
A hajszárító-vásárlást a legtöbb fogyasztónál nem előzi meg különösebb mérlegelés, és leginkább csak a készülék ára, esetleg színe és formája alapján választanak…
Nem ugyanolyan
… Sokszor ez csalódhoz vezet, de ez még a jobbik eset. Szép számmal akadnak olyanok is, akik az amolyan eldobható eszköz kategóriába sorolják ezt a terméket, és a rövid idő alatt a hulladékban landoló hajszárító után sem finomítanak a választásukon. A minőség pedig csak az érem egyik oldala, mert bármilyen egyszerű is egy hajszárító felépítése, és bármilyen egyszerű célt is szolgál, azért a termékjellemzők között lehetnek eltérések, amelyek a használat során fontossá válnak. Az ionos kondicionálás, a hideg levegős szárítás ma már nem számít különlegesnek, sőt már a belépő modelleknél is megtalálható. Tulajdonképpen a diffúzor is alapvetőnek tekinthető, ahogyan a teljesítményszabályozás is.
Ennek ellenére érdemes megnézni, hogy adott modell mit kínál, eltérések ugyanis előfordulhatnak, és egy alapfunkció esetében is érheti meglepetés az embert. De az sem mindegy, hogy mekkora a készülék súlya, vagy hogy milyen hosszú a tápkábel. Mindezeken túl pedig a fejlett készülékek speciális tulajdonságokat is kínálnak, mint például az automatikus hőmérséklet-szabályozás. Így aztán nem árt kicsit elmélyedni a hajszárítók tulajdonságaiban vásárlás előtt.
BaByliss
6709 DE
A hajszárító professzionális AC motorral rendelkezik, mely 106 km/h levegősebességre képes, így erőteljes szárítást biztosít. A hőmérséklet és a sebesség beállításához egyaránt két fokozat áll a felhasználó rendelkezésére. A zárolható hideglevegő-gomb pedig különféle kombinációkat kínál a teljes szárításhoz és a megfelelő hajstílus beállításához. A nagy méretű diffúzorral és szűkítő fúvókával is ellátott készülékben ionos kondicionálisra is lehetőség van. A tárolást pedig akasztófül teszi könnyebbé.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2100 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,45 kg
Beurer
HC 80
A hajszárítóban Triple Ionic funkció, azaz 3 fokozatú ionos technológia gondoskodik az ionos kondicionálásról. A két sebesség- és három hőmérséklet-fokozat mellett rögzíthető hideg levegős fokozat is a felhasználó rendelkezésére áll a modellben. A hosszú élettartamot kínáló váltóáramú motorral szerelt Beurer HC 80 keskeny szűkítő fej és diffúzor tartozékot is kínál. A készüléket automatikus túlhevülés elleni védelemmel is ellátták, valamint tárolást segítő akasztófület is kapott.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2200 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,76 kg
Braun
Satin Hair 7 HD 785
A hajszárító beépített érzékelője percenként 600-szor méri a hőmérsékletet, és azonnal optimális szintre igazítja azt. Ez megakadályozza, hogy a hajszárító túlmelegedjen, és védi a hajat a károsodástól. A váltakozó áramú (AC) motorral és IONTEC ionizáló technológiával felszerelt készülék ventilátorrendszere pedig az erős légáramot még akkor is állandó szinten tartja, amikor a készüléket fúvókával használják. A modellhez professzionális diffúzor is tartozik, amely bent tartja a hőt, ezért az mélyebben átjárja a hajat.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2000 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 2 kg
ETA
Fenité 8320
A tartós váltóáramú motorral szerelt hajszárítóban ionizáló és Cold Air Shot hideglevegő-funkció is helyet kapott. A modell a hőmérséklet-szabályozáshoz három, míg a teljesítménybeállításhoz két fokozatot kínál. A diffúzorral és szűkítő fejjel is rendelkező készülék zajszintje 83 dB(A). A Fenité 8320 a tárolás megkönnyítésére akasztófület is kapott, a biztonságos működés érdekében pedig túlmelegedés elleni védelemmel is rendelkezik.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2200 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: n.a
GIRMI
PH90
A Girmi PH90 hajszárító az 50-es éveket idézi meg formavilágával, és némileg technikai tudásával is. Bár a készülék három hőmérséklet- és két sebességfokozatot is kínál, sőt lehetőség van hideg levegő fújására is egy gombnyomással, a szegmensben átlagosnak mondható egyéb jellemzőkkel nem rendelkezik. Így mellőzni kell az ionos kondicionálást és a diffúzort is. Szűkítő fej viszont tartozik a modellhez, és túlmelegedés elleni védelemmel, illetve tárolást segítő akasztófüllel is el van látva a retró hajszárító.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 1800 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,52 kg
Imetec
Bellissima My Pro Ceramic P5 3800
A 3 hőmérséklet- és 2 sebességfokozatot kínáló modell kerámiatechnológiát használ, amelynek lényege, hogy a felmelegedett kerámia infravörös hőt ad le, amely csökkenti a haj töredezettségét. A készülék ionos kondicionálásra is alkalmas, valamint hideg levegős szárításra is használható. A modellt ellátták működést jelző LED-del, az egyszerű tárolás érdekében pedig akasztógyűrűt is kapott. A hajszárító tartozékai között diffúzor és szűkítő feltét is található.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2300 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: n.a
Panasonic
EH-NA98
