Élelmiszer-tárolás egyszerűen és hatékonyan

2022. május 02.
hőszivattyús szárítógép

Az élelmiszerek elhelyezése a hűtőszekrényben tulajdonképpen meglehetősen szubjektív, ráadásul a legtöbb felhasználó nem is tulajdonít különösebb jelentőséget ennek a szempontnak a készülék kiválasztása során. A mindennapokban azonban gyakran okozhat kisebb vagy nagyobb problémákat az élelmiszerek elhelyezése, sőt akár hatékonyság tekintetében is jelentősége lehet annak, hogy mit hogyan tárolunk. A gyártók éppen ezért fejlesztenek olyan megoldásokat, amelyek megkönnyítik a bepakolást, illetve fokozzák a hatékonyságot is. Némelyikről pedig nem is gondolnánk, hogy milyen hasznos lehet.

Rugalmasság és méretek

Az élelmiszerek elhelyezést illetően elsődlegesen a méretnek van jelentősége, hiszen a különböző ételek különböző nagyságú helyet foglalnak el. Ráadásul folyamatosan változik, hogy éppen mit tartunk a hűtőben, így aztán a rugalmas tárolási lehetőségek nagy könnyebbséget jelenthetnek. A legalapvetőbb ebben a tekintetben a rendelkezésre álló polcok száma és azok áthelyezhetősége. Erre ma már teljesen hétköznapi, és a modellek között maximum a polcok számában van eltérés. Számos készülékben található palacktartó is, ami szintén nem számít különlegesnek. Vannak viszont kifinomultabb megoldások is, amelyek az elhelyezést segítik. 

 Ilyen például a Samsung Rack & Shelf többfunkciós borpolc is, amely vastagabb üvegek tárolásához is megfelelő. Összehajtható, be- és kicsúsztatható, félbehajtva pedig magas palackok elhelyezésére is alkalmas. Hasonlóan praktikus az Electrolux CustomFlex rendszere, amely révén a hűtőajtó különböző méretű rekeszei is átrendezhetők, és így a rengeteg variációs lehetőség optimális térkihasználást tesz lehetővé. A Liebherr IceTower fagyasztórekesz is ilyesfajta előnyt kínál, amiben például függőlegesen is elhelyezhetők a nagyobb méretű tárgyak, mint a pizzásdobozok, vagy a palackok. Előfordulhat az is, hogy a hűtő által kínált kapacitás nem elegendő, például ünnepek előtt, amikor az átlagosnál több vendéget várunk. Ilyenkor jön jól az a flexibilitás, amit például a Beko Multizóna vagy a Liebherr VarioTemp funkció kínál. Ezek a megoldások lehetővé teszik, hogy a hűtőszekrény bizonyos része fagyasztóként és hűtőként is használható legyen. A hőmérséklet ezekben a zónákban egyedileg szabályozható, és így a felhasználó eldöntheti, hogy éppen fagyasztóként vagy hűtőként van-e rá szüksége.

Ilyen például a Samsung Rack & Shelf többfunkciós borpolc is, amely vastagabb üvegek tárolásához is megfelelő. Összehajtható, be- és kicsúsztatható, félbehajtva pedig magas palackok elhelyezésére is alkalmas. 

Samsung Rack & Shelf

Hasonlóan praktikus az Electrolux CustomFlex rendszere, amely révén a hűtőajtó különböző méretű rekeszei is átrendezhetők, és így a rengeteg variációs lehetőség optimális térkihasználást tesz lehetővé. 

Electrolux CustomFlex

 A Liebherr IceTower fagyasztórekesz is ilyesfajta előnyt kínál, amiben például függőlegesen is elhelyezhetők a nagyobb méretű tárgyak, mint a pizzásdobozok, vagy a palackok. Előfordulhat az is, hogy a hűtő által kínált kapacitás nem elegendő, például ünnepek előtt, amikor az átlagosnál több vendéget várunk. Ilyenkor jön jól az a flexibilitás, amit például a Beko Multizóna vagy a Liebherr VarioTemp funkció kínál. Ezek a megoldások lehetővé teszik, hogy a hűtőszekrény bizonyos része fagyasztóként és hűtőként is használható legyen. A hőmérséklet ezekben a zónákban egyedileg szabályozható, és így a felhasználó eldöntheti, hogy éppen fagyasztóként vagy hűtőként van-e rá szüksége.

Hova tegyük?

Korábban – sőt talán még napjainkban is – nem volt teljesen mindegy, hogy a hűtőtér melyik részére helyezzük el az élelmiszereket, mert a fagyasztóhoz közelebbi rész mindig hidegebb volt. A levegőkeringtető rendszerek azonban képesek egyenletes hőmérséklet-eloszlást biztosítani a hűtőtérben, és ezt a problémát kiküszöbölni. Manapság már elég gyakori ez a technológia, de azért nem minden készülék rendelkezik ilyen megoldással. Az elhelyezés tekintetében jelentősége lehet még a szagok keveredésének is. Az egyre gyakoribb kettős hűtőkörrel rendelkező készülékek azonban hatékonyan képesek megakadályozni, hogy a fagyasztó és a hűtőtér között a szagok keveredjenek. A tárolásban és frissesség megőrzésében szerepe van annak is, hogy a különféle élelmiszerek másfajta tárolási körülményeket igényelnek hőmérséklet és páratartalom vonatkozásában is. A fejlettebb modellekben éppen ezért olyan rekeszek is találhatók, amelyekben szabályozható a páratartalom vagy a hőmérséklet, esetleg mindkettő. Így ezekben mindig az adott élelmiszer számára legoptimálisabb körülmények között tárolhatók a különböző ételek.

Átlátható és takarékos

A mindennapokban igen fontos szerepe lehet az átláthatóságnak is. Ha tudjuk, hogy mi van a hűtőben, akkor érdemben csökkenthető a feleslegesen megvásárolt és később a kukába kerülő élelmiszerek mennyisége. De például a No Frost hűtőknél gyakran tapasztalt nedvesedés problémáját is leggyakrabban a túlzsúfoltság okozza. Az áttekinthetőség tekintetében már a LED-világítás is sokat segíthet, a kamerával rendelkező modelleknél pedig még csak otthon sem kell lenni ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen, hogy mi van a hűtőben. Ezt távolról, mondjuk, bevásárlás közben is meg lehet tenni. Az okosfejlesztések mellett egyéb további speciális megoldások is léteznek az átláthatóság fokozásának érdekében. 

Liebherr LightTower

A Samsung egyes side by side modelljeiben elérhető Showcase megoldás gyakorlatilag egy dupla ajtórendszer. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a hagyományos hűtők ajtó rekesze egy külön ajtót kapna. A külső ajtó kinyitásával így a leggyakrabban használt élelmiszerek, például italok könnyen hozzáférhetők, de ehhez nem kell a teljes hűtőt kinyitni. 

 

Samsung  Showcase

Ezt a célt valósítja meg az LG InstaView Door-in-Door funkciója is, azzal a különbséggel, hogy itt a külső ajtóban egy vékony, tükrös hatású üvegpanel található, amely két gyors kopogás hatására átlátszóvá válik. Ezeknél a megoldásoknál az áttekinthetőség mellett fontos előny az is, hogy csökkenthető az ajtónyitásokkal járó hideglevegő-veszteség is. A hatékony hűtés ellensége a magasabb hőmérséklet, amivel nemcsak akkor kell számolni, amikor az ajtót nyitogatjuk, hanem akkor is, amikor bevásárlás után egyszerre sok élelmiszer kerül a készülékbe. A ma már számos készülékben elérhető gyorshűtés és gyorsfagyasztás funkciók pedig erre is megoldást kínálnak.

 

LG InstaView Door-in-Door 

További termékválogatások:

Így is lehet

Így is lehet

A NEFF vadonatúj Collection névre keresztelt beépíthető készülék termékcsaládja több érdekes innovációt is tartogat. Az egyik ilyen az egyedülálló...

Fokozatosan

Fokozatosan

Legyen szó bármilyen készülékről a vezérlés nem elhanyagolható szempont. Az egyszerű használhatóság szinte minden termékkörben a vásárlást...

Tömören

Tömören

Ha az ember karos kávéfőzőt használ, akkor a kávékészítés során el kell végeznie a tömörítést is. Ennek a legegyszerűbb és egyben a legkevésbé...

[ad
Share This