A mesterséges intelligencia diadala

2022. március 02.
liebherr_maruca_produktionsjubilaeum

A Sony AI, a Polyphony Digital Inc. és a Sony Interactive Entertainment együttműködésében kifejlesztett GT Sophy mesterséges intelligencia a Gran Turismo Sport rendkívül realisztikus PlayStation®4 versenyszimulátorban a világ legjobb Gran Turismo-versenyzői felett is diadalmaskodni tudott. A GT Sophyt megerősítéses tanulási módszerrel olyan vezetői képességek elsajátítására képezték ki, beleértve a versenyautó-irányításét, a versenytaktikát, sőt a versenyetikettet is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy felvegye a versenyt a világ legjobb versenyzőivel. A mesterséges intelligenciát két alkalommal tették próbára, ahol a négy legjobb Gran Turismo-pilótával kellett versenyeznie. Az első összecsapás tapasztalatiból is tanuló GT Sophy a második megmérettetésen már az időmérőn és a versenyen is felülmúlta hús-vér ellenfeleit. A februárban bejelentett áttörés új szintre emelheti a játékélményt, így a fejlesztők azt vizsgálják, miként lehet majd a GT Sophyt beépíteni a Gran Turismo-sorozat következő kiadásaiba.

Fotó: Sony AI

További híreink

Főzőlap elszívóval

Főzőlap elszívóval

Az új DHKI 752 880 C modellel az Amica elegáns megoldást kínál a konyhákba: egy indukciós főzőlapot beépített, lefelé irányuló elszívóval, amely...

Foltok ellen a Shark

Foltok ellen a Shark

A Shark StainForce HX100EUT egy vezeték nélküli kézi tisztító, amely eltávolítja a kávéfoltokat, az állati eredetű foltokat, a vörösbort és...

Cecotec: kávé  egy érintéssel

Cecotec: kávé egy érintéssel

A Cecotec egy kompakt, teljesen automata kávéfőzővel jelentkezett, amely a stílust és a teljesítményt ötvözi. A Cremmaet Cube kávéfőző intuitív...

Kompakt SSD a Verbatimtól

Kompakt SSD a Verbatimtól

A Verbatim kompakt SnapBack SSD-je külső SSD USB 3.2 Gen 2x2 csatlakozóval érkezik, amelyet kifejezetten az okostelefonok gyors és megbízható...

Lézertechnológia a Hisense-től

Lézertechnológia a Hisense-től

A Hisense bemutatta lézertechnológiájának új generációs eszközét az L9Q modellt, amely igazából egy képernyővel párosított ultrarövid vetítésű...

További rovatainkból:

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató