MediaMarkt – koncepció a jövőbe

2021. augusztus 30.
Beko

A kereskedelemben igen hosszú ideig érvényben volt az az elgondolás, hogy a nagyobb alapterület, a több termék egyben több vásárlót és nagyobb forgalmat is jelent. A MediaMarkt pedig ennek a koncepciónak az egyik legmarkánsabb képviselője volt Európában. Az internetes értékesítés térhódítása, különösen az elmúlt másfél év azonban új megközelítést tett indokolttá. A változó piaci környezetre a MediaMarkt is reagált egy új boltkoncepcióval.

A változó vásárlói igények miatt manapság a korábban biztos sikert jelentő „méret” központú piaci jelenlét már nem érvényesíthető olyan könnyen. A vásárlási élmény, a tanácsadás, a kényelem és a különféle szolgáltatások sokkal inkább fókuszba kerültek, és minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik irántuk. A MediaMarktSaturn erre az átalakulásra új koncepcióval reagál áruházaiban Európa-szerte. Az elképzelés szerint az egységes áruházi jelenlét helyét négy különböző üzletformátum veszi át. Az úgynevezett Core, Lighthouse, Smart és Xpress formátumok célja, hogy a különböző célcsoportokra szabott és a mindenkori helyi igények figyelembevétele mellett kialakított áruházak révén a vállalat valódi vásárlói élményeket kínáljon, és mindent bemutasson, ami a legújabb technológiákkal kapcsolatos.

„Új üzletformátumainkkal még közelebb kerülünk vásárlóinkhoz, azt kínálva számukra, amire csak vágynak: a legjobb termékválasztékot, kiváló szolgáltatásokat és magas szintű vásárlói tanácsadást – vonzó belvárosi helyen, hozzájuk legközelebb lévő üzletben vagy éppen egy látványos technológiai élményvilágban. Ennek során pedig mindig összekötjük az offline üzletet az online portfóliónkkal, és minden platformon egységes vásárlói élményt biztosítunk.” 

Guido Monferrini, a MediaMarktSaturn Retail Group kereskedelmi igazgatója.

Core formátum

Az új üzletkoncepció középpontjában a Core formátum áll, amelyet a mintegy 1000 európai üzlet többségében bevezet a cég. Ezekben az üzletekben a MediaMarktSaturn a teljes termék- és szolgáltatási portfólióját kínálja, hogy megfeleljen a vásárlók széles választékra és a legjobb tanácsadásra vonatkozó igényeinek.

Smart formátum

A „Ott vagyunk, ahol a vásárlóink vannak” elvnek megfelelően a Smart formátumú üzletek a városközpontokban kerülnek kialakításra. Minden Smart Store gondosan kialakított választékkal rendelkezik. Emellett pedig a teljes online portfólió is bármikor elérhető ezekből a boltokból, illetve az online megrendelt termékek is átvehetők ezekben az egységekben. A Smart formátum két legfrissebb példája a Róma és Torino belvárosában nyitott új üzletek, amelyek idén július 15-én kezdték meg működésüket. Az első ilyen jellegű üzlet pedig 2020 júniusában nyílt az olaszországi Varese sétálóutcájában.

Xpress formátum

Az Xpress formátummal a MediaMarktSaturn elsősorban azokat a vásárlókat szólítja meg, akik a közvetlen környezetükben található üzletekben az egyszerű, kényelmes vásárlást részesítik előnyben. Ennek a formátumnak a lényege, hogy a vásárló a MediaMarkt termékeinek és szolgáltatásainak elérhetőségét élvezheti az adott kereskedelmi partner vagy helyi bevásárlóközpont által kínált előnyök mellett. Ez a koncepció már idehaza is bizonyított a Tesco szupermarketcsoporttal létrejött együttműködés keretein belül.

Lighthouse formátum

A Lighthouse formátumú áruházak élményközpontokként kerültek kialakításra. Ezek a boltok nagy területen mutatják be a legújabb technológiai trendeket, és rendszeresen változó termékprezentációkon keresztül invitálják a vásárlókat az innovációk megtapasztalására. A MediaMarktSaturn 2020 júliusában nyitotta meg első Lighthouse üzletét az olaszországi Milánó-Certosa városában. Ami azóta igen sikeresnek bizonyult. A következő Lighthouse megnyitása 2021 végére várható Rotterdamban, de további ilyen áruházak is nyílnak más országokban.

A MediaMarktSaturn a meglévő áruházait lépésről lépésre a négy új formátum valamelyikéhez igazítja. Az új üzletnyitások pedig kifejezetten ezekhez a koncepciókhoz igazodnak majd. Azt, hogy idehaza mikor és melyik formátumokkal találkozhatunk majd, egyelőre még nem tudni.

Nyitókép:MediaMarktSaturn

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Az ország boltja

Az ország boltja

Az Árukereső.hu 2011 óta töretlenül keresi a legkiválóbb minőségű szolgáltatást nyújtó webáruházakat a vásárlók szavazata alapján. Így idén 14....

72 másodpercenként vásárlás

72 másodpercenként vásárlás

Egyre sikeresebb a Pepita Group Zrt. az online kereskedelemben  A Pepita Group Zrt. sajtóközleménye szerint a hazai bruttó forgalma több mint 24...

Made in…

Made in…

ÖNMAGÁBAN AZ ÉSZAK-AMERIKAI PIAC ALAKULÁSA NEM BEFOLYÁSOLJA JELENTŐSEN AZ EURÓPAI PIACOK MŰKÖDÉSÉT. A MÁSODIK CIKLUSÁRA KÉSZÜLŐ ÚJ AMERIKAI ELNÖK...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató