően éjszaka is remekül használható a modell, de az erős fényerő azt is lehetővé teszi, hogy napsütésben is zökkenőmentes legyen a játék élvezete vagy egyéb szórakozás.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                               9,6″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Huawei
MediaPad T5 10 32GB (53010DHK)

A fémvázas modell nemcsak dizájn tekintetében érdemel jelest, de a felhasználhatóság tekintetében is, hiszen a masszív háznak köszönhetően remekül ellenáll az apróbb ütéseknek, sőt a kisebb eső vagy homok sem okoz problémát neki. Az élénk, 10.1″ tűéles kijelző kiemelkedő vizuális élményt kínál mindenféle tartalom fogyasztásához, az IPS-technológia pedig minden szögből jó láthatóságot biztosít.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                               10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:           8

RAM:                                                   3GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1920 x 1200 px

 

 

 

Lenovo
M8 TB-8505F ZA5G0091BG

A különleges megvilágítással és kijelzőtechnológiával ellátott táblagép ugyanolyan jól használható erős napsütésben, mint sötétben. A modell a paramétereit tekintve ugyan elmarad a csúcskategóriától, de mindennapi használatra tökéletesen megfelel, legyen szó filmnézésről vagy éppen játékok futtatásáról. Az 5000 mAh akkumulátorkapacitás akár egész napos használatot is lehetővé tesz, ha csak böngészésről van szó.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  8″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Lenovo
TAB M10 16GB ZA4G0075BG

A Lenovo Tab M10 a sokszínű felhasználás jegyében született meg, így akár egy egész család számára remek választás lehet ez a táblagép. A szülők nézhetnek rajta filmet, vagy szörfözhetnek az interneten, míg a család kisebb tagjai akár különböző játékokat is kipróbálhatnak rajta. A 8,1 milliméteres vastagság és a 480 grammos súly kényelmes használatot tesz lehetővé hosszabb távon is. A hosszabb táv az akkumulátor kapacitásából adódóan akár egy nap is lehet.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                             10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Navon
Orpheus 7

Első pillantásra akár egy okostelefonnal is összekeverhető a Navon táblagép, hiszen a kijelző mérete mindössze 7 colos, ami ma már a telefonok között is előfordul. Ha pedig hozzávesszük, hogy a modell SIM-kártya-foglalattal és 3G funkcióval is rendelkezik, akkor bizony akár el is gondolkozhatunk a névadáson, hogy vajon egy nagyobb okostelefonnal vagy egy kisebb sokfunkciós tablettel van-e dolgunk.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  7″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 1GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1024 x 600 px

 

 

 

Prestigio
Q PRO PMT4238_4G_D_MT

A gyártó bizony kapott hideget és meleget is az elmúlt években, de a táblagépeket illetően továbbra sem érheti szó a ház elejét, főleg ha a belépő, illetőleg a középkategóriáról beszélünk. Hordozhatóság tekintetében a mérete ideális választás, a könnyű és viszonylag kis burkolatba pedig a paramétereket illetően sok mindent sikerült beleépíteni. A tablet így ugyanúgy alkalmas internetezésre, mint játékra vagy éppen filmnézésre.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  8″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Samsung
T290 Galaxy Tab A 8.0 32GB

A Samsung mindig is az élmezőnybe tartozott a piaci szereplők között, ami a táblagépeket illeti, és jelen modelljével sem hazudtolja meg magát. A könnyen hordozható modellben 4 processzor mag duruzsol, ami már játékok futtatását is lehetővé teszi, a belső memória pedig akár 32 GB-ig is bővíthető, ami minden tekintetben zökkenőmentes használatot tesz lehetővé. Ami a dizájnt illeti, egy elegáns és letisztult formavilágú modellt kapunk a gyártótól.

automata kávéfőző

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                                  8″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

Sencor
10.1Q205

Egy igazán elegáns táblagépet kapunk a Sencortól, ami azonban nemcsak külcsín tekintetében, de a paramétereit illetően is felhívja magára a figyelmet. Az internetezés mellett tökéletesen alkalmas filmnézésre vagy az újabb játékok futtatására is a modell. A készülék egy 3,5 mm-es AUX-bemenetet is kapott, így bármely analóg hangforrás, például MP3-lejátszó vagy egyéb okoseszközök csatlakoztató rá.

táblagép

FONTOSABB JELLEMZŐK:

KIJELZŐ MÉRET:                             10,1″

PROCESSZORMAGOK SZÁMA:         4

RAM:                                                 2GB

KIJELZŐ FELBONTÁS:  1280 x 800 px

 

 

 

táblagép

További termékválogatások:

Trendi az egészség

Trendi az egészség

Az Airfryer vagy forrólevegős sütők egy viszonylag fiatal, de annál sikeresebb termékcsalád. Nálunk alig több mint tíz éve kezdtek el hódítani és ez...

Időjósok a nappaliban

Időjósok a nappaliban

Jól mutatja a digitális forradalom térhódítását, hogy míg nem is olyan régen maximum higanyos hőmérők lógtak a szoba falán, addig ma nagyméretű...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató