A felül fagyasztós hűtőszekrény paletta annak ellenére sem túl széles, hogy a hűtő az egyik legnagyobb kínálatot felvonultató termékkör a háztartási készülékek területén. Ez a kivitel nem minden márka választékában található meg, és a típusok tekintetében sem különösebben nagy a választási lehetőség az egyes brandeken belül. Így számosságát tekintve a szegmens biztosan elmarad szinte minden egyéb hűtőkategóriától. A kérdés csak az, hogy a technológiákat illetően is kevesebbet nyújtanak-e ezek a készülékek?
Elvben
Elviekben nem igazán van olyan funkció, technológia vagy megoldás, ami a felül fagyasztós modelleknél nem elérhető, de egyéb hűtőkategóriákban megtalálható. Talán az egyetlen ilyen tulajdonság a jégadagoló, amit nélkülöznie kell annak, aki ragaszkodik a felül fagyasztós kivitelhez. De ez is inkább csak a hazai, illetve európai kínálatra igaz, bár a tengerentúlon is elég ritka a megoldás, de a GE például gyártott ilyen típust is. Noha a készülék mérete nem igazán tekinthető technikai megoldásnak, azért mindenképpen jellemzőnek számít. Ez a paraméter viszont meglehetősen kivitelspecifikus, legalábbis a szélsőértékek tekintetében. Így például 180 centiméternél magasabb felül fagyasztós modell alig néhány van, míg alul fagyasztós változatoknál ez a méret elég gyakorinak mondható. A többi termékjellemző azonban a felül fagyasztós szegmensben is megtalálható, csak némelyik viszonylag ritka, vagy bizonyos kombinációkban nem áll rendelkezésre a kínálatban.
A gyakorlatban
A már említett magasság mellett a szélesség tekintetében is szűkebb a keresztmetszet a felül töltős hűtőknél. A 70 centimétert meghaladó szélesség nem a legjellemzőbb, de ritkának sem számít, nagyságrendileg a kínálat egyötödét jelentik ezek a modellek. Ez azért érdekes, mert bizonyos technológiákhoz, megoldásokhoz egyszerűen szükség van helyre. Így aztán a gyakorlatban a szélesebb változatok azok, amelyek általában több speciális megoldást is kínálnak. Így a vízadagoló, a külső kijelző vagy a szabályozható páratartalmú fiókok, illetve a 0 °C-os rekeszek sokkal gyakoribbak a széles modellekben. Szintén ritka a standard méretű modellek esetében az elektronikus vezérlés, az inverteres kompresszor, vagy a wifikapcsolat.
De még az olyan más hűtőszegmensekben szinte alapvetőnek számító tulajdonság, mint a nyitott ajtóra figyelmeztetés, sem általános ezeknél a készülékeknél. A felül fagyasztós modelleknél a hűtési rendszert illetően sem a No Frost a jellemző. Ebben a szegmensben sokkal több a statikus modell, illetve több márkánál is található a No Frost és a statikus technológia közötti átmenet. Ezek olyan technikai megoldások, amelyek a statikushoz hasonlóan manuális leolvasztást igényelnek, de az alkalmazott rendszernek köszönhetően lényegesen ritkábban van csak erre szükség.
BEKO RDSA310M30XBN
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 237 liter
Fagyasztótér (nettó): 69 liter
Zajszintosztály: C
A mechanikus vezérlésű készülék statikus rendszerű, de a MinFrost® speciális párologtatórendszerének köszönhetően a készüléket csak ritkábban kell a leolvasztani. A 175 cm magas és 59,5 cm széles modellbe 4 üvegpolc, valamint egy frissen tartó rekesz került, míg a fagyasztó részben egy tartóráccsal lehet a teret felosztani. A Beko felül fagyasztós hűtőszekrény fagyasztási kapacitása 3,2 kg/nap, áramszünet esetén pedig az élelmiszerek 15 órán keresztül maradnak biztonságban. A készülék LED-világítást kapott, zajszintje 38 dB.
CANDY CMDDS 5144SHN
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: E
Hűtőtér (nettó): 163 liter
Fagyasztótér (nettó): 41 liter
Zajszintosztály: C
A készülék 55 cm széles és 143 cm magas, így aztán nem foglal túl sok helyet a konyhában. A hűtőben három üvegpolc és egy zöldségtároló kapott helyet, a fagyasztórészben pedig egy tárolórács található, A CMDDS 5144SHN vezérlését tekintve mechanikus, hűtési technológiáját illetően statikus, azaz a leolvasztásról a felhasználónak kell gondoskodnia. A LED-világítással rendelkező Candy felül fagyasztós hűtőszekrény naponta 2 kg élelmiszert tud lefagyasztani, áramkimaradás esetén pedig 8 órán át képes a hőmérsékletet megfelelő szinten tartani, zajszintje 40 dB.
ELECTROLUX LTB1AF28U0
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 201 liter
Fagyasztótér (nettó): 41 liter
Zajszintosztály: C
A készülék statikus, de a Low Frost rendszernek köszönhetően ritkábban van szükség leolvasztásra. Az elektronikus vezérlésű modell továbbá Cold Sense precíz hőmérséklet-érzékelőket használ, hogy gyorsan visszaállíthassa a megfelelő hőfokot a hűtőajtó kinyitása, majd becsukása után. A hűtőben 3 üvegpolc és egy zöldségtároló is található. Az LTB1AF28U0 naponta 3 kg élelmiszert tud lefagyasztani, visszamelegedési ideje pedig 12 óra. A LED-világítással felszerelt hűtőszekrény 161 cm magas és 55 cm széles.
HAUSMEISTER HM 3220
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 112 liter
Fagyasztótér (nettó): 39 liter
Zajszintosztály: C
A Hausmeister modellje azoknak lehet optimális megoldás, akik ragaszkodnak a felül fagyasztós kivitelhez, de csak nagyon korlátozott hely áll rendelkezésükre. A mechanikusa vezérlésű modell ugyanis mindössze 50 cm széles és 123 cm magas. A hűtőbe így összesen 2 üvegpolc és tárolórekesz került. A HM 3220 statikus rendszerű, vagyis a leolvasztás nem automatikusan történik. A tulajdonképpen teljesen alapváltozatnak tekinthető modellbe speciális technológiák nem kerültek, így erényei között annyi említhető, hogy nem számít hangosnak, zajszintje 40 dB.
LG GTF916PZPYD
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: E
Hűtőtér (nettó): 418 liter
Fagyasztótér (nettó): 174 liter
Zajszintosztály: C
Az LG modellje jó példa arra, hogy egy felül fagyasztós hűtőszekrény is kínálhat fejlett megoldásokat. A Total No Frost hűtőben lineáris inverteres kompresszor és Door Cooling technológia is található. A külső LED-kijelzővel és italadagolóval is ellátott készülékben 3 üvegpolc, 2 frissen tartó FRESH Balancer fiók és egy Friss 0 °C zóna is helyet kapott, a fagyasztóba pedig jégkészítő is került. A 184 cm magas, 73 cm széles GTF916PZPYD a hűtőben és a fagyasztóban is LED-világítást kínál, rendelkezik gyorsfagyasztás és gyerekzár funkcióval is, valamint wifikapcsolatra is képes, így a ThinQ™ alkalmazás előnyeit is élvezheti a felhasználó. A modell zajszintje 38 dB.
LIEBHERR CTPel251-21
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 219 liter
Fagyasztótér (nettó): 52 liter
Zajszintosztály: C
A Liebherr felül fagyasztós hűtőszekrény statikus ugyan, de a Smart Frost technológia mérsékli a jégképződést, valamint gyorsabb mélyhűtést is eredményez, így a megoldás a kiolvasztást is gyorsabbá és egyszerűbbé teszi. A mechanikus vezérlésű modellben 4 üvegpolc, 2 zöldségtároló fiók és palacktartó is helyet kapott. A 157 cm magas és 55 cm széles készülékkel naponta 3,3 kg élelmiszer fagyasztható le, zajszintje pedig 37 dB.
NAVON REF 283+W
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 201 liter
Fagyasztótér (nettó): 42 liter
Zajszintosztály: C
A Navon felül fagyasztós hűtőszekrényben négy üvegpolc, valamint zöldség- és gyümölcstároló rekesz kapott helyet, a fagyasztórészt pedig egy rácspolc osztja két részre. A készülék statikus hűtéstechnológiát használ, így a leolvasztásról a felhasználónak kell gondoskodnia. A modell magassága 160 cm, szélessége pedig 57 cm. A készülékben naponta 2,6 kg élelmiszer fagyasztható le, valamint a gyorsfagyasztásra is lehetőséget kínál.
PHILCO PT 204 E
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: E
Hűtőtér (nettó): 163 liter
Fagyasztótér (nettó): 41 liter
Zajszintosztály: C
A készülék négy üvegpolccal rendelkezik, valamint egy zöldségek és gyümölcsök tárolására szolgáló rekesz is került a hűtőrészbe, a fagyasztóteret pedig egy erős drótpolc osztja ketté. A LED-világítással ellátott felül fagyasztós hűtőszekrény vezérlése mechanikus, hűtési technológiáját illetően statikus, azaz a leolvasztás manuálisan történik. A kompakt kivitelű modell magassága 143 cm, szélessége 55 cm. A PT 204 E naponta 2 kg élelmiszer lefagyasztására képes, maximális tárolási ideje áramkimaradás esetén 8 óra, zajszintje pedig 40 dB.
SAMSUNG RT38K5435S9
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 295 liter
Fagyasztótér (nettó): 89 liter
Zajszintosztály: C
Az elektronikus vezérléssel és külső kijelzővel is ellátott modellben a Digitális Inverter Technológia automatikusan, 7 fokozatban szabályozza a kompresszor fordulatszámát. A Twin Cooling Plus™ megoldás külön-külön hűti le a hűtőszekrény részeit, ami ideális páratartalmat teremt a hűtőben, és a szagok sem keverednek. A hűtőtérben 4 üvegpolc és Fresh Room Frissen tartó rekesz kapott helyet, a fagyasztóban pedig egy műanyag polc és jégkészítő található. A rugalmas tárolási lehetőségeket tovább fokozza, hogy a fagyasztórész akár hűtőként is használható. A 178,5 cm magas, 67,5 cm széles LED-világítású, a No Frost rendszerű készülékben naponta 4 kg élelmiszer fagyasztható, visszamelegedési ideje 8 óra, zajszintje pedig 40 dB.
SHARP SJXG740GSL
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 422 liter
Fagyasztótér (nettó): 178 liter
Zajszintosztály: C
A hatalmas kapacitást kínáló, No Frost rendszerű modell 187 cm magas és 86,5 cm széles. A hűtőtérbe 2 üvegpolc, zöldségtároló rekesz és egy csúsztatható fedelű frissen tartó fiók került, a fagyasztóban pedig 2 polc és jégkészítő található. A modellben egyenletes hűtést biztosító hibrid hűtőrendszer, valamint, J-Tech inverter kompresszor működik, amely 36 fokozatú hűtéssel csökkenti az energiafogyasztást, a zajt és a rezgést. A készülék Plasmacluster Ion System és Ag + Nano szagtalanító hatású szűrő segítségével távolítja el a szagokat, allergéneket, baktériumokat és a vírusokat. A hűtő- és fagyasztórészben is LED-világítást kínáló modell gyorsfagyasztás funkcióval is rendelkezik, zajszintje pedig 38 dB.
TESLA RD2400M1
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 194 liter
Fagyasztótér (nettó): 41 liter
Zajszintosztály: C
A Tesla felül fagyasztós hűtőszekrény 159 cm magasságával és 55 cm szélességével a kevesebb hellyel rendelkező konyhák számára is alternatívát kínál. A készülék statikus rendszerű, vagyis a leolvasztás manuálisan történik, a vezérlés pedig mechanikus ebben a modellben. A hűtő négy edzettüveg polccal rendelkezik hűtőtérben, a fagyasztórekeszben pedig egy tartórács segíti a hely kihasználást. Az RD2400M1 naponta 2 kg élelmiszer lefagyasztására képes, zajszintje 40 dB.
WHIRLPOOL WT70E831 X
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Energiaosztály: F
Hűtőtér (nettó): 317 liter
Fagyasztótér (nettó): 106 liter
Zajszintosztály: D
A készülék meglehetősek sok helyet kínál, köszönhetően 180 cm magasságának és 70 cm szélességének. A modellben 4 üvegpolc található, és palacktartóval is rendelkezik. A zöldségek és gyümölcsök számára 2 szabályozható páratartalmú Fresh Box+ frissen tartó rekesz és egy, a húsok és halak számára ideális, 0 °C-os Fresh Box 0° tároló is került a gépbe. A 3 részes fagyasztótérben pedig Twist ice jégkészítő is található. A total No Frost rendszerű modell fagyasztási kapacitása 7 kg/nap, visszamelegedési ideje 16 óra. A LED-világítással és külső kijelzővel is ellátott készülékben gyorsfagyasztás és gyorshűtés, és a hűtő esetében nyitott ajtóra figyelmeztetés funkció is elérhető, zajszintje 43 dB.