
A légtisztító is azon termékkategóriák közé tartozik, amelyek értékesítése megugrott a Covid-járvány idején. Ez valahol érthető is, hiszen könnyű azt gondolni, hogy tiszta levegőben kevésbé fertőz egy adott betegség, főleg úgy, ha mellette olyan impulzusokat is kapunk, hogy allergént, baktériumot és azokat a bizonyos vírusokat is eltávolítja a légtisztító. Azért ez nem teljesen igaz, és főleg nem az utóbbi esetében, ami viszont tény, hogy már egy középkategóriás készülékkel is egészségesebbé varázsolható a helyiség légtere. Sajnálatos módon pedig Covid-járványra sincsen szükség ahhoz, hogy belássuk, a mai portól, füsttől és egyéb káros anyagoktól szennyezett világunkban mennyire fontos a levegő tisztítása. Ha pedig ezt elérhető ár mellett az otthonunkban meg tudjuk tenni, akkor miért ne tegyük?
De’Longhi AC 75
A De’Longhi légtisztítója három szűrési fokozatban és ionizáló funkció segítségével frissíti fel az adott helyiség levegőjét. A 35 watt teljesítményre képes modell egy aktívszén-szűrővel mentesíti a levegőt a különféle káros anyagoktól. Időzítésre is van lehetőség 1 és 3 óra között, így maga a használat is maximálisan kényelmes. A beépített ionizátor a levegőben lévő por és pollenek mellett a füstrészecskéket is semlegesíti.

Dyson Pure Cool Link Tower TP0
A Dyson intelligens légtisztító ventilátora 360°-ban szívja be a levegőt, és megköti a szennyező anyagok és a 0,1 mikron nagyságú allergének 99,95%-át. Automatikusan mér, reagál és tisztít – ezeket az eredményeket pedig okostelefonon is nyomon követhetjük, mivel a modell az adatokat elküldi a Dyson Link applikációnak. A készülék távirányítóval is vezérelhető, az éjszakai üzemmód pedig a nyugodt alvást biztosítja.

Electrolux FA31-201GY Flow A3
Az Electrolux többlépéses szűrővel látta el a légtisztítóját, amely így kiszűri a finom porszemcséket, akár a mikroport is (2,5 pm) a levegőből, a kellemetlen szagokat és a helyiségben keringő káros anyagokat. Az intelligens modell automatikusan beállítja a ventilátor sebességét a hatékony légtisztítás érdekében, valamint figyelmeztet, ha esedékes a szűrő cseréje. A modell mindenekelőtt kisebb helyiségekbe ideális.

Esperanza EHP003
Az Esperanza légtisztítója négyfokozatú szűrőrendszert kapott, ennek köszönhetően képes eltávolítani a légtérben lévő szennyeződések 99,7%-át, beleértve az allergéneket, a pollent, a port és a szuszpendált részecskéket. A készülék az ionizáció funkciónak köszönhetően megköti és eltávolítja a baktériumokat és a vírusokat is a levegőből. A modell távirányítóval is vezérelhető, illetőleg a működésének ideje időzíthető.



Növényi tejekkel is elboldogul a Sage legújabb kávéfőzője
Az ausztrál konyhai gépeket gyártó Sage a magyar piacra is elhozta őszi újdonságát. A The Barista Touch készülékkel kávéházi minőségben készíthetők otthon különféle kávéköltemények. Az újdonság tökéletesen egyesíti a tradicionális kávékészítési módszereket a legújabb...
Hyundai HUM 770
A Hyundai légtisztító készüléke kiválóan alkalmas a száraz levegő frissítésére, valamint ideális körülményeket biztosítani az allergiában szenvedők részére. Az ionizáló funkciónak köszönhetően nemcsak a baktériumoktól, de akár a levegőben keringő vírusoktól is megtisztítja az adott helyiséget. Időzítésre is van lehetőség, ezt és az egyéb beállításokat a nagy méretű LCD-kijelző könnyíti meg.

Philips AC0820/10 Series 800
A Philips légtisztítója vírusokat, allergéneket és egyéb szennyező anyagokat is 99,9%-os hatékonysággal tüntet el a levegőből. A Nano Protect HEPA-szűrő és az előszűrő által biztosított 2 rétegű szűrés az egészen apró, 0,3 μm méretű részecskéket is eltávolítja, így allergiásoknak is remek választás lehet a modell. Az alvó vagy turbó üzemmódban működő légtisztító négy szinten jelzi a levegő minőségének az állapotát.

Toshiba CAF-X83XPL
A légtisztító 360°-os hengeres szűrővel rendelkezik, így a levegőt minden oldalról képes beszívni és a teljes levegőmennyiséget óránként legalább háromszor átszűrésrni. A készülék folyamatosan ellenőrzi a légminőséget és a levegő káros részecske tartalmát, amit valós időben meg is jelenít a képernyőn. A hatékony True HEPA 5 az 1-ben szűrő mellett kiegészítő negatív ionos sterilizálásra is képes a modell, amely három üzemmódot és automatikus fokozatot is kínál.

Sencor SHA 8640 WH
A Sencor légtisztítója többszintű szűrőrendszert használ a levegő megtisztításához. A szénszűrő, a HEPA-filter valamint az UV-fény gondoskodik róla, hogy minden nem kívánt anyag eltűnjön a légtérből. A házi por, az állati szőr, a penészspórák és egyéb allergének 99,97%-át képes eltüntetni, ezzel biztosítva a makulátlanul friss levegőt. Az automatikus üzemmód mellett éjszakai mód használatára is van lehetőség. A levegő minősége a nagy méretű digitális kijelzőn tekinthető meg.

Sharp UA-PG50E-W
Előszűrő, szagszűrő és HEPA-szűrő alkotja a Sharp légtisztítójának hármas védelmét, amivel friss levegőt biztosít az adott helyiségben. A modell porérzékelővel és szagérzékelővel is rendelkezik a hatékony munka érdekében, valamint ionizáló funkciót is kapott. A készülék időzítve is használható, beállítási lehetőségei között pedig olyanokat találunk, mint az automatikus, a maximális, az alacsony vagy az alvás üzemmód.

Xiaomi Smart Air Purifier 4 EU (BHR5096GL)
Egy húsz négyzetméteres helyiséget akár 10 perc alatt is meg tud tisztítani a Xiaomi légtisztítója, amely a 0,3 μm-es részecskék 99,97%-át képes eltávolítani a légtérből. A port, pollent, az állatszőrből keletkező allergéneket egyaránt megszünteti, de a kellemetlen szagokat, mint a füst, is eltünteti a modell. A légtisztító csatlakozni tud a telefonon lévő Mi Home alkalmazáshoz, így okoskészülékről is vezérelhető, de az OLED-kijelző is megkönnyíti a beállításokat.

