Rekord árbevétel a Euronicsnál

2023. február 07.

Az Euronics a megelőző év szintén rekorderedményét is felülmúlta 2022-ben. Az árbevétele 20 százalékkal, a megvásárolt termékek száma 5 százalékkal emelkedett, míg vásárlások átlagos kosárértéke 13 százalékkal nőtt az év során. Ezzel együtt a Euronics jelentős piacrész emelkedést is elért az év végére.

Beko
Újabb rekordévet zárt az Euronics

A legerősebb árbevételű hónapok az ünnepi szezonra tehetők, november és december voltak. Az év utolsó hónapjaiban a darabszám szempontjából a három legnépszerűbb termékkör az okostelefon, a kéziporszívó és az olajsütők voltak. Az utóbbiak esetén egyre népszerűbbek a forrólevegős, ún. Air Fryer készülékek. Az eladásokat árbevétel szempontjából vizsgálva elmondható, hogy az időszak során a legtöbbet az okostelefonok, nagy képátmérőjű (55”-nél nagyobb) televíziók, kombinált alulfagyasztós hűtőszekrények, szárítógépek és mosógépek hozták. Az Euronicsnál 2021-ben újonnan bevezetett termékkörök jól szerepeltek 2022-ben is. A kínálat új termékkörökkel való bővítését 2022-ben is folytatta a cég, így tavaly kerültek bevezetésre a sport, az állateledel és kisállattartás termékkategóriák, valamint a LEGO termékek is. Az utóbbi bevezetése különösen sikeres volt, fél év alatt 9000 játékkészletet adott el az áruházlánc.

Fejlesztések a háttérben

A cég 2022-ben nyitotta meg új, részben automatizált raktárát, így lehetőség nyílt arra, hogy akár hosszabb távra is készletezzen és felkészüljön az árfolyamingadozásból eredő áremelkedésekre, illetve az inflációs nyomásra. A raktárberuházás emellett számos egyéb eredményt is hozott. Az Euronics fontosnak tartotta a kiszállítási idő lerövidítését, hogy ezáltal is a vásárlói elégedettséget tudja emelni. A raktárban működő árumozgató robotok, eddig közel 600 ezer megrendelés teljesítésében segítettek, hozzávetőlegesen 30 százalékkal növelve az online rendeléseknél az árukiadás hatékonyságát, illetve a gyorsabb rakodási időnek és a folyamatos, magas szinten tartott árukészletnek köszönhetően a cég gyorsabb kiszállítást tudott elérni az áruházakba, és az otthoni kézbesítés terén egyaránt. 2022 februárjában a webshop új webmotort kapott, aminek egyik nem titkolt célja az ügyfélélmény magasabb szintre emelése volt. Gördülékenyebbé vált a regisztráció és kosárfolyamat is. Az omnichannel értékesítési struktúra révén nem csak az online, de az offline értékesítési folyamatok is sokat fejlődtek.

Beko

TOVÁBBI CIKKEINK A ROVATBÓL:

Három kategóriában is vezet a TCL

Három kategóriában is vezet a TCL

A TCL Electronics, a háztartási és szórakoztató elektronikai termékek világvezető márkáinak egyike és a világ második legnagyobb televízió márkája...

Mobil televízió a Thomsontól

Mobil televízió a Thomsontól

A THOMSON újradefiniálja a mobil televízió fogalmát, még sokoldalúbbá téve azt. A Go Plus készülékkel az élmény egy teljesen új szintre lép...

Szülinapos a Gorenje

Szülinapos a Gorenje

Április 5-én ünnepelte felállásának 75. évfordulóját a Gorenje. Az élet egyszerűbbé tételére vonatkozó világos elképzelései tették lehetővé, hogy a...

Új telefonok a Samsungtól

Új telefonok a Samsungtól

A Samsung bevezette Magyarországon a Galaxy A56 5G, a Galaxy A36 5G és a Galaxy A26 5G készülékeit, amely jelentős lépés afelé, hogy a fejlett mobil...

Share This
rededitions
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Adatvédelmi tájékoztató