Egy 21. századi háztartásból manapság már nem hiányozhat egy mikrohullámú sütő. Kényelmesebbé teszi a mindennapjainkat, mert gyorsan és egyszerűen melegíthetjük fel vele a különféle fogásokat. Egy modern mikró pedig még ennél többre is képes lehet. A Sencor bemutatja a legújabb technológiákat és megoldásokat felvonultató készülékét, az SMW 7023BK típusú készüléket.
A szabadonálló, 30 centiméter magas, 50 centiméter széles és 42 centiméter mély készülék impozáns látványt nyújt. Fekete színe, ezüst színű fogantyúja, valamint LED-kijelzője kiemeli őt a hétköznapi mikrók világából. Mivel a Sencor számára kiemelten fontos, hogy az általa kínált készülékek a maximumot nyújtsák, éppen ezért ebbe a 23 literes űrtartalommal rendelkező mikróba akár 27 centiméter átmérőjű tányérok és edények is beférnek. Mivel nem rendelkezik forgótányérral, ezért az szokatlan formájú tányérok is behelyezhetők, amelyeket egy forgótányéros mikrohullámú sütőbe nem lehetne betenni.
Ötféle teljesítmény
Ebben az innovatív Diamond Pattern fűtési technológia is szerepet játszik, amely lehetővé teszi, hogy az ételek és az italok forgatás nélkül is gyorsan felmelegedjenek. Ez a technológia ugyanis elősegíti a mikrohullámok hatékony és egyenletes eloszlását. Azok ugyanis kibocsátás után folyamatosan, különböző szögekből verődnek vissza a készülék faláról. A 800 wattos készülék öt különböző teljesítmény fokozatot kínál a leggyengébbtől, a legerősebbig, Így a felhasználók mindig az igényeiknek legjobban megfelelő teljesítménnyel használhatják a Sencor mikrohullámú sütőjét.
Főzés funkció
A készülék kezelését LED-éritőpanel teszi egyszerűvé és praktikussá. A háttérvilágítással rendelkező számlap alatt egy érintéssel választható ki a kívánt ételkészítési program. A készülék ezen a téren nyolcféle opciót kínál, ezek között olyan praktikus funkciók is megtalálhatók, mint például a “gyors előkészítés”, a “leolvasztás”, vagy a “mikrohullámú főzés”. Utóbbi kiválóan alkalmazható ételkészítésnél olyan alapanyagok esetében, mint például a burgonya, vagy a hús, amelyeket akár 95 percig is lehet főzni ebben a mikroban. A feladat elvégzése után a készülék hangjelzéssel jelzi, hogy a program végére ért. A Sencor új mikrójának sokoldalúságát jól tükrözi, hogy nemcsak az időintervallum, vagy a teljesítmény alapján olvaszthatjuk ki vele az ételeket, hanem azok súlya szerint is.
Egy mikrohullámú sütőnél kiemelten fontos a könnyű takaríthatóság. A Sencor újdonsága ezen a téren sem vall szégyent. A forgótányér hiányának köszönhetően könnyedén ki lehet törölni belsejét. A sima résmentes felület pedig megakadályozza a morzsák felhalmozódását is, így tökéletes higiéniai szint érhető el a takarítás során, felesleges erőfeszítés nélkül.
Mivel a Sencor hisz abban, hogy a készülékei hosszú időn keresztül megbízhatóan szolgálják a felhasználókat, ezért a jogszabályban meghatározott kötelező és az önkéntesen biztosított jótállási időn felül további egy éves időszakra kiterjesztett garanciát biztosít a vásárlók részére. Fontos azonban figyelembe venni, hogy ezzel a lehetőséggel kizárólag magánszemélyek élhetnek. Az ingyenes kiterjesztett garancia igénybevételéhez 30 napon belül regisztrálni kell a terméket a www.sencor.hu -n a vásárlást igazoló blokk segítségével. Ezt követően a vásárlók elektronikus úton megkapják a 2+1 év kiterjesztett garancia igénybevételéhez szükséges tanúsítványt.
További rovatainkból:
Keskenyebb és kevesebb
A keskeny kivitelben készülő mosogatógépek elviekben csak méretben különböznek a normál szélességű modellektől. A gyakorlatban azonban bizonyos...
Hatékonyság és komfort a mosogatásban
Mint minden háztartási nagygép, a mosogatógép esetében is számottevő különbségek lehetnek az egyes típusok között. A leírásokban leggyakrabban a...
A városi közlekedés forradalmárai – Termékválogatás elektromos rollerekből
Az elmúlt évtized többek között a városi közlekedés forradalmáról is szólt. Az autók és a tömegközlekedés mellett egyre többen döntenek úgy, hogy...
Makulátlan higiénia – Termékválogatás gőzfelmosókból
A gőz kétségkívül több szempontból is forradalmasította az ember életét, elég, ha csak a valamikori hajózásra, vasútra vagy a munkagépekre...