A hatékonyság érdekében a készülék nanoe™ technológiája nanoméretű vízszemcséket juttat a hajszálakba, míg a Double Mineral zárja a hajszál lemezkéit, szabályozva a hajvégeket, hogy azok kevésbé töredezzenek. A hajszárítóban 4 különféle üzemmód érhető el. Az intelligens hőmérséklet-szabályozási módban az EH-NA98 optimális hőmérsékleten tartja a hajat. Beépített érzékelői automatikusan beállítják a haj és a felhasználó számára legkedvezőbb hajszárítási paramétereket. A hidratáló üzemmódban az arcbőrt nanoméretű gőzszemcsékkel hidratálja a készülék, míg a fejbőrhűsítő üzemmódban kíméletesen hatékony 50 °C-ot biztosít a hajszárító, amely váltakozó forró/hideg légfúvásos üzemmóddal is rendelkezik. A készülékhez hajformázó adapter és szűkítő feltét is tartozik. A tárolást pedig lehajtható fogantyú teszi egyszerűbbé.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 1800 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 3
SÚLY: 0,52 kg
Philips
BHD360/20
A Philips hajszárítója nagy teljesítményű ionos rendszert kapott, ami a legmagasabb teljesítményfokozatban 20 millió iont képes előállítani. A modell 6 hő- és sebességfokozatot kínál, valamint lehetőséget biztosít a hideg levegős szárításra is. Kiegészítői között egy 14 mm-es szűkítő fej, egy diffúzor és egy úgynevezett Thermo Protect tartozék is található. Utóbbi hatékonyan keveri a meleg és hideg levegőt,15 °C-kal csökkenti a hőmérsékletet, miközben gyorsan szárítja a hajat. Az egyszerű tároláshoz pedig akasztógyűrűvel is ellátták a modellt.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2100 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 6
SÚLY: n.a
Proficare
PC-HTD 3030
A három hőmérséklet- és két sebességfokozatot kínáló hajszárító intelligens érintésérzékelőt kapott, így a készülék automatikusan kikapcsol, amikor a felhasználó leteszi. A modell továbbá ionizáló funkcióval és Cool Shot hideglevegő-opcióval is rendelkezik. A PC-HTD 3030 tartozékai között diffúzor és szűkítő fúvóka található. A gumírozott, csúszásmentes kialakítású hajszárítót ellátták túlmelegedés elleni védelemmel, LED-jelzőfénnyel, és a tároláshoz akasztófüllel is.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2200 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,5 kg
Remington
PROLuxe AC9140
A hosszabb élettartamot biztosító váltóáramú (AC) motorral szerelt hajszárítóban intelligens OPTIheat technológia és Style Shot funkció gondoskodik az optimális hőmérséklet-elosztásról, illetve a tartós frizuráról. A készülék ionos kondicionálásra is alkalmas, valamint a Cool Shot opció révén hideglevegő-fúvásra is lehetőséget nyújt. A modell 3 hőmérséklet- és 2 sebességfokozattal rendelkezik. A PROLuxe AC9140 tartozékai között diffúzor és keskeny, 7 mm-es szűkítő fej is található, a tárolást pedig akasztófül teszi könnyebbé.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2400 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,58 kg
Rowenta
CV7461F0
Az iongenerátorral felszerelt hajszárító a hőmérséklet-beállításhoz 3, a teljesítményszabályozáshoz pedig 2 fokozatot kínál, illetve hideg levegős szárításra is képes. A készülék rendelkezik egy respect funkcióval is, amely automatikusan állítja be a sebességet és a hőmérsékletet a haj kiszáradásának elkerülése érdekében. A modellre került akasztókampó, illetve tartozik hozzá szűkítő feltét és aktív diffúzor is, amely utóbbi még a fejbőrt is masszírozza hajszárítás közben.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2400 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: n.a
Sencor
SHD 6800 RG
A készülék három hőmérséklet- és két sebességfokozatot kínál, a konstans hőmérsékletet pedig hullámos fűtőspirál biztosítja. A modell lehetőséget nyújt a hideg levegővel történő szárításra is, amely mindhárom teljesítményfokozattal egyaránt használható. A Sencor hajszárítójába negatív ionokat előállító ionizáló funkció is került. Az SHD 6800RG tartozékai között szűkítő fej, valamint diffúzor is található. A készüléket túlmelegedés elleni védelemmel is ellátták, a könnyebb tárolás érdekében pedig a hajszárító akasztógyűrűt is kapott.
Valera
Excel 2000 Ionic
Az ionos, Colourcare hajszínkímélő technológiával felszerelt hajszárító két sebesség- és három hőmérséklet-fokozatot kínál, valamint a hideg levegős szárításra is módot ad. A készülékhez szűkítő fúvóka tartozik, diffúzor viszont nem, ami igencsak meglepő, hiszen ez a kiegészítő szinte már alapnak számít a belépő kategória felett. Akasztógyűrűt ellenben kapott a modell, így a tárolása nem okoz nehézséget. Bár technológiában az elérhető legjobbtól elég távol van az Excel 2000 Ionic, cserébe azonban rendkívül könnyű, a súlya mindössze 360 gramm.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 2000 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 2
SÚLY: 0,36 kg
Xiaomi
SOOCAS H5
A teljes egészében alumíniumötvözetből készült hajszárítóban egy gomb szolgál a teljesítménybeállításra, amely négy különböző módban szabályozható, a gyakran használt fokozatrögzítéshez pedig sebességmemória is rendelkezésre áll. A modell automatikusan keveri a hideg és meleg levegőt, 3 másodperc hideg után 5 másodperc meleg levegőt fúj. A Soocas H5 kétcsatornás ionkimenettel rendelkezik, amely tízmillió magas koncentrációjú negatív iont képes előállítani. A készülékhez szűkítő és diffúzor is tartozik, akasztógyűrűvel nem rendelkezik, de egy utazótok viszont jár hozzá.

FONTOSABB JELLEMZŐK:
TELJESÍTMÉNY: 1800 watt
FOKOZATOK SZÁMA: 4
SÚLY: 0,5 kg
