A tv dizájnja, avagy a dizájn-tv születése

2023. január 27.

Televíziók esetében mindig is fontos szempont volt a megjelenés. Sokáig azonban ez elsősorban a méret tekintetében nyilvánult meg. A jobb, a különlegesebb többnyire a nagyobbal volt egyenlő. A sík képernyők fejlődése azonban új utakat nyitott a tervezésben.

Beko
A dizájn-tv születése

Azt gondolhatnánk, hogy túl nagy mozgástér nincs a készülékek dizájnját illetően, és a méret mellett a keret vastagságával és a lábazat kialakításával lehet csak játszani. A modellek zömére ez igaz is, éppen ezért kezdtek a gyártók azon gondolkodni, hogy miként lehetne a tömegből kitűnni. Ahhoz képest, hogy mennyire szűknek tűnnek a lehetőségek, meglepően sok koncepció jelent meg a korábbi évek során. Több márka is megpróbált hozzányúlni magához a képernyőhöz. 

Alapvetően két irányba indultak a fejlesztések, az egyik, amikor a cél a tv „elrejtése”, a másik pedig ennek éppen ellenkezője, a készülék kiemelése, hangsúlyozása. Előbbi irányvonalhoz tartozik például az átlátszó képernyő, vagy a „feltekerhető” televízió is. Ezek azonban nem pusztán dizájnelgondolások, komoly technológiai hátteret is követelnek, amelyek az ilyen készülékek árát jelentősen növelik, ezért nem is nagyon kerültek piacra. Az elrejtésötletek kapcsán említést érdemel a tükör opció is, vagyis amikor a készülék kikapcsolt állapotban tükörként létezik. Ez a megoldás valamiért nem a tv-gyártók körében vált elsősorban népszerűvé, bár a Samsung Frame koncepciója is idesorolható. Jellemzőbb, hogy egy független cég kínál kiegészítőként olyan dielektromos tükörüveget, amelyen félig átlátszó tükörbevonat van. A készülékek tv mivoltának háttérbe szorítása jelen állás szerint nem a legsikeresebb dizájnvonulat. Ebben feltehetően az is közrejátszik, hogy a tv a nappali enteriőrjének meghatározó része, ezért inkább hangsúlyos szerep dukál neki. 

A másik elgondolás éppen ebbe az irányba mutat, és a készülékek kiemelését igyekszik megvalósítani. Itt nem az áll a középpontban, hogy a képernyőn mi látszik, hanem hogy a készülék hogyan mutat környezetében. Úgy tűnik, erre a megközelítésre a vásárlók is nyitottabbak, nem véletlen, hogy a tv-piac két meghatározó márkája rendelkezik is ilyen koncepcióval.

A készülék egy bútorra vagy műtárgyra emlékeztető, különleges televízió, amit a bézs keret és a puha külső szövetborítás teszi igazán egyedivé. Ezzel nemcsak a látványa, de a tapintása is kellemes a modellnek. A lekerekített élek és lágy vonalak letisztult, természetes hatású külsőt kölcsönöznek az eszköznek, ez a visszafogottság pedig a távirányító kialakításában is megjelenik. A tévé visszahajló hátoldala akár polcként is funkcionál, és lehetőséget nyújt könyvek, képek, vagy egyéb kisebb méretű személyes tárgyak elhelyezésére is. A Posé karcsú, négylábú állványának köszönhetően szinte bárhol, akár a szoba közepén is stílusosan elhelyezhető. A készülék pedig nem csak kívül, belül is olyan prémiummegoldásokat kínál, mint a beépített mesterséges intelligencia, vagy a 4K-felbontású, valósághű képi világ, amely a legújabb OLED-technológiájú kijelzőn végtelen kontraszttal és élénk színekkel jelenik meg.

A készülék formaterve az „I” dizájnnevet kapta, ami a keret kialakítása mellett utal arra is, hogy a modell gyakorlatilag bárhová elhelyezhető, köszönhetően annak, hogy megjelenése minden szögből esztétikus látványt nyújt. A televízióhoz elegáns fémállvány tartozik, amely jól illeszkedik a stílusos kerethez. A kisebb terekben is jól néz ki, a leszerelhető lábak pedig könnyen átalakíthatóvá teszik a modellt. A The Serif pamutkék és felhőfehér színváltozatban is elérhető. Természetesen a modell technikai jellemzői is kimagaslóak. Így a 100%-os színgazdagságot biztosító Quantum Dot képmegjelenítő technológia mellett olyan funkciókkal is rendelkezik, mint az NFC, amely révén elég a telefont a készülék tetején elhelyezni ahhoz, hogy a két eszköz összekapcsolható legyen. De említhető az adaptív képfunkció, ami a fényviszonyokhoz állítja a készülék képét, vagy az adaptív hangerő-szabályozás, amely automatikusan felismeri a zavaró zajokat, és ehhez igazítja a hangerőt.

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

A kínaiak már a spájzban vannak!

A kínaiak már a spájzban vannak!

„A kínaiak már a spájzban vannak!” – Elvesztett verseny vagy alkalmazkodási kényszer?  Kínai márkák, globális dömping, európai válaszkeresés – az...

BestByte nemzetközi színtéren

BestByte nemzetközi színtéren

BestByte a nemzetközi színtéren – csatlakozott az E-Square európai beszerzési szövetséghez Jelentős mérföldkőhöz érkezett a BestByte Partner Group:...

A legendás Thomson márka visszatért

A legendás Thomson márka visszatért

A legendás Thomson márka visszatért – az európai piacra szánt televíziók Magyarországon készülnekA Thomson név sokaknak ismerősen cseng, hiszen a...

Technológia és megjelenés

Technológia és megjelenés

Fontosabb televíziós fejlesztések az elmúlt húsz évből  Ha egy mondatban kellene összefogni a televíziók elmúlt 20 évének a fejlődését, akkor az az...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató