
A gamerpiacot soha nem kellett félteni, ami egyaránt igaz a gépekre és a kiegészítőkre, ideértve természetesen a fülhallgatókat vagy head-seteket is. A kategóriában a fejlesztések egyértelműen a játék élményének a fokozását célozzák meg, vagyis hogy a mind tökéletesebb hangzással fokozódjon a valóság illúziója. Persze a kényelem és a dizájn sem utolsó szempont, de ezeket a tényezőket is nyugodtan sorolhatjuk a fentiek alá. Bár vannak már tisztán vezeték nélküli megoldások is a piacon, illetőleg olyan eszközök, melyek vezetékes és vezeték nélküli használatot is lehetővé tesznek, azért egyelőre a klasszikus jackdugós megoldások felé billen a kínálat és a kereslet is. Lévén ezeknek az eszközöknek nincsen szükségük töltésre, és így nem szakadhat meg a játék az akkumulátor merülése miatt.
Fontosabb tulajdonságok a termékkörben:
Impedancia
A legjobb teljesítmény akkor érhető el, ha a csatlakoztatott készülék kimeneti impedanciája azonos a fülhallgatóéval. Minél nagyobb az eltérés, annál nagyobb a teljesítményromlás.
Frekvenciatartomány
Azt mutatja meg, hogy a készülék a hangspektrum mely részét képes visszaadni. A basszus a tartomány alsó részén helyezkedik el, vagyis minél alacsonyabbról indul a tartomány, annál mélyebb hangokat tud a fejhallgató előállítani. A felső határnak pedig a magas hangok tekintetében van jelentősége. A hallható hangtartomány 20–20 000 Hz között van. Gyakran megadnak eltérést is, ami azt jelöli, hogy a visszaadott hang mennyire tér el az eredetitől, vagyis minél kisebb az eltérés, annál pontosabb a hangvisszaadás.
Érzékenység
A készülék hangosságára utal. Két eltérő érzékenységű készüléket ugyanahhoz a forráshoz csatlakoztatva, ugyanolyan hangerőn használva a nagyobb érzékenységű modell hangosabban hallható.
Acer Predator Galea 350
Az Acer vezetékes gamerfejhallgatója zárt rendszerének köszönhetően kiválóan szűri ki a külső zajokat, így a játékos csak és kizárólag az aktuális kihívásra koncentrálhat. A 7.1 csatornás Virtual Surround Sound hangzás teljes valóságélményt kínál, mintha a játékos tényleg benne lenne a történetben. A modell ugyanúgy kompatibilis a PC eszközökkel, mint a Xbox One- vagy Playstation-konzolokkal. A fülhallgatón az USB és 3,5 mm jackcsatlakozás egyaránt elérhető.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 352 gramm
Impedancia: 32 Ω

Asus ROG Delta
Az Asus fülhallgatója ESS Quad-DAC technológiát kapott, amely tökéletes kapcsolatot biztosít a játékos és ellenfelei között. Az RGB-megvilágítású head-set egyedi dizájnt nyújt a különféle játékokhoz, tovább növelve azok élvezetét. A PC, MAC és a PlayStation 4 és 5 eszközökkel egyaránt kompatibilis eszköz, nagy méretének köszönhetően tökéletesen illeszkedik a fülre, és semmiféle külső hangot nem enged be. A modell USB-C-csatlakozón keresztül is használható.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 387 gramm
Impedancia: 32 Ω

Audio-Technica ATH-GL3
Az Audio-Technica a fület teljesen betakaró head-setje 45 milliméteres hangszóróátmérővel rendelkezik, ami remek játékélményt kínál. A modell kompatibilis a PS4, PS5, Xbox One és Xbox Series X konzolokkal, valamint laptopokkal, asztali gépekkel és minden szabványos, 3,5 mm-es jackcsatlakozóval rendelkező készülékkel. A bal oldali hangszórónál beépített hangerőszabályzó tárcsa és némítókapcsoló található a professzionális minőségű boom mikrofon kényelmes vezérléséhez. A fülpántok, esetleges elhasználódás után, lecserélhetők.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 237 gramm
Impedancia: 45 Ω

Corsair HS70 PRO WIRELESS
Az alacsony késleltetésű 2,4 GHz-es vezeték nélküli csatlakozást nyújtó modell 12 méteres hatótávolsággal rendelkezik és 16 óra üzemidőt kínál. A gamer headset memóriahabos fülpárnákat kapott, az állítható fülkagylókban pedig egyedi hangolású, 50 mm-es, 7.1 térhangzást biztosító neodínium hangszórók találhatók. A teljesen levehető, egyirányú mikrofonnal felszerelt HS70 Discord-minősítéssel rendelkezik, kompatibilis a PC-vel és a PS4-gyel is.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 200 gramm
Impedancia: 32 Ω

VEZETÉK NÉLKÜLI
Genius HS-G710V
A zárt rendszerű, vezetékes Genius fülhallgatóval, bár játékra lett tervezve, a klasszikus zenehallgatás is remekül élvezhető. Köszönhető ez mindenekelőtt a virtuális 7.1 térhangzásnak, ami a játék során valóságélményt kölcsönöz a felhasználónak, zenehallgatás során pedig elővarázsolja a muzsika minden egyes összetevőjét. A hangerőszabályzó a vezetéken is elérhető, így egy mozdulattal állíthatjuk be a számunkra kedvező hangerőt.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 60 gramm
Impedancia: 32 Ω

HP HyperX Cloud Alpha Wireless
A HP vezeték nélküli fülhallgatója minden gamer számára kényelmes használatot kínál, a dizájnról pedig a LED-világítás gondoskodik. Az erőteljes, 50 mm-es hangszórók részletekre hangolt, dinamikus hangzást biztosítanak, és a megfelelő basszusról is gondoskodnak játék közben. A modell egy feltöltéssel akár 300 óra üzemidőre is képes. Ami a kompatibilitást illeti, a készülék Windows 10 vagy Windows 11 platformokkal tud kapcsolatot tartani.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 500 gramm
Impedancia: 62 Ω

VEZETÉK NÉLKÜLI
JBL Quantum 400
A JBL gamer headset könnyű fejpántot kapott memóriahab fülpárnákkal felszerelve, amely lehetővé teszi a kényelmes használatot hosszú játékidő alatt is. A QuantumSOUND Signature technológia biztosítja a legrealisztikusabb hangzásképet bármilyen csatában, nem utolsósorban növelve ezzel a játékos előnyeit a győzelemre. A head-set a PC mellett az Xbox, a PlayStation, a Nintendo Switch, a Mac és a VR készülékkel is kompatibilis.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 274 gramm
Impedancia: 32 Ω

Lenovo HU75
A Lenovo gamer headset 50 milliméteres hangszóróátmérővel rendelkezik, melynek köszönhetően remek hangzást kínál a különféle játékokhoz. A modell teljesen lefedi a fület, így a külső zajok sem szűrődhetnek be. Az RGB-világítás pedig tovább fokozza a játék élményét. A könnyű használat érdekében a hangerő a vezetéken is szabályozható. A modell a PC mellett Xbox, PlayStation és Nintendo Switch eszközökkel is kompatibilis.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 817 gramm
Impedancia: 32 Ω

Logitech G935
A Logitech fülhallgatója vezetékkel és vezeték nélkül is használható, az utóbbi esetében 2,4 GHz átvitel mellett és 15 méteres tartományban. A head-set 50 mm-es PRO-G hangsugárzókat kapott és a DTS Headphone X 2.01 teljes tartományú, részletgazdag hangot kínál. A testre szabható RGB-megvilágítás pedig még tovább fokozza a játék élményét. A nagy átmérőjű fülhallgatók és a fejpánt műbőr bevonatot kapott, ami garantálja a maximálisan kényelmes használatot.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 379 gramm
Impedancia: 39 Ω

VEZETÉK NÉLKÜLI
Rapoo VH530
A Rapoo over-ear kialakítású, aktív zajszűrős fülhallgatójával garantált lesz a játékélmény, mivel semmilyen külső hangforrás nem szivároghat be a gamer fülébe. A virtuális 7.1 csatornás surround hangzás pedig teljes jelenlétélményt kínál a használat során, legyen szó bármilyen típusú játékról. A hangerő-szabályozó a vezetéken is elérhető a kényelem jegyében. Ami a dizájnt illeti, az szintén passzol a modern gamerelvárásokhoz, mivel többszínű RGB-háttérvilágítást kapott az eszköz.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 383 gramm
Impedancia: 32 Ω

Razer Kraken
A Razer gamer headset a kényelem jegyében született meg: teljesen befedi a fület, a hangerő a vezetéken szabályozható, ráadásul a kerete bauxit alumíniumból készült, ami nemcsak könnyű, de tartós is. A modell kardioidtechnológiával bír, ami a száj körüli területre fókuszál, ugyanakkor kiszűri a háttérzajokat a megfelelő kommunikáció érdekében. A LED-világítás pedig csak tovább fokozza a gamerélményt.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 332 gramm
Impedancia: 32 Ω

Redragon Ajax H230-BK
A körülbelül egy hüvelyk vastag, kényelmes memóriahabos fülpárnák a hosszú játékidő alatt is könnyed használatot kínálnak. A nagy fülhallgató teljesen befedi a fület, és megakadályozza a külső zajok beszűrődését, az egyszerű használat jegyében a hangerő szabályozása a fülkagylón érhető el. A dinamikus RGB-háttérvilágítás pedig, mely végigfut egészen a mikrofonfejig, még tovább fokozza a játék élményét.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 570 gramm
Impedancia: 24 Ω

Sennheiser EPOS GSP 301
Az XL-es memóriahabos fülpárnákkal ellátott Sennheiser GSP 300-as kényelmes használatot kínál, miközben a környezeti zajokat is kiszűri a minél jobb játékélmény érdekében. A precíziós illeszkedést egy gömbcsuklós pánt biztosítja, melynek köszönhetően a hangszórók könnyedén elforgathatók, hogy pontosan illeszkedjenek a fejhez. A teljes kompatibilitás jegyében a head-set ugyanúgy használható PC és Mac gépekkel, mint játékkonzolokkal vagy okoseszközökkel.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 290 gramm
Impedancia: 19 Ω

Trust GXT 444 Wayman Pro
Nagy méretű, teljes mértékben zajszigetelő fülpárnákat kapott ez a Trust gamer headset, amely dönthető fülpárnákkal rendelkezik a tökéletes illeszkedés érdekében. A vezetékbe épített hangerőszabályzó és mikrofonnémítás kényelmes használatot kínál a játék során. Az erős, 50 mm-es hangszóróegységek pedig kiváló jelenlétélményt kínálnak. A modell a PC mellett játékkonzolokkal, okostelefonnal és táblagéppel is kompatibilis.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 324 gramm
Impedancia: 32 Ω

Urage SOUNDZ 900 DAC
Az 50 milliméteres hangszóróátmérő és a zárt kialakítás gondoskodik róla, hogy a gamer csak a játékra koncentráljon és elfelejtse a külvilágot. A lélegző hálós anyagból készült fülpárnák kényelmes használatot biztosítanak, és nem nyomják a fület a hosszú ideig tartó játék során sem. A 7.1-es virtuális térhatás pedig minden stílusú játékot még élvezetesebbé tesz. A hangerő-szabályozó és a némítás a kényelem jegyében a vezetéken érhető el.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 315 gramm
Impedancia: 21 Ω

Yenkee YHP 3400
A Yenkee fülhallgatója 40 milliméteres hangszórókat és zárt kialakítást kapott, így a gamer csak arra koncentrálhat, ami a játékban történik. A játékélmény fokozása érdekében a modell külsejét stílusos LED-es háttérvilágítás díszíti, amely hét különböző színben állítható. A nagy kapacitású, 1100 mAH-s akkumulátornak köszönhetően egy töltéssel akár 18 óra játékidő is lehetséges. A head-set a PlayStation, az XBOX, a Windows és a Mac rendszerekkel is kompatibilis.
FONTOSABB JELLEMZŐK:
Súly: 384 gramm
Impedancia: 32 Ω

VEZETÉK NÉLKÜLI
