S/ALON Budapest

2021. szeptember 24.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

Szeptember utolsó hétvégéjén került sor a S/ALON Budapest Lakástrend Kiállításra, amely ezúttal is a lakberendezés legújabb trendjeit mutatta be neves tervezők és a terület meghatározó piaci szereplőinek installációin keresztül. Az esemény közvetve kapcsolódik a műszaki termékekhez is, hiszen az otthonok kialakításában a háztartási gépeknek és a szórakoztatóelektronikai készülékeknek is komoly szerep jut. Így a kiállítók között a területen érintett cégek is megjelentek. Az idei rendezvényen azonban önálló standdal csak az LG képviseltette magát, ami feltételezhetően nagyban a járványhelyzet előretervezésre gyakorolt hatásainak tudható be. Ugyanakkor a rendezvény viszont jól példázta, hogy egy kiállítás tökéletesen lebonyolítható a jelenlegi körülmények mellett is. Ráadásul érdeklődőkben sem volt hiány az eseményen. Ez pedig előrevetítheti, azt is, hogy az elmúlt másfél évben elszenvedett „impulzusdeficit” a jövő évi Konyhakiállítás népszerűségére is pozitív hatást gyakorolhat majd.

További híreink

Főzőlap elszívóval

Főzőlap elszívóval

Az új DHKI 752 880 C modellel az Amica elegáns megoldást kínál a konyhákba: egy indukciós főzőlapot beépített, lefelé irányuló elszívóval, amely...

Foltok ellen a Shark

Foltok ellen a Shark

A Shark StainForce HX100EUT egy vezeték nélküli kézi tisztító, amely eltávolítja a kávéfoltokat, az állati eredetű foltokat, a vörösbort és...

Cecotec: kávé  egy érintéssel

Cecotec: kávé egy érintéssel

A Cecotec egy kompakt, teljesen automata kávéfőzővel jelentkezett, amely a stílust és a teljesítményt ötvözi. A Cremmaet Cube kávéfőző intuitív...

Kompakt SSD a Verbatimtól

Kompakt SSD a Verbatimtól

A Verbatim kompakt SnapBack SSD-je külső SSD USB 3.2 Gen 2x2 csatlakozóval érkezik, amelyet kifejezetten az okostelefonok gyors és megbízható...

Lézertechnológia a Hisense-től

Lézertechnológia a Hisense-től

A Hisense bemutatta lézertechnológiájának új generációs eszközét az L9Q modellt, amely igazából egy képernyővel párosított ultrarövid vetítésű...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